Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-04 / 6. szám
1911. február 4. Evangélikus Lap. 6 sz. 5 oldal ette és hogy ő már mindent tud, akinek szemében, vagy inkább gyarló agyában az isteni kinyilatkoztatás által nyert tudás befejezett tény, az igazságnak és tökélynek fokusa. De milyen határozott elitélése annak az iránynak is, amely a keresztyén igazságokat, az evangéliom fen költ erkölcstanait túlhaladott álláspontnak tekinti és azt képzeli, hogy górcsövével már felfedezte az élet titkát és a világot teremtő és mozgató erőt! . És végre milyen erős prononszirozása a protestantizmus alapelvének a szabad kutatás jogosultságának és szükségességének foglaltatik ezen beszédben! Az elnöki jelentés (jkönyv 4. p.) Ez több fontos tárgyról emlékezik meg. Ezek között elsősorban felkölti figyelmünket a főrendiházi megüresedett tagsag kérdése. Itt már igazán jogosult a „Quousque tandem“? Boldogult Ihász Lajosunk már közel két esztendeje örök álmait alussza és helye még mindig nincs betöltve. Ez mindenesetre nagy sérelme egyházunknak. Annak a kutatása, hogy kikben és hol rejlik ennek az oka, kínos dolog. Egyetemes felügyelőnk a jogügyi bizottságban okmányokkal kimutatta, hogy őt nem terheli késedelem. De hát nem hiba-e már az is, hogy ezen késedelmet két éven keresztül tűrjük? Annak talán mégis van útja és módja a kormányt, ha máskép nem, kellemetlenkedéssel kötelessége teljesítésére szorítani? Talán elég lett volna egy erélyes interpelláció a főrendiházban? De lássuk tovább! Hogy a koalíciónak nem volt kedves embere Zsilinszky Mihály és hogy behívása azért késett, azt értjük, de hiszen a koalíció már régen nincsen és Véssey Sándor még mai napig sincsen behíva. Most csak nem léteznek késleltető politikai okok? Bizony helyén volna, ha ezt a dolgot illetékes helyen kissé erélyesebben megsür- getnők! Az elnöki jelentés 4. pontjából értesülünk, hogy az 1910. évre utalványozóit államsegélyből 903.600 korona és a közalap gyarapítására utalványozott 100.000 korona befolyt. Kedves meglepetésül közölhetjük olvasóinkkal, hogy a kormány az 1911. évre előirányzott költségvetésben a két evangélikus egyháznak adott 3 millió évi államsegélyt 3 millió 480.000 koronára emelte fel, ezzel beváltván azon Ígéretét, hogy a segélyt fokozatosan fejleszteni fogjaÉrdekes, hogy ezt az emelést kizárólag gróf Tisza István közbelépésének köszönhetjük. A budget már le volt zárva 3 millió államsegéllyel. Tisza azonban hatalmas szavát latba vetette és egy milliót követelt a reformátusok részére. A pénzügyminiszter úgy egyezett meg vele, hogy a követelt milliót három év alatt fokozatosan megadja, vagyis a három milliót három év alatt négy millióra emeli. így 330.000 korona emelés volt 1911-re tervezve, de akkor észrevette egy jóakarónk, hogy az evangélikusok dotációját is emelni kell, ha a reformátusokét emelik. így lett a 330.000 koronából 480.000 korona. A gróf Tisza István jó szolgálatáért megbocsátjuk annak a kálvinista főtisztviselőnek óhajtását, aki a vallásügyminiszteriumban eljárt és kizárólag a reformátusok részére kérte a 480.(XX) koronát, „mert újabban csak ők mutatták ki szükségleteiket“. Az alapítólevelek jóváhagyásának kérdése. Az elnöki jelentés 6. pontjából értesülünk, hogy a három év előtt az alapítóleveleknek a kormányhoz jóváhagyás végett való fölterjesztésének követelése ellen intézett felterjesztésünkre még mindig nem érkezett válasz. Tudvalévő, hogy autonómiánk sértését látjuk abban, hogy a kormány egyházi és iskolai alapítványaink létesítését kormányhatósági jóváhagyástól feltételezi és az alapítványok jövedelmeinek hováfordításáról számadást, legújabban csak számadási kivonatot kíván. A kormány álláspontja, amelyet az alapítvány ügyigazgatóságának kivett véleménye alapján a bíróságok is osztanak, ellentétben van alapítványi szabályzatunk 5. §-ával, amely szerint, arra, hogy az alapítványjogi léteit nyerjen, kormányhatósági jóváhagyást nem szükséges. Egyetemes ügyészünk a vallásügyminiszteriumban járván, azt tapasztalta, hogy ott a mi álláspontunkat nemcsak méltányolják és iránta szimpátiával vannak, de módot is keresnek arra, miként lehetne a protestáns autonómia sértetlenségét, melyet a minisztérium maga is nagyra becsül, azon kényszerűséggel összeegyeztetni, hogy az államnak az alapítványok feletti felügyeleti jogát minden felekezetekkel szemben egyenlő módon és egyenlő elvek szerint kell rendeznie. Miután pedig a katholikusoknak nincsen autonómiájuk és ott nem létezik az alapítványoknak nyilvános ellenőrzése, a görög nemegyesülteknél pedig a nemzetiségi irány érvényesülésétől is lehet tartani, teljesen lehetetlen az alapítványi ügyre nézve az összes felekezeteknek azt a szabadságot engedni, amelyet a protestánsok kívánnak. A miniszter azonban, aki a kérdést szivén hordja, nem zárkózik el attól, hogy a protes
