Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-23 / 52. szám
1911. december 23. Evangélikus Lap. 52. sz. 12. oldal. mel, aki kegyes engedelemmel e vádra egyházi közügyi célzattal, itt röviden válaszolni bátorkodom. Lekicsinyelve törekvésünket, mely — úgymond — nem valamely szent, egyházi, vallási, pld. tót ev. missió gyűlési s irodalmi ügyben folyik, hanem kenyérkérdésben, végül kijelenti a tót spektátor testvér ez a földiekkel játszó sajátságos, talán, égi tünemény, kijelenti református ihlettel, s oda vágja, hogy : „más a ti telketek“. A hideg fagyos beszéd s kemény vád is egyúttal, megvallom, eleintén megdöbbentett, de aztán megnyugodtam abban a tudatban, hogy rosszat nem akartam, s aludván is az eset után egyet, másnapon már azt kérdeztem magamban, vájjon e más lelkű testvér, ha netán csekély fizetésű s hozzá családos pap, elfogadja-e a paptársai — közvéleményig igen szükségesnek Ítélt — közreműködésével kivivandott pap fizetési javitás reá eső összegét, igen vagy nem ? En megszavaznám neki, mert talán 0 is nevel gyermekeket s vásáról könyvet. Ha azonban bő vagy elegendő fizetésű e testvér, akkor igazán okosabb lett volna hallgatnia; okos birálathoz szükséges úgy a hivatottság, mint az illetékesség. Ami pedig a tót missió s irodalmi ügyet illeti, lélektanilag értem s tisztelem a száraz kenyérrel is beérő s szegénységben is magát gazdagnak tartó — családtól s a földiektől eltekintő apostoli lelkesedést egyfelől s értem, másfelől a magyar értelmiség által magát majorizálni érző tót értelmű kisebbség feljajdulását, mely nem tud belenyugodni azon történeti s jogi helyzetbe, hogy a magyarhoni ev. összegyház függetlenül szervezett egyházi tót társaságot ■— az államot az államban — meg nem engedhet, hanem ha felsőbb egyházi felügyelet alatt. Az egyházi egységet tanban, szervezetben s az állam kebelén fenntartani és védeni kell. Kölcsönös jóakarat s testvéri megértés és szeretettel azonban mindezeket el lehet jól intézni. A lelkészi javadalmazásnál legfőbb s legégetőbb baj annak elégtelensége, melyből folyik az elégedetlenség. A családos embert más pályán legalább a korpótlék segíti nagy gondjai viselésében, az állam legújabban családi pótlékot állapított meg s ad tisztviselőinek ércnél maradandób emlékű, követésre méltó intézkedésével; az ev. lelkésznek békességet kell hirdetnie — úgymond Veres József — smaga a hirdető, sok anyagi terhei miatt, nem lel nyugodalmat! Jól vau ez igy ? Nyugtalanok pedig nem csupán a kongruás, hanem a náloknál még rosszabb, s alsóbb sorban levő olyan lelkészek, kiknek fizetésük 1600 koronán alul esik. „Páriáknál is páriabbak“ vagyunk írja egyik ily testvérem nekem és rólunk — úgy mond, s igaza van — sehol szó nem esik (az illető testvérnek hozzá még 6 gyermeke is van s egyedüli — bizonyára nagy kincse s földi — java az egészsége, úgy hogy reá még nem alkalmazható a cseh közmondás, hogy „pri űsi bidé jcsté i nohu zlomil“ ! Ezért s egyébb hasonló, térszűke miatt itt fel nem sorolható okokból, üdvözlöm s helyeslem a lelkész fizetési alap — állami dotációk megfelelő %-nek s egyébb segélyek s alapítványok s adományok módján való — létesítésének Sztehlo t. egyet, ügyészünk által erősen előtérbe hozni sikerűit eszméjét, a melyen felépülhet a papi javadalmazás jövője is kiható, közmegnyugtatással koronázott rendezése, ha már t. i. az állam ez idő szerint nem menne bele, a kongruá- nak sokak szerint bizonyára legkívánatosabb még pedig derekas felemelésébe. Itt van a korpótlék problémájának kemény diója, melyet szerény nézetem szerint nem lehet a lelkész- fizetés minimuna s maximuma nélkül — amit a nagyobb fizetésű testvérek nemeslelkűen be fognak látni, jól s igazságosan megoldani; a megoldás itt csak — amint arra lesz javaslat gradatim és (a fizetéssel) junktim mehet és sikerülhet; a törzsfizetés s korpótlék megállapítása a köz források segélyével természetesen nem zárja ki az ez idő szerint (nunc) alkalmazottak szerzett jogainak érvényét, valamint a gyülekezetek s egyeseknek a fizetésemelésére — esetleg ad personam is — irányuló további jó szándékait s cselekedeteit. Itt van azután még a stólák meg vagy meg nem váltásának, az anyakönyvi elvesztett jövedelem kárpótlásának, a közelfekvő egyházak egyesítésének, de különösen az ágas-bogas munkaváltság s a készpénz és terménybeli fizettség és járandóság mivoltának s egyébb felette fontos és nehéz, mert a hivány s kongrua ügy rendezését is maga után vonó kérdések halmaza, melyekről még az 1913. évben immár tartandó zsinat küszöbén gondolatokat közölve, javaslatokat alkotva, reméljük, hogy ami az egyedüli révpart, ha sikerűi tisztességes és méltó alapfizetést a 4 akad. oszt. végzett lelkészeknek saját megélés és családfenntartás céljára biztosítani, akkor a testvéri megértés áthidalva a ringó habok vizeit s messze kiható áldás fakadhat a rendezés nyomában egyházi s hitéletünk mezején! A stóla megváltást ón nem helyeslem, mert híveink terhén segíteni ott és akkor, ahol s amidőn azt szívesen viselik, nem észszerű dolog ám, ha meggyőzetem, deferátak. — A fuvart is péld. szívesen szolgáltatják rendszerint a hívek akkor,amidőn nem valami peres, de békességes egyházépitő munkában fárad az esperesség képviselete valamely egyházban. — Nem hallgathatom el azonban papi felfogásom szerint még az u. n. munkváltságból folyó veszedelmet. Azon körülmény t. i. hogy az adóalapi" segély folyo- mányaképen a hivek újabban munkaváltságban részesülnek a papot még inkább, mind eddig gazdálkodásra, sőt kedvezőtlen bérbeadási viszonyok
