Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-18 / 8. szám
1911. február 18. Evangélikus Lap. 8. sz. 7 oldal. csupán a lengyel helytartónak, Lubomirszky Szaniszló- nak az engedélyével viselhette volna hivatalát Ám Lengyelországban éppen ekkor a III. (Wasa) Zsigmond uralkodása a>att virágkorát, ha nem is legmagasabb fejlettségi fokát élte a még Báthory Istvántól kezdett ellenreformáció. A kormányzókörökben tehát teljességgel nem nézték jó szemmel a protestáns egyháznak semminemű szervezkedését és vele együttjáró megszilárdulását. Annyira, hogy Lubimorszky megtiltotta Xylandernek új hivatala folytatását, minek következtében jóformán létre sem jött, már is megszűnt az újon alkotott szepessárosi egyházkerület Egyházait aztán szintén a szabad királyi városok kerületének superin- tendense kormányozta legfőbb fokon, aki nagyon is ráérhetett, mivel neki eredetileg csak a következő helyeken levő egyházközségek alkották a superintendentiáját: Kassa, Lőcse, Eperjes, Bártfa és Kisszeben. Az ekként nagyobb terjedelmet nyert egyházkerületnek Zableren kívül a következők állottak még az élén, mig ilyen alakjában maradt: Wagner Márton bártfai lelkész (1645—1666), Liefmann Mihály kassai lelkész (1666— 1672), Heutsch Fülöp kassai lelkész (1683—1686) és Zabler Jakab bártfai lelkész (1686—1709) A gyásztized elején Liefmann külföldre menekülvén, az üldözések csillapultáig püspök nélkül volt a kerület. A rózsahegyi zsinat, mely a szétzüllésnek indult dunántúli evangélikus egyház távolmaradása mellett, de a Magyarország többi részein lakó Összes lutheránusok részvételével tartatott meg 1707 április 3 ától 10-éig, még szélesebb körre terjesztette ki a szabad királyi városokról nevezett kerület akkori superintendensének: Zabler Jakabnak a hatáskörét. A kerülethez csatolta ugyanis mind a Zemplén vármegyei lutheránus egyházakat, melyek 1597 tői egész 1670 tájáig közös egyházi testületeket alkottak az ugyanazon református egyház- községekkel, mind Abauj, Ung. Bereg, Ugocsa, Szat- már és Bihar vármegyékben többnyire minden tágasabb körű egyházi szervezeten kívül álló hitsorsosokat is. A segesváraljai zsinat határozataira való hivatkozással megengedte ugyan egyfelől a vármegyéknek, másfelől pedig Kassa, Lőcse. Kisszeben, Bártfa, Eperjes, Késmárk és Sáros városoknak, valamint velük egyetemben a szepesvármegyei elzálogosított tizenhárom városnak, hogy idővel külön-külön püspököt választhassanak maguknak. Erre azonban nem került a sor A kerület, melynek püspöki székén az 1709-ben elhalt Zabler Jakabot Schwarz János eperjesi lelkész (1709—1728) és Pfann- schmidt Keresztély lőcsei lelkész (1729-től) követte volt, teljességgel nem volt olyan helyzetben, hogy vágya lehetett volna kisebb kerületekre oszlani. Ellenkezőleg, az 1734 iki második Carolina Resolutio alapján még gyarapodott a területe, miután az emebben engedélyezett négy evangélikus egyházkerület a tényleg meglevő ötből egyedül azon módon jöhetett létre, ha valamelyik kettő egyesül egymással. Ennek az összeolvadásnak a tárgyául legalkalmasabbnak mutatkozott, a viszonyok tekintetbevételével, a szabad királyi városok kerülete és a nem sokkal azelőtt létrejött gömörvídéki superin- tendentia. A Gömör és Kishont vármegyékben élő protes tánsok régi, majdnem egyházkerületszerű, de csak két egyházmegyét magában foglaló hatósága: a murányvidéki fraternitas előbbi részeinek szétszakadozása után