Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-23 / 52. szám
1911. december 23 Evangélikus Lap. 52. sz 7. oldal körébe ragad is, é9 ha mindenek megegyeznek is boldog szent karácsony magasztalásában, magával a fenséges karácsonyi evangéliummal szemben nagyon is eltérő gondolatok és érzelmek töltik el a lelkeket, úgy hogy az egyesek különböző nemök, életkoruk, hajlamaik szerint más-más erőket állíthatnak a keresztyén eszme szolgálatába és más-más módon veszik ki részöket az ünnep gazdag lelki tartalmából. Sőt a karácsony meg is követeli a kedves örömök, lélekemelő indulatok és bűbájos hangulatok ezen különféleségét. Mindegyik ünneplés jogosult és eny- nyiben a karácsony ünnepe a keresztyén élet ideálja, mely lehetővé teszi a keresztyén vallásosság egyéni sajátosságainak az érvényesülését. Ez utóbbi gondolat hatja át Schleiermachemek lS06-ben épp a karácsonyi ünnepre írt Weihnachtsfeier című dialógusát. Egy ünnepélyesen és ízléssel díszített teremben vagyunk, ahol egy előkelő társaság gyülekezik egybe, hogy egymást megajándékozva együtt ünnepeljék karácsony estéjét. Az egyes ajándékok megszemlélése fonalán élénk társalgás indul meg az eltérő vallási hajlamokról, a vallási rajongás veszedelmeiről, a vallás és zene viszonyáról stb. Az egyes tárgyakról különböző nézetek merülnek fel, de abban megegyeznek az összes jelenlévők, hogy a kölcsönös ajándékozás szép szokása az ünnephez fűződő vallásos örömnek a kifolyása. Szépen fejezik ki a beszélgetők a keresztyén gondolat eltérő elfogadását férfiak és nők részére. Az egyik nő arra hivatkozik, hogy Jézus mindenha az ő védőurok volt, mert amíg a férfiak inkább csak vitatkoztak az ő mibenlétéről, a nők tisztelték és szerették őt. És épp azért mindenütt asszonyok és leányok voltak a kis ünnepek ápolói és ezek általok lettek örök hagyománnyá, mert a férfiak gondozására bízatva, kétségtelenül elenyésztek volna. Majd Ernesztin, Ágnes és Karolin egy-egy karácsonyi történetet, vagyis inkább emléket mesélnek el. Mindegyiket megaranyozza a női szeretet egy-egy tette vagy áldozata és mindenik egy-egy tanújele annak, hogy a szeretet ünnepének legmélyebb értelmét épp a női kedély tudja legjobban felfogni. A nők után a férfiak jutnak szóhoz és mindegyik a karácsonyt új oldalról szemléli. Lénárd azon kezdi, hogy ez az ünnep sokkal hívebben megőrizte a Jézus Krisztus emlékét, mint maga a szentírás. Ezen megemlékezés megőrzése már azért is nagy nehézséggel járt, minthogy Jézus születése és történeti léte a tulajdonképpeni kerosztyónséggel csak kevéssé függ össze; úgy hogy maga az ünnep bizonyára csak annak köszöni jelentőségét, hogy bovezettók a családokba, a gyermekek közé és így a gyermekek öröraünnepévó lett. Főtárgya egy gyermek és egyszersmind gyermekek azok, akik ez ünnepet és általa a keresz- tyénségot emelik és hordozzák. Lénárd tehát úgy látja, hogy egészen mellékes dolog, vájjon élt-e a Krisztus vagy sem, de a karácsony kétségkívül táplálja a keresztyónsóg történetiségében való hitet. E racionalista, túljózan fejnek nyomban megfelel Ernő. ő meg van arról győződve, hogy csak oly személyiségnek a tiszteletére szentelnek emlékünnepélyt, aki bizonyos nemesebb érzületet és kedélyhangulatot tud fölkelteni. Jézusnak kellett élni, ezt bizonyítja az egyház kikristályosodásának a folyamata. Nem is az ajándékosztogatás okozza az általános örömöt, hanem a Jézusról való megemlékezés, mely a megváltás hirdetésével függ össze. Az öröm elve tehát a megváltás, melynek első mozzanata épp az isteni gyermek születése. Egy új, tiszta élet szemléletétől fakadó boldogság az a csodálatos érzelem, mely az emberoket e napon eltölti. Ismét más útra halad Eduard. A spekuláció régióiba emelkedve azt hirdeti, hogy ez ünnep tárgya ne a gyermek legyen, hanem a testté lett Ige, a Krisztus. Míg az egyes ember a föld többi teremtményeihez csatlakozik és náluk keresi a megismerést, helytelen úton halad és megváltásra szorul. Csak ha az emberiség eszméjét („Der Mensch an sich“) szemléli, ennek szellemét és tudatát magában hordja és külön hitét ebben elveszíti, csak akkor éri el a magasabb életet és az Isten békéjét. Az a közösség pedig, mely az emberiség eszméjét ábrázolja, az egyház, melynek kezdője szükségszerűen Istennek született. O tőle származik az egyháznak a szent lelke, melytől újjászü- lotünk. Es épp azért minden ember Krisztus születésében a saját magasabb születését szemléli, melynek folytán csak áhitat és szeretet ól benne és megjelenik ő benne is Isten örök fia. Innen az ünnep fensége Ez utolsó szavai alatt József lépett be a szobába. Hallani akarják az ő nézetét is, de ő kijelenti, hogy nem szereti ilyenkor a merev formákat és hosszadalmas beszédeket, hanem örülni akar az örülőkkel. Ne okoskodjanak, hanem váljanak mind gyermekekké. „Kommt dann, lasst uns heiter sein und etwas frommes und fröhliches singen 1“ íme a karácsony és egyúttal a keresztyónsóg különböző folfogásmódjai békésen egymás mellett egy szűk helyén. Es az eltérő vólemónyüek mind szeretettel viseltetnek egymás iránt és nézeteik mintegy kiegészítik egymást. Lénárd képviseli a történeti kritikát és racionalizmust, Ernő azt a hitet, mely a jelen vallási tapasztalatából az Isten országának történeti alapítójára következtet, Eduard a jánosi misztika és a vallásos közösség értékének a szószólója, József végül a gyakorlati kegyesség képviselője, aki azt is sejteti, hogy a kegyes érzést csak megközelítőleg lehet dogmatikai formulákkal kifejezni. Schleiermacher azt akarja velünk éreztetni, hogy a karácsonyi hangulat minden neme jogosult, ha őszinte és a szív mélyéből fakad, csak Lénárd
