Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-12-16 / 51. szám

6. oldal

Evangélikus Lap. 51. sz.

1911. december 16.

az osztályuralmat konzerválni törekvő junkereket egyházunk soha sem kereste.

Én most is fenntartom azonban ellenkező állításomat. Nem akarok újjal rámutatni az egyes egyénekre, azokra a nem is oly szórványos esetekre, melyekben korántsem az egyéni kiválóságnak s ügy- buzgóságnak, hanem kizárólag az ősi név és az ezer holdak által adott pozíciónak nyújtották a pálmát a vezető áliások betöltésénél. Nem vezért, hanem maecenást választottak. Hisz örökre emlékezetes lesz rám nézve az az agitálás, amit — sajnos sikertelenül, — követtem el egy kiválóan tehetséges és agilis egyén érdekében egy oly egyéniség jelöltségével szemben, akinek nevét csupán megválasztása emelte ki az ismeretlenség homályából.

R. urnák nincs tudomása arról, hogy a protestantizmusnak egyik ifjúsági orgánuma a népjogok ellen tüntetett volna. Sajnos, de én tudok róla, hogy a múlt évben a Bethlen Gábor kör a Szent Imre körrel együtt foglalt állást az általános választójog ellen. Vájjon normális állapot-e az, hogy egy Bethlen Gábor kör egy gyékényen árul egy Szent Imre körrel ?

Én ezt nem látom oly jelenségnek, melybe az igaz protestánsok belenyugodhatnának.

3. Az iskolák államosításának elvét tán nem is kellene nagyon indokolnom ma, amikoron már a lelkészek körében is nem egy híve akad az állami

mét mutatja ki szerte a világban Bölsche Vilmos korunk egyik legnépszerűbb természettudósa. Igen szellemesen fejtegeti, hogyan küzdött meg az élet a vízzel és földdel, éjszakával és világossággal és mindenütt ő maradt győztes. De még egyebet is tanulhatunk a biológiából. E tudományban ugyanis természetes és nem természetes halált különböztetnek meg. „Természetes halál az, mely mintegy befejezése a normális fejlődésnek és époly fiziologikus életjelenség, mint a születés, fejlődés, megöregedés s nem természetes halálnak az oka ellenben a szervezeten kívül áll“. A biológus már most konstatálja, hogy a természetben felette ritka a halál első neme, akad akárhány ezeréves fa, melyek létezésüket nem természetes hallálal végzik, hanem valami katasztrófa következtében.

A természetes halál példáját a kérésznél látjuk, mely csak egy pár óráig él és nem erőszakos hallálal múlik ki, hanem azért, mert azon szervek nélkül születik meg, melyek nélkül az élet lehetetlenség. Az ember ellenben idő előtt hal meg külső behatás folytán, mert még az öregkor átkát képező ütőérkeményedést, Metschnikoff szerint, mérgek okozzák, melyekkel a tudomány egykoron felveheti a harcot; amikor is az élet hosszabb lesz és a természetes halál rendes, akkor Metschnikoff szeközoktatás eszméjének, ma amikor már egyik modern gondolkodású protestáns püspök székfoglalójában nyíltan vallotta magát az államosítás hívének.

Az államosítástól csak akkor kellene félnünk, ha önerőnkben elvesztenénk bizalmunkat. Különben iskoláink hatását a protestantizmus erősödésére nem vagyok hajlandó túlbecsülni, mikor ismerek oly neves protestáns férfiút, aki sohasem járt protestáns iskolába, hanem szerzetes gimnáziumban és püspöki jogakadémián szerezte meg szaktudását s ez a körülmény még sem volt akadálya annak, hogy hithű protestáns váljék belőle; viszont pedig nem egy protestánst ismerek, aki protestáns iskoláztatás ellenére is indolenssé vált.

Nem az iskola, hanem az életviszonyok vagy az ezekkel szemben való egyéni ellentállóképesség s önálló gondolkodási és akarási képesség határozzák meg az egyén jellemét és szellemét.

Nem vitatom azt, hogy egyes iskolák államosításánál nem jártak el, csalárdul velünk szemben. De hát az első csatasorban küzdők többnyire áldozatul kell hogy essenek. Azonban azt sem kell feledni, hogy az államhatalom csak azért kedvez a klerikalizmusnak, mert érzi, tudja, hogy ott még nagy hatalom áll vele szemben, melylyel kikezdeni ma, mikor az iskolák nagy része van a kath. egyház kezében, — nem tartja tanácsosnak.

Ámde elvesztvén a klérus befolyását az iskorint meg fog szűnni az emberiség legnagyobb diszharmóniája ; mely abban áll, hogy épp az agg korban az életerő gyengülésével legnagyobb az életösztön és vele a halálfélelem. Abban a boldog jövőben ugyanis hosszú szívós élet után az életösztön helyébe a halál ösztöne fog lépni. (L. Műveltség Könyvtára II. k. és Metschnikoff: „Studien über die Natur des Menschen“). Ha még ez sem nyújt biztatóbb perspektívát a halál irányában, még egy tényre utalhatunk és ez az, hogy a halál nem abszolút kény- szerűség az élő lényekfvilágában. Az amoebák például ezek az egysejtű állatok kettéoszlás által szaporodnak. Egy egyedből kettő lesz, majd folytatódik az osztódás in infinitum; nem az örök élet egy neme-e ez?

De nézzük meg két szorosabb értelemben vett filozófust, egy régebbit és egy élőt. Amaz Comte, aki a halhatatlanságot elveti, mert szerinte a halál a haladás egyik legfőbb tényezője. Ha az ember halhatatlan volna, akkor haladás nem lenne, mert hiányoznék a lények örökös körforgása, a különböző és ellentétes emberi áramlatok gyakori változása. így nem lehetett haladás a Swifft leírta Laputa-birodalomban, melynek lakói halhatatlanok voltak vagy meghaltak végtelen létük rettentő egyhangúsága folytán. Más színben látja Simmel, német filozó-