Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-07-01 / 27. szám

I. évfolyam.

27. szám.

Budapest, 1911. julius 1.

EVANGÉLIKUS LAP

EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP

Szombatonként jelenik meg.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, II., Fő utca 4, ahova a lapot illető mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak küldendők

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

SZTEHLO KORNÉL

Főmunkatárs:

RAFFAY SÁNDOR

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA : Egész évre 14 K, félévre 7 K Egyes szám 40 fillér.

HIRDETÉSEK DIJA:

Kóthagábos c^ész oldal egyszeri hirdetésért 28 kor., féloldal 14 korona, ncgyedoldal 7 korona. Kisebb hirdetések (pályázatok) petit belükkel minden szóért 4 fillér. Többszörös hirdetéseknél megegyezés szerint

Tartalom: (Sz o.): Evangélikus lelkészeink anyagi helyzete. — Tárca, —o.— : Ótestamentomi balladák. — Schollz Gusztáv: A 'orzsai evang. konfirm. Otthon 1911. évi jelentéséből. — Irodalom. — Hírek.

Evangélikus lelkészeink anyagi helyzete.

(Sz—o.) Az „Evangélikus Örálló“ utolsó számában „Hol kereshető a hiba“ címen egy cikket közöl Kiss Béla tollából, amely evangélikus lelkészeink szomorú anyagi helyzetének okairól és a módról, amelyen az orvosolható lenne, helytelen és teljesen téves nézeteket tartalmaz. Bátran hallgatással mellözhetnók ezen fejtegetéseket, de miután a cikkíró, aki kíilöm- ben, amint kivesszük, evangélikus lelkész, „a közegyház gazdag és vezető csoportját“ a „jól dotált vezető elemet“ okozza „a nyomor miatt feljajduló szegény lelkész testvérek“ nyomorúságos helyzetéért és miután az „Evangélikus Őrálló“-t többnyire evangélikus lelkészek olvassák és a közegyházra nézve nem lehet közömbös, hogy lelkészeit a .vezető elem“ ellen ilyen kommunisztikus irányú cikkekkel izgatják, nem hagyhatjuk szó nélkül ezt a cikket és fáradságot veszünk magunknak ezekkel az alaptalan rekriminációkkal közelebbről foglalkozni.

Kiss Béla az evangélikus lelkészek szomorú helyzetének okait kutatván, azt süti ki, hogy „a helyzet jelenlegi siralmas állapotához maga a közegyház járult első sorban hozzá, még pedig az által, hogy a lelkészi fizetés mindig az egyházközségek terjedelme és anyagi ereje szerint igazodott. így az egyház önmaga osztályozta eklézsiáit s külömböző jövedelmű eklézsiák egy és ugyazon körben dolgozó munkásokat két csoportba tagolták és pedig a gazdag egyházat gazdag lelkészei és a szegény egyházat szegény lelkészeinek csoportjába.“ Kiss Béla ezen kommunisztikus gondolatot odavetvén, annak következményeit ki nem fejti, sőt beösmeri, hogy ez a megosztás a dolgok természetszerű

fejlődéséből származván, magában véve nem volt baj. De a hiba szerinte az volt, hogy „a közegyház gazdag s részben vezető csoportja az anyagi gondtalanság állapotában nem tudta sem a múltban, sem a jelenben a lelkészek szegényebb csoportjának nyomorúságos helyzetét megérteni.“ De hogy félre ne értsék, nem akarja ezzel azt mondani, hogy a jól dotált városi gyülekezetek papjai nem törődtek és nem foglalkoztak volna eléggé a szegény parochusokkal, hanem érti állítása alatt azt, hogy a jól dotált vezető elem a nyomor miatt feljajduló lelkésztestvérben olyan evangetiomi napszámost látott, kiről a priori fel lehetett tételezni azt, hogy nem él hivatásszerű feladatának, mely előitélettel a szegényebb csoportú papságot erkölcsileg saját nyomorúságos helyzetének elpalástolására kötelezték és kötelezik még ma is <?)

Hogy kiket ért a cikkíró azon jól dotált vezető elem alatt, melyet a nyomor okozóinak mond, azt világosan megmondja cikkében. Érti alatta az egyházi felügyelőket, az arisztokratákat.

Hogy miért nevezi ezeket jól dotált elemnek nem értjük, mert a felügyelők tudvalevőleg egyházi működésükért semmiféle fizetést vagy díjazást nem kapnak.

Hát lehetséges, hogy imitt-amott akadtak világi urak, akik a szegény lelkészeket napszámosként lenézték, de eltekintve attól, hogy a lenézetésnek gyakran más oka is lehet, mint a lenéző gőgje, tagadjuk, hogy világi urainkat ezzel a váddal akár a múltban, akár a jelenben általánosságban vádolni lehetne.

Aki evangélikus egyházunk történetét és annak jelenlegi viszonyait ismeri, az nyugodt lélekkel vissza fogja utasítani ezt a vádat.

Még kevésbé indokolt az az állítás, hogy