Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-23 / 52. szám

1911. december 23.

5. oldal.

Evangélikus Lap. 52. sz.

belemélyedés, szükségképen vallástalanságra vezet, ebből csak annyi igaz, hogy a kutatóban kételyek támadnak, de a kutatás végeredményében mégis csak az Istenhez vezet és a hit, mely az emberben ily módon keletkezik, sokkal értékesebb, mint az a sablonos hit, amely dogmatikus tételeknek bemagolásán alapszik.

Az emberiség békéje szempontjából bizonyára az lenne a legideálisabb állapot, ha az emberi elme feltétlen bizonyossággal hinni és megállapodni tudna abban, amit az egyház és a római pápa hinni megparancsol. De ez az állapot nem létesíthető azért, mert ugyanaz az Isten, aki az egyház tanítása szerint a hit igazságait az embernek kinyilatkoztatta, az embernek gondolkodó észt is adott és ezen ész működését az okszerű következtetés törvényére alapította. Hogy tehát a tételes irány nyelvén beszéljünk, az Isten maga úgy akarta és rendezte be, hogy az ember gondolkozzék és afelett is gondolkozzék, amit az írások szerint néki az Isten kinyilatkoztatott. Nem lehet tehát azt mondani, hogy az az ember, aki az Isteni kinyilatkoztatást birálgatja, az Isten akarata ellen cselekszik.

Nem lévén megvalósítható az és szerintünk nem is lévén Isten akarata az, hogy mi az úgynevezet természetfölötti dolgok felett ne gondolkozzunk és magunknak azokról ítéletet ne alkothassunk ; tarthatatlan álláspontnak kell jeleznünk azt, amelyet a római kalholikus egyház és vele a mi lutheránus és kálvinista orthodox theologusaink elfoglalnak, midőn az úgynevezett hittitkok elméletét felállítják.

Ezen állásponthoz való erőszakos ragaszkodás nem hogy áldást hozna az emberiségre, de határozottan veszélyt és kárt hord magával két irányban :

1. Terjeszti a vallási közönyt.

2. Szülője a vallásellenes irányzatoknak. A tömeg nem szeret gondolkodni. Évszázadok kellenek ahhoz, hogy a tömeg valamely vallásos nézetet befogadjon vagy elejtsen. Ahhoz, hogy a boszorkányokban való hit a köztudatból kivesszen, több mint ezer esztendő kellett. A személyes ördögben való hit még ma is kísért, még kulturnépeknól is. Az ily babona leginkább az által veszti erejét, hogy nevetségessé válik, de ahhoz sok idő kell.

A természeti renddel ellenkező dogmákban való hit először a tudósok és a művelt osztályokban kezd megrendülni. Lassan átterjed a társadalom szélesebb rétegeire. Ez a hitben való megrendülés azonban a tömegben még nem választ ki reformtörekvéseket, a tömeg meg nem szűnik hinni, de az elhagyott dogmák helyébe újakat nem állít. Közönyös lesz és belső vallásosság nélkül külsőleg meghódol a dogma előtt, mert nincs bátorsága vele szembeszállni.

Egyes nyugtalan elmék azonban előre törnek.

Tépelődnek, kritizálnak, reformálnak és szembehelyezkednek a dogmával. Rendszerint túllőnek a célon és a fürdővel a gyermeket is kiöntik.

így keletkezik a vallástalanság! Indirekt következménye ez is a dogmákhoz való csökönyös ragaszkodásnak.

A két szélső irány között mint mentő eszme jelentkezik a protestantizmus. Ez szabad tért enged a vallásos nézetek józan fejlődésének, anélkül, hogy az alapot, amelyre a keresztyénség épült, ledöntené. Miután a nézetek szabad fejlődésének tért enged, kizárja az ellenkező nézeten lévők üldözését és maga a türelmesség!

Azok, akik a protestantizmus munkáját keveslik és mindent felforgatni akarnak, azt vitatják, hogy a keresztyén vallás egy befejezett egész, azt úgy kell elfogadni, amint van, azt nem lehet fejleszteni, nem lehet javítani. Ha egy követ — a dogmát — a falból kiveszünk ledől az egész fal. Sajátszerű, hogy ebben a véleményben vannak a pozitivisták is, csak azzal a külömbséggel, hogy ez utóbbiak szentségtörésnek tekintik az épület ledöntését, mig a szabad kutatás túlzói meddő kísérleteknek tartják a vallást a Keresztyénség keretein belől reformálni akarni és egyszerűen le akarják rombolni az egész épületet.

Hát hogy ez az épület nem dől össze attól, hogy egyes köveket a falból kibontanak, hogy a falakról némi ízléstelen díszítéseket eltávolítanak, azt bizonyítja a reformáció.

A nyugodt fejlődés, a konzervatív haladás biztosítja a keresztyén vallás fenmaradását. Aki a rohanó árnak gátat emel, aki azt minden áron megállítani akarja épen úgy veszélyezteti a gátat, mint aki azt lerontja. Mind a kettő rombol, holott ha a rohanó árnak zsilipet nyitunk, épségben marad az egész alkotmány.

I)e hát ennek az árfolyamatnak a szabályozása nem az ifjúság dolga. Nem tartom tanácsosnak, ha az ifjúság vallási és theologiai problémák felett sokat töp- renkedik, mi öregek is ritkán jutunk ezzel zöld ágra. Az ifjú, aki egy könyvet kezébe vesz, azonnal hajlandó elhinni, hogy az ami abban megírva van, a kétségtelen igazság és könnyen olyayi útvesztőbe jut, amelyből nehéz a kiigazodás. Ne tépelödjetek tehát a keresztyén vallás dogmái felett, hanem műveljétek szívvel és lélekkel a gyakorlati keresztyénséget, melynek alapja a szeretet. Ez az érzelem vezéreljen benneteket a más felekezetüek- kel, sőt a mint Jézus parancsolta ellenségeitekkel szemben is. Élteteket pedig úgy rendezzétek be, hogy az annak az erkölcsi rendnek, amelyet Jézus megállapított és amely előtt még ellenségei is kalapot emelnek, teljesen megfeleljen.

Az egyes ember, azonban bármily okos és erényes legyen mint a parány elvész a tömegben, ha más embertársaival, kik vele egyenlően gondolkod