Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-14 / 42. szám
6 oldal Evangélikus Lap. 42. sz. 1911. október 14. alatt, megjegyzem, természetesen nem a mai várat, hanem az efölött elterülő, ma már romjaiban is alig látható pusztaszeri várat érthette. Ez képezte kétségtelenül magvát a körűié később kifejlődő városnak, melynek törekvő polgársága iparban, kultúrában fokról-fokra emelkedve, korán jutott el az intelligenciának oly magaslatára, hogy már a XVI. század elején, közvetlenül a reformációnak Németországban való elterjedése után, felvevő képességet tanúsíthatott az új tanok befogadására. Hogy mily korán terjedt el itt a reformáció és mily termékeny talajra talált, legjobban bizonyítja ezt ama hiteles adat, hogy már 1540 ben evangélikus lelkipásztor működött eme városban. Az üldözések és küzdelmek nehéz századai következtek ezután, amely idő alatt itt is úgy, mint másutt is hazánkban a protestáns egyházak — egyik jeles történetirónk szavaival élve : — félkezükkel védekezve, a másikkal pedig tovább épitve, tartották fenn magukat. S mentői nagyobb volt az elnyomás és üldözés, annál nagyobb lelkesedéssel tartottak ki igazuk mellett elődeink és készek voltak inkább élőtöket feláldozni, a martyrság tövises koszorúját viselni, mintsem hogy hitüket megtagadják; amint ennek klasszikus példáját szolgáltatta éppen eme egyháznak évszázadokkal ezelőtt itt működő lelkipásztora: Reménius, ki 1673-ban a pozsonyi törvényszék elé idéztetett és az erőszaknak nem akarván engedni, inkább a számkivetés sanyarú kenyerét választotta. Véres betűkkel Íródtak a történelem lapjaira ezen idők eseményei s midőn ezekre, mint múltúnk szenvedéseinek és dicsőségének hirdetőire hivatkozom, korántsem teszem ezt azért, mintha az egykori ellentéteket felújítani akarnám. A katholicizmus és protestantizmus véres harcai a kö- zépkorias jellegű barbár háborúk immár a történelem emlékei közé tartoznak. Hála a Mindenhatónak, a protestantizmus szabadságszerető eszméi a liberalizmus nemes útmutatásai oly mérvben hatották át felekezetkülönbség nélkül hazai társadalmunk széles rétegeit, hogy törvényhozásunk az 1848. évi XX. törvénycikk megalkotásánál a felekezetek közti teljes egyenlőség és viszonosság kimondásával oly lépést tett, mely hivatva volna arra, hogy a felekezeti ellentétek történetét örökre lezárja és ennek bekövetkezését nevezett törvénycikk még végre nem hajtott részleteinek fokozatos és méltányos végrehajtásától a mai viszonyok között a legszebb reményekkel eltelve várhatják is. Most tehát a béke korában ne azt keressük, ami esetleg a különböző történeti fejlődés miatt még egymástól elválaszt, hanem ellenkezőleg: keressük azt, ami mindnyájunkat összetart. Mint egy gyökérből kinőtt hajtások állanak egymás mellett a keresztyén felekezetek, mint egy törzsbe oltott különféle nemes gyümölcsfajok, melyek egyazon anyaföldből szívják táplálékukat, egyazon nap érleli meg gyümölcseiket; testvéri hivatásuk tehát, hogy a keresztyéni szeretet és türelmesség parancsait nemcsak szóval hirdessék, hanem a gyakorlati életben megnyilatkozó tetteikben is valóra váltsák. — Amig tehát én leszek szerencsés a felügyelői állást itt betölthetni, teljes odaadással azon leszek, hogy a legideálisabb tolerancia álláspontjára helyezkedve, — de természetesen más oldalról is hasonló méltányosságot várva, — a felekezeti békét minden vonalon fentarthassuk. Ha elvégre előfordulnak is a különböző egyházak közt intézményeik fejlesztése közben bizonyos versengések és ütköző pontok, de ezen súrlódási felületet ily kis, de amellett intelligens városban a lakosság hasonló foglalkozása, rokoni viszony, vegyes házasságok és számos más polgári kötelék, helyes vezetés mellett, ad minimum redukálhatják és akkor minden egyház erejének legjavát fogja fordíthatni azon veszélyes tünetek leküzdésére, melyek a radikalizmus kísérőikép jeleatkező desiruktiv, vallásellenes áramlatok mesterséges terjesztésében egyaránt veszélyeztetnek minden vallásfelekezetet. Ezen áramlatok elleni harcban nincs okom a protestantizmust félteni, mert éppen ez a szabad kutatás és vizsgálódás elvén állva a folytonos haladás lehetőségét nem tagadja és ennélfogva a régi kipróbált eszközeinek: a szószéknek és iskolának fokozottabb igénybevételével a társadalmi kérdéseket, a tudományok haladását képes lesz összeegyeztetni a vallásos, egyházias felfogással. Nem a fele- kezeties társadalom az ideálom, mint ahogy ezt a keresztény-szocializmus tette, mely már kizárólag egy vallásfelekezet politikai exponensévé nőtte ki magát, nem a felekezeti széjjeltagolódást óhajtom belevinni a társadalomba, hanem éppen fordítva: a társadalmi kérdésekkel való foglalkozásra akarom felhívni az egyház hivatásos vezetőinek figyelmét, hogy a szószék nemkülönben a cura pastoralis s belmisszió felvilágosító eszközeinek segélyével a jövendő generáció nevelésében a kettő közti összhangot biztosíthassuk anélkül, hogy a társadalmi evolúció egyes momentumaira felekezeti bélyeg süttetnék. Ezek azon nézeteim — Nagy tiszteletű Egyház- községi Közgyűlés, — amelyek irányában óhajtanám ezen egyház fejlődését látni és ezen elvekkel eltelve örömmel lépek ezen egyházközség felügyelői székébe, mert elég erőt látok itt a továbbépítés munkájához és elég intelligenciát ahhoz, hogy a fent- emlitett felekezetközi és társadalmi kérdésekben az érintkezési pontokat megtalálva erejöket szét ne forgácsolják. Nagy tiszteletű Egyházközségi Közgyűlési Midőn felügyelői székembe való ünnepélyes beiktatásomat ezen régi templom hajójában látom lefolyni, kegyelettel nézek körül ezen ódon falakra,
