Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-01 / 27. szám
1911, julius 1 Evangélikus Lap. 27. sz. 3. oldal adott óriási adományokkal szemben csak alamizsna. A katholikus egyház vagyonának szekularizációjával sem lenne a mi lelkészeinken segítve, mert ha valamely radikális áramlat uralomra jutása folytán az állam a szekulari- zácziót végre is hajtaná, aligha az evangélikus lelkészek lesznek azok, akikre ebből haszon háramolna. Az evangélikus lelkészek anyagi helyzetén tehát az állam valamit segíthet és segíteni is fog, de miután a lelkészi congruának 2400 koronára emelése és talán az ötödéves kórpótlék megadása a maximum, amit ez idő szerint az államtól várhatunk, ezzel a fizetésemeléssel pedig a lelkészek még korántsem jutnak oly anyagi helyzetbe, amely a nyomorgás állapotának megszűnteiét jelentené, végre is meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy ne az államtól várjunk minden segítséget, hanem önmagunkban is keressük azt. Némileg segíteni fog a bajon, ha az állam a lelkészi congruát 2400 koronára felemeli. Ha az állam ezt nem tenné, nékünk kell az E. A. 237. §-ban 800 forinttal megállapított minimumot felemelni. Mi a 2400 koronát őszintén szólva keveseljük. Ez talán elég arra, hogy a lelkész faluhelyen nagy szerényen megéljen, azt is csak úgy ha családja nincs. Családot csak úgy bír eltartani, ha gyermekeit mesterségre adja vagy gyári munkába küldi, tudományos pályán való nevelésre ebből a csekély jövedelemből nem jut. Hogy mennyire nem képesek szegény lelkészeink gyermekinket a tudományos pályán neveltetni, arra bizonyságul szolgál, hogy a bányakerület egy évvel ezelőtt tett azon nagylelkű ajánlatot, hogy a Luther Otthonban lelkész és tanitófink részére féláron biztosit ellátást, eddig senki igénybe nem vette. Nyilván azért nem, mert lelkészeink még 500 koronát seimké- pesek egy gyermekük ellátásáért fizetni. Mi tehát a lelkészi fizetés minimumát beleértve a stola- jövedelmet és a természetbeni szolgáltatásokat évi 5—6 ezer koronában véljük megállapitandó- nak. Ezt a jövedelmet ami szegény egyházközségeink biztosítani nem tudják. Egy koronánál többet alig lehet kivetni egyházi adó gyanánt egy lélekre. A legtöbb egyházközségünk lélek- száma pedig az ezeren alól van. Egyesíteni kell tehát az erőket. Igaz, hogy a lelki pásztorkodásnak az az ideálja, hogy minden községnek legyen külön lelki pásztora, de ha valamely egyházközség anyagi eszközök hiányában és a hivek csekély száma miatt a papot nem tudja úgy fizetni, hogy az családjával együtt gondtalanul megélhessen, akkor a szegényebb községek, akik a zsinat által megállapítandó 5—6 ezer korona minimumot nem tudják megadni a papnak, egyesüljenek és tartsanak közös papot, aki a községekben felváltva prédikál. Minden kisebb egyházközség amellett megtartja templomát, s ha van, iskoláját. Az isteni tiszteletet azokon a napokon, amikor a közös lelkész vagy káplánja másutt van elfoglalva, végzi a kántor vagy egy e célra kirendelt végzett theologus. Közel fekvő községekben a vasárnapi istentiszteletet úgyis meg lehet osztani, hogy délelőtt az egyik, délután a másikban tart a rendes lelkész isteni tiszteletet. Közlekedési eszközeinkre való tekintettel az ily beosztás nem lesz a papok nagy terhére, különösen ha e célra vasúti szabad jegyet ad a minisztérium. Ezen eszmének a gyakorlatban való keresztülvitelét megkönnyítené az, ha theologusainkat — úgy amint azt más pályán megkövetelik,— az ^elméleti tanfolyam elvégzése után egy két évi lelkészi gyakorlatra köteleznök, mielőtt lelkészekké lennének választhatók. Ez a leendő papok gyakorlati kiképzést is előmozdítaná, és lehetővé tenné, hogy hitbuzgó, fiatal erők terjesztenék és megkedveltetnék az isten igéjét a legtávolabb vidékeken. Ez az intézmény hazánkban külömben nem egészen uj, mert lényegében megfelel a .reformátusoknál divó legatusi intézménynek. Külföldön Olaszországban hasonló ahhoz a valdé- zieknél az „evangélisták intézménye.“ Ezek a Rómától elpártolt katholikusok között valóságos hittérítői munkát végeznek. Egy ilyen gyökeres reform nézetünk szerint sok panaszt megszüntetne és nem ártana a hitéletnek, sőt előmozdítaná azt, mert emelné papjaink tekintélyét, kiket aztán senki sem tekintene szellemi proletároknak. És elvégre, ha valamely egyházközség mindenképen külön papot akar, adja össze a garast, és biztosítsa a papnak a törvény által megkívánt minimumot. Erős'meggyőzödésiink az, sokat gondolkoztunk felette, hogy a lelkészi proletariátust más módon nem tudjuk megszüntetni. Népünk szegénysége és híveink csekély száma miatt az egyházközségek alig emelhetik fel a lelkész jövedelmeit a szükséges összegre, az állami segélytől pedig gyökeres orvoslást nem várhatunk, mert az állam- pénztár az emelést nem bírja. A most tervbe vett fizetésemeléstől is, mely csak 2400 koronáról szól, már-már visszariadt a minisztérium, mikor kiszámították hogy ez a kongruaemelés, melynek a jelenleg elfogadott osztóigazság szerint persze az összes felekezetekre kell kiterjedni, az államra nézve évenként kilenc millió többlet költséget jelent.
