Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-01 / 27. szám

2. oldal.

1911. julius 1

Evangélikus Lap. 27. sz.

az evangélikus lelkész szegénységének az az oka, hogy a vezető világi elem vele nem törődött, helyzetén segíteni nem iparkodott. Hiszen harminc év óta egyebet sem teszünk, mint tanácskozunk, mikép lehessen lelkészeink anyagi helyzetén javítani és sürgetjük a kormányt, hogy helyzetükön segítsen. Hát kiknek érdekében sürgettük ki az államkormánynál a lelkészi congruát, kiknek érdekében beszélünk és Írunk ismételt felterjesztéseket a kormányhoz az államsegély felemelése végett, kiknek érdekében mentünk a múlt télen is deputációval, amely többnyire világiakból állott, a kormánytól a lelkészi congruának évi 2400 koronára való felemelését és az ötödéves korpótlékot kérni, mint épen csak a szegény lelkészek érdekében? Ilyen tényekkel szemben a „jót dotált vezető világi elemet azzal vádolni, hogy a szegény lelkészekkel nem törődik, sőt „sorvasztja azt az erőt, melynek birtokában más állapotokat lehetett volna teremteni“, legalább is hálátlanság.

Nagyon, de igen nagyon téved cikkíró, ha az evangélikus lelkészek szegénységének okait ezekben keresi. A valódi okok messze visszanyúlnak a régen elmúlt időkbe. Az evangélikus egyház A/lagyarországon üldözött, elnyomott egyház volt. Az állam, amely a róm. katholikus egyházat pazar adományokkal látta el, az evangélikusoknak nemcsak hogy nem adott semmit, de még azt is elvette az egyházTÁRCA*

©-testamentomi ímffacíák.

tói, amit kegyes hívei az egyháznak ajándékoztak. A reformációkat követő századokban a papság főjövedelme az egyházi tizedből állott. Ezt a reformáció elterjedése után a protestáns papok is élvezték hazánkban, míg az ellen- reformáczió azt tőlük el nem vette. Az elvont egyházi tizedért az evangélikus pap nem kapott kárpótlást és egész jövedelme abból állott, amit a némettől, töröktől, kurucztól és labancz által kifosztott szegény jobbágytól párbérben és stólában kaphatott. Azok a hatalmas urak is, akik a 17-ik század elején az evangélikus egyház támaszai voltak, egymásután katholizáltak és igy természeted hogy a nyomorgó nép lelkésze maga is nyomorogni volt kénytelen.

A vallásszabadság és vallásegyenlőség deklarálása egy mákszemnyivel sem segített az evangélikus egyház anyagi helyzetén. A vallásegyenlőségnek oly értelemben való megvalósítása, hogy az állam az evangélikusokat aránylagosan ugyanazon anyagi támogatásban részesítse, amint segélyezte a múltban a katholikus egyházat, szekularizáció nélkül kivihetetlennek bizonyult, mert nincs az a modern állam, amely saját létérdekeinek veszélyeztetése nélkül egyházi célokra annyit áldozhatna, mint amennyit Magyar- ország a róm. katholikus egyházra már áldozott. Az állam nekünk most már csak alamizsnát adhat, mert ha lelkészeink Congruáját fel is emeli 2400 koronára, az a róm. kath. egyháznak

égy napon szüffiink, reggefre kafna,

JSeffe szüföffjéf e nő keBefén.

— ©Kazudsz ! a fi cd noff az, aki megkaff, — S>nyém az éfő, effopfa e nő?

Utol’ nagyon immár iff az igazság ?

©Eöfcs a kitmfy, ám döntse el 5.

Ss a kiráfy szóf! — jtégyen igazsáa ! ©Kogyka nem fudni a gyermek kié,

©Ketté kasífjuk! fefe fiéd fesz,

^ICásik fefe pedig fégyen azé.

— Dféfefed fefszik ! szófaff az egyik !

$ nyújtja kezét a gyermek fefé !

— Haj, meg ne öfjéfek — kiáff fef a másik. ©JttkáBB femondok, fégyen öné.

— (5sak ezf akartam, — szóff a kiráfy most,

— ©Iiéd a gyermek, nyertes e nő ;

©Ki gyermeke éfféf aggódna féffi,

(£{. gyermek anyja Bizonnyaf ő.

Safamon Kiráfy ifefefe,

(I. Királyok 3.26.)

Qifdozaf gyuffad CjiBeon ormán,

(Éfdoz az “Sírnak ßöfcs Safamon;

©lekouát dicsér zengő zsofozsma,

Siöfe nisszftangzik n>öfgy, ftegyorom.

©Karsona szófaf, kínja a népet ©Kiráfy i szó tömény napokon, eBöfcs Safamoit fart Bírói széket:

S5jj ön ef mind, kit Bánata nyom.

S íme, két asszony jő ueszekedne,

Slagy pöriik tárgya egy csecsemő, étkit az őr koz, — sírna, pöröfne ézfef igény fi tnindakeffő.

— Snyém a gyermek! — mondja az egyik;

— ©Kazudsz ! — a másik — a gyermek enyém !

•o—