alászál- lott némileg felsőrendü jellegéből és miután a lutheránusnak maradt zöme 1600-ban a gömöri egyházmegyévé alakult, e vidék minden magasabb rendű és egyetemesebb jellegű egyházi hatóság nélkül maradt. Ezért kértek engedélyt már a legelső alkalom felhasználásával, mindjárt 1610-ben Thurzó György nádortól a gömör- megyei lutheránusok, hogy önálló püspököt választhassanak. Meg is kapták, de nem éltek jogukkal szinte teljes száz évig. Csak a Rákóczi Ferenc szabadságharcának kitörése adott rá nekik buzdítást és új alkalmat, hogy püspököt tegyenek. Bodó András csetneki lelkészt, a gömöri egyházmegye esperesét tisztelték meg 1704-ben az újon szervezett hivatallal, melynek hatásköre Torna, Borsod, Heves és Külsőszolnok vármegyék csekély számú evangélikus gyülekezeteire is kiterjedt mindjárt kezdettől fogva, kétségen kívül a buzgó ka- tholikus, de ritka türelmességű Rákóczi Ferenc enge delmével A rózsahegyi zsinat az aránylag elég nagy kiterjedésű. de kevés népességű kerület területét egy kevéssé megnagyobbította a kishonti esperesség hozzácsatolásával Bodó után még Sárossy János rozsnyói lelkész (1708— 1709) és Antoni Sámuel csetneki lelkész (1709 tői) viselte itt a püspöki tisztet, mig aztán 1735 ben ennek a kerületnek és a szabad királyi városokénak egybeolvasztásából a tiszai egyházkerület állott elő, melynek első püspöke Antoni és Pfannschmidt, vagyis a két működő püspök közül hivatalosan az utóbbi lett, de azért amaz is végzett püspöki teendőket egész 1738 ban bekövetkezett haláláig. Utánuk még a következők viselték a püspöki tisztet: Ambrózy György csetneki lelkész (1741 1746), Fischer Illés késmárki lelkész (1747— 1774), Fábry Gergely eperjesi lelkész (1774-1779), Ruffiny János dobsinai lelkész (1779—1791), Nikolai Sámuel eperjesi lelkész (1792 1807). Szontagh Sámuel kassai lelkész (1808 — 1822), Jozeffy Pál tiszolci lelkész (1823—1348), Pákh Mihály fgtói lelkész (1848 1858), Máday Károly bélai, majd miskolci, végül dobsinai lelkész (1860—1870). Czékus István rozsnyói lelkész (1871 —1890) és Zelenka Pál miskolei lelkész (1890— 1910). A püspökválasztás az 1743 január 11 én kötött „dobsinai egyezség“ értelmében váltogatva történt a kerületnek egyszer német, másszor tót és magyar lelkészei közül, mig 1863 julius 22-én végleg hatályon kivül helyezte az egyházkerület közgyűlése. A reformátusok példájára 1735 ben léptette életbe az evangélikus egyetemes egyház az egyházkerületi felügyelői hivatalt is, melyet ettől fogva a következők töltöttek be: Szirmay Tamás (1736—1743), Szirmay János (1743 1758), Gradeczi Stansith Horváth Gergely (1758— 1766), Dessewffy Tamás (1766—1773). Szirmay István (1774—1791), Radvánszky Ferenc (1793—1794). Gradeczi Stansith Horváth Imre (1795 —1801), Berzeviczy Gergely (1801—1822), Sturmann Márton (1822 1839>, Draskóczy Sámuel (1839—1847), Fabriczy Sámuel (1848), Szontágh Lajos (1848 1860), Zsedényi Ede (1860— 1875), Péchy Tamás (1876—1897), Szentiványi Árpád (1898 óta). A tiszai egyházkerület egyházmegyéinek száma eleinte hat volt, u.,im. hat szabad királyi városi, hét szepesi, bányavárosi, gömöri, kishonti, sárosszemléni és hegyaljai, később megszaporodott a tizenhárom szepesi városi és a tátraaljaival, 1886-ban peaig a brassóvidékí vagy barcasági magyar esperességgel. mely a szász el- nyomtatás alól hosszas küzdelem után utóljára is ki- szabaeult, de azóta még több viszontagság közt tölti
