Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-23 / 52. szám
10. oldal 1911. december 23. Evangélikus Lap 52 sz. két szerzett gyermekek rengetésére“ (ma bölcsődalnak mondanánk) s a kor szokása szerint tiszteletből úrnőjének ajánlotta. Az ének felirata is mutatja, hogy Balassa Jánosné Sulyok Anna nevére készült, a versfőkből különben világosan kitetszik. A reformátor hálája és hódolata ez a kiválóságáért tisztelt úrnő iránt. Ez éneket1, dúdolta Balassáné Zólyom várában, gyermekei s bizonyosan Bálint bölcsője mellett is; ez ének ritmusa később megfinomodva, megszépülve jelent meg Bálint lantján. Az éneket egész terjedelmében közlöm Bornemissza énekeskönyvének 159. leveléről. Kilenc versszakaszból áll; ebből a dereka (öt szakasz) száraz dogmatizálás, az első és második Adámról, az eleje és vége azonban meleg vallásos dal, aminek himno- logiai értéke is van. Az ének itt következik (átirásban): Nótája: Mennyi sokat szól stb. Szenteltessék Uram a te szent Neved, Dicsérjenek a csecsszopók tégedet, Adjad Uram, ő nekik szent Lelkedet, Szent Fiaddal ismerjenek tégedet. Úr vagy, szent, bölcs, jó, irgalmas atyjok vagy, Az kicsinynek gondja viselője vagy, Sőt mindennek éltetője csak Te vagy, Kérlek azért e kicsinykét el ne hagyd. Lám ez világ még ingyen soha nem volt, Mikor néked erről szép tanácsod volt, Embei't az te tisztességedre valót, Teremtenél dicsőségedre valót. 0 mely szépen ékesítéd Ádámot, A te szined-képed ám kitetszék ott, Az emberben gyönyörködél akkor ott, Neki adád édes paradicsomot. Keveset lön Ádám az édes kertbe, Mert a kígyó megcsaló elméjébe, Azért esék szegény ördög kezébe, Éva szüle fiat keserűségbe. Áldott legyen Uram a te szent neved, Hogy akkoron nem hagyád szegényeket, Szent Fiadat, meit nókiek igóród, Kivel őket megelevenítetted. Nagy csudálatosságom vagyon arra, Hogy a kígyó felmásza az almai ara, Az Ur Krisztust feszítek keresztfára, Ez eképen Ádám helyére állna. No azért ti mindnyájan kis gyermekek, Ne féljetek, de Istent dicsérjétek, Szent fiáért mert irgalmas ti néktek, Az keresztsóg erről bizonyság néktek. Alusson el ő szent Lelke tégedet, Világosítsa meg az te elmédet Vigasztalja mindenkoron szívedet És neveljen tisztességre tégedet. Sajnos, dallama eltűnt vagy más név alatt lappang. A keresztyénség lényege. Harnack maradandó becsű előadásai „a keresz- tyénsóg lényegéről“ (magyar fordításban Rácz Lajos tollából) egész irodalmat teremtettek. Lényegét nem lehet elvontan meghatározni, hanem azt kell keresnünk, ami egészen uj benne, ami Hegéi szerint „abszolút vallássá“ teszi. Az, hogy a keresztyénség monotheista, egyetemes és ethikai vallás, nem találja el lényegét. Több annál mint a megváltás vallása az emberi nem összes vallásos erkölcsi törekvéseinek, eszményeinek és reményeinek megvalósítása, s az emberi értelem, érzelem és akarat összes vallási követelményeinek és szükségleteinek kielégítése. Ilyennek jelentetett ki Jézus Krisztus történeti személyiségében, ki hitünk alap és szegletköve s az erkölcsi tökéletesség példányképe, vagyis az isten- és emberszeretet konkrét valósága. Eredetében már annak tartalma is foglaltatik. Egyetlen vallásalapítónak személyisége sem forott össze annyira a maga vallásával, mint épen Krisztus személyisége. Mint az isteni kijelentés teljessége csak ő mondhatta magáról, hogy „én és az atya egy vagyok“. Történetileg véve a keresztyénség a vallási fejlődés betetőzője, amelynek gyökerei Izrael vallásában s a görög-pogány világnézetben rejlenek. Mindkettőnek magasabb egysége és összefoglalása, vagyis beteljesedése és megszüntetése egyaránt. Beteljesedése az ószövetségi próféciának s a görög vallás és filozófia eszményi törekvéseinek, és megszüntetése a zsidó nemzeti törvényvallásnak s a pogány naturalizmusnak. Művelődéstörténeti oldaláról az ember és az Isten közötti viszonyt a félelem helyett a szeretet viszonyává dicsőítette, az emberek viszonyában, mint az istenországa közösségében eltüntette a nemzetiségi és rend- és rangkülönbségeket s az érzéki anyagi világot az^ember szellemierkölcsi tökéletesedésének tárgyává tette. Harnack még az emberi lélek véghetetlen becsét is ide sorozza. Óriási kulturális gondolatkör, amelylyel a keresztyénség az emberi nem szellemi életét gazdagította. Mint az isten- és az emberszeretet egyetemes vallása — amiben példányképünk a Krisztus — a keresztyénség a szellemiség, az istenfiúság s a legtisztább erkölcsiség vallása, amely előtt mindenha meghajoltak az emberiség Carlyle-féle „hősei“. Azért elválaszthatatlan a keresztyénség Jézus Krisztus történeti személyiségétől, mivel ő és műve a keresztyén hit és erkölcstan középpontja. Mint világnézet minden ízében idealista, theológikus és theista jellegű vallás. Bár erős harcban áll máig is más világnézetekkel, isteni eredeténél és erejénél fogva győzedelmesen fog kikerülni küzdelmeiből, amelyekben sem a modern tudomány eredményei és módszerei, sem
