Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-25 / 9. szám
1911. február 25. Evangélikus Lap. 9. sz. 7 oldal. nya miatt*, mellyel kiváló egyházi férfiaink iránt tartozunk, akik egyházunk érdekében szívesen, önzetlenül dolgoznak és áldoznak és akik az új lap megindításával is hasznos szolgálatokat akarnak tenni egyházunknak, de különösen a rosszakaratú szándék és törekvés miatt, mellyel egy theológiai tanár a lapot kivégezni akarja, ami ugyan a tanár úrnak sikerülni nem fog. En a cikken és a tanár úr fellépésén megbotrán- koztam azért is, mert lehetetlennek tartom, hogy egy budai protestáns közművelődési egyesületben, amelynek elnöke, ha jól tudom, éppen Scholtz Gusztáv úr Öméltósága, a bányai kerület mély vallásosságú, erős evan- gyélmi hitü, hitbuzgó, köztisztelet- és szeretetben álló, nagytekintélyű és nagyérdemű püspöke, és amelynek szintén vallásos és evangyélmi hitü közönsége van, valaki ajheista irányú felolvasással merjen fellépni. Lehetetlennek tartom, hogy egy budai egyház atheista felügyelőt, egy Scholtz püspök atheista elnöktársat, egyetemes egyházunk atheista ügyészt válasszon. Stráner urat nem akarom s talán nem is tudnám kapacitálni. De abban remélem, igazam lesz, hogy a jóakarattal megindított „Evangélikus Lap“ hasznosabb szolgálatokat fog tenni egyházunknak, mint a tanár úr féktelen kirohanásai. Tehát tanár úr és társai ne okve- tetlenkedjenek kicsinyes érdekből, hanem magasabb egyházi érdekekből hagyják békében dolgozni Sztehloé- kat. Jobb és hasznosabb lenne, ha Stráner tanár úr és társai is mindnyájan egy táborba sorakozva, a fővárosi úgy mint a vidéki prot. egyházi sajtót jóakarattal támogatnánk. Ha Stráner tanár úr ilyen együttműködésre nem kész, jobb, ha tudományát és fényes írói és szónoki tehetségeit nem a hirlapirás terén, hanem inkább csak ott Sopronban, a theológiai kathedrán érvényesíti. Egyébként béke velünk! Vitéz Lajos. Kemény szavak. A „Huszadik század“ 1910. évi 5. számában evang. egyházunk egyik igen vallásos és köztiszteletben álló családjának az egyházi közéletben is résztvevő tagjától Berzsenyi Jenőtől oly cikk jelent meg, amelyet most, hogy arra figyelmeztettek, teljes egészében átveszünk és hozzászólásra olvasóink figyelmébe ajánlunk A cikk a következő: A protestáns egyház előszeretettel nevezi magát oktató egyháznak. Nézzünk szemébe ennek a szálló igének ! Vájjon oktat-e ma a protestáns egyház ? Az iskolában történő oktatást ugyanis nem nevezhetjük egyházi oktatásnak. A templomi szószéken pedig vájjon folyik-e oktatás? Vájjon a lapos bibliamagyarázatok sa lemondás erényének dicséretei megérdemlik e az oktató nevet? Ha a hívek a templomokban a szó valódi értelmében nyernének oktatást, vájjon akkor nem özönlenének e oda is épp úgy, mint a szabadiskolák előadásaira ? Pedig hát * Ezt az érvet nem fogadjuk el. Ha Stráner úr támadása jogos, támadhat bárkit, aki a támadásra okot szolgáltatott. (Szerk.) a templomi előadások beléptidij nélkül hallgathatók. Nem visszás állapot-e az, hogy a tanuló ifjúsága templom iránt érdeklődést nem tanúsít. Ha az iskolai fegyelem oda is hajtja őket, úgy szólva képtelenek a száraz prédikációk eszmemenetét követni, miért is a felügyeletet kijátszva, olvasmányokkal szórakoznak a szónoklat hallgatása helyett. Pedig az egyházi szónoklatnak vonzónak s nem nem elriasztónak kellene lenni. Sztehló Kornél kiemeli a Jövő vallása című müvében, hogy a protestáns isteni tisztelet idejét múlta. Ami pedig idejét múlta, az gyökeres reformokra szorul. Gyökeres 'reform pedig csak a prédikációnak lelki épülésre szolgáló, ismeretgyarapító előadássá átváltoztatása lehet. Bolgár Elek egyik cikkében említi, hogy a kálvi- niznius nemcsak mint magyar vallás jelentkezik, hanem mint a magyar polgári radikalizmusnak szigete, hogy hogy a Regnum Marianum reakciójával szemben a polgári rétegekben még leginkább a kalvinizmus az, amely, a „vastagnyaku oppoziciót“ képviselte. Ezek a kijelentések ráillenek ugyan a protestanizmusra, de sajnos csak a múltat illetőleg. Az én csekélységem, aki benne a protestáns világ közepében, ott inkább reakciót, mint a reakció elleni küzdelmet kénytelen tapasztalni. Igen bizony, a protestanizmusnak nagyon fontos szerepe volna a klerikalizmus elleni küzdelemben, a népjogokért vívandó di:ső harcban. De hol van ma a protestantizmus? A hivatalos protestáns ecyház ma a klerika- lizmus ellen nem tud küzdeni, a protestáns egyház ma vagy a hatalmat támogatja, vagy pedig meghunyászkodik. Vigyáz az államsegélyre, nem cselekszik, nem hat, csupán gazdálkodik. Bizhatik-e a haladni akaró társadalom abban a protestanizmusban, mely nyíltan dokumentálja a szekularizáció elleni ellenszenvét ? Bizhatik-e abban a protestantizmusban, mely az egyetemes papság elvével ellentétben papi különbséget, papi osztályt kezd alakítani. Bízhatunk-e benne akkor, amikor a vezető helyekre keresve keresi és oda is állítja a feudális elemeket s az osztályuralmat konzerválni törekvő junkereket. Bizhatunk e benne akkor amikor úgyszólván tegnap is tüntetettegyik ifjúsági társadalmi orgánuma segítségével a népjogok ellen. A protestantizmus ma már nem szellemi, hanem hatalmi tényező akar lenni, a hatalomban kiván részesedni s minthogy ortodox mivoltában a szószékről hatni nem tud, görcsösen ragaszkodik iskolai autonómiájához s a klenkalizmussal egyetértve utasítja vissza az állami közoktatás eszméjét. Nem tudja megérteni azt, hogy az ami jó volt a múltban, amire szükség volt a múltban, épen ezért nem jó az ma Ma nem az iskolának van szüksége az egyházra, hanem az egyháznak az iskolára. Erre szorul rá az egyház, mely már egymagában, saját erejéből boldogulni nem tud s érzi gyöngeségét. A protestánsok azzal indokolják álláspontjukat,
