Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-12-16 / 51. szám
1911. december 16. Evangélikus Lap. 51. sz. 7. oldal Iákra, egy csapásra meg fog a helyzet változni. Meg fog változni és pedig egyházunknak s az ez által képviselt nagy eszméknek előnyére. Tiszta tudomány és a felvilágosodottság erkölcse fognak minden iskolába bevonulni, a felekezeti széthúzás, a testvéries együttérzésnek fog majd helyet adni. Mienk lesz akkor a dicsőség, ha ezt elősegítjük, nekünk lehet érte hálás a világosság felé törekvő s folytonos fejlődésben haladó társadalom. Valamint a vallás az ember szellemi életének egyik megnyilvánulása, ép úgy az egyházak az emberi társadalom organizmusának alkatrészei. Ebből pedig az következik, hogy az egyházak sem igno- rálhatják a társadalmi fejlődést. A társadalom pedig abban a figyelemben részesíti az egyházat, amilyen viszonyba helyezkedik ez vele. Az emberi társadalom önkénytelen is fejlődni kíván s ha az egyház mint társadalmi tagozat a fejlődés olvét el nem ismeri, úgy a többi társadalmi tényezők ellenségükként fogják az egyházat tekinteni s harcba fognak vele szállni, mely harc kimenetelét előre lehet látni. Ha pedig az egyház a nagy társadalmi kérdésekkel szemben akár elvből, akár netáni gyengeségénél fogva közönyösséget tanúsít, úgy ezzel a viselkedésével is maga alatt vágja a fát, mert ebben az esetben az egyházat egyszerűen ignorálni mint elszáradt s illaltalan virágot félredobni lógják. fus a halál jelentőségét. Szerinte a halál eleve és bensőleg össze van fűzve az élettel, amennyiben az életnek formát ad. Az életegésznek a haláltól való elhatárolása hatással van az élet minden tartalmára és pillanatára, mert munka és pihenés, kereset és élvezet és minden egyéb magatartásunk és ténykedésünk lényegüket véve a haláltól való tudatos vagy tudatlan menekülést fejezik ki. Meghallgattunk tehát költőket, tudósokat és gondolkodókat a halál kérdésében. Vájjon megnyugtattak-e minden irányban, eloszlattak-e minden kételyt, feleltek-e szívünk elnyomhatatlan vágyaira? Annyi tény, hogyha a modern tudomány reális alapján közeledünk a halál problémájához, sokat veszít ijesztő ábrázatából, sőt itt-ott derűsebb vonásokat is találtunk (pedig egy árva szóval sem említettük a lélek halhatatlanságának a hitét, mely külön fejtegetést igényel, mert csak ennek fényében nyeri a halál a maga igazi jelentőségét). Mégis úgy látjuk, hogy a tudomány nem ad teljesen megnyugtató, kielégitő feleletet gyötrő kérdéseinkre és ez természetes is, mert a halál fenséges misztérium, melynek fátyolát emberi kéz még nem lobbentette föl és melyhez épp azért hivő lélekkel kell közelednünk. És akkor meg fogjuk érteni a Rendkívül sajnálom az események fordulatát, azonban, ha őszinte és elfogulatlan akarok lenni, akkor nem hallgathatom el azt, hogy elég aggasztó tünetet vagyok kénytelen észlelni a protestáns egyházi élet irányításában. Visszagondolva gimnáziumi éveimre s összehasonlítva az akkori tanügyi viszonyokat a maiakkal, egyik feltűnő momentumként látom azt a tényt, hogy mig az ón egykori tanáraimnak legnagyobb része szabadkőműves volt, addig ma ugyanabban a az iskolában a szabadkőműves tanároknak veszélyeztetve volna az erkölcsi biztonsága. Bármikép vélekedjünk is a szabadkőművesség felől, az az egy bizonyos, hogy a szabadkőművesség üldözése a lelki- ismoreti szabadság és felvilágosodottság vallásának hatáskörén kívül esik. Amíg a klerikalizinus elleni harcban a klerika- lizmustól kérjük kölcsön a fegyvereket s a katholikus körök működésének ellensúlyozására viszont protestáns társasköröket alakítunk ahelyett, hogy emberbaráti intézményeket létesítenénk, — amig a szellemi szabadságmozgalmak iránt, ha nem is ellenszenvet, hanem közönyt tanúsítunk, addig a reményünk arra, hogy a protestantizmus vissza fogja hódítani régi, jelentős társadalmi pozícióját, — nagyon de nagyon sovány fog maradni. Dr. ifj. Berzsenyi Jenő. mi Madáchunkat, a legfilozófusabb magyar költőt, hogy a halálban a világ harmóniájának a jelképét latja, mely megdicsőit mindeneket, mely barátja a nagy lelkeknek, akiket a feledékenység sírjából feltámaszt és a csillagokba emel: „Ó, vajh mi rosszul ismert tégedet ki, Undok rémnek festett — szentanya vagy, Kinek hangját a gyermek, hogyha hallja Jő és minden játékot abbanhagy. Csak ott, hol ő van, ott van Isten háza Csak benne látjuk istenünk képét, Mint a napot, mely elvakit fényével Árnyában látjuk, mit a tóra vét És megnyugszunk, hogy mint hfi szolga által Isten mindent halál által teazen. Mert mint így dúl, tisztít és a sírból Ifjultabb élet bölcsője leszen.“ („A halál költészete“ cimfi ciklusból) Dr. Szelényi Ödön.
