Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-17 / 25. szám

8. oldal

Evangélikus Lap 25. ?z.

1911 junius 17.

egyesülés. Az első fok minden teremtményi sajátosságtól, éniségtől való megszabadulás, úgy hogy csak egy marad meg: az Isten. Ez az igazi engedelmesség megvalósulása. Ez Ádámban megsemmisült, de Krisztusban új életre támadt. Ezért szoktak beszélni ó és új emberről. Az ó ember jelenti Ádámot, az engedetlenséget, önzést és hasonlókat, az új ember Krisztust és az engedelmességet. Aki az engedetlenségben él, az a bűnben él, aki pedig az engedelmességben él az Krisztus testvére és Isten gyermeke. A második fokozatban a a krisztusi kereszt hordozása. Hinnünk és tudnunk kell, hogy nincs több oly fenkölt, Istennek tetsző élet, mint a Krisztus élete, de a természetre és éniségre nézve ép ez legkeserübb. Amig az ember magát tekinti szerete- tének tárgyául, addig nem is jut el az egyetlen jó megismeréséhez és ezzel a Krisztus életéhez. (Máté 16, 24). Azt szokták mondani, hogy ezt vagy azt az embert megszállotta az ördög, úgy hogy nem bír magával és nem tudja mit cselekszik. Ennek az az értelme, hogy a világ csakugyan ördögi, azaz át van itatva mindenféle csalfa- sággal és gyalázattal. De viszont azt is lehetne mondani, hogy Isten szelleme is megszállja az embert, ha t. i. Isten akarata hatna benne és azt tenné vele, amit Ö akarna. Csakhogy akkor százezerről is el lehetne mondani, hogy ördög szállotta meg, de egyről is alig, hogy az Isten szelleme. Némelyek azt állítják, hogy mindezekre nem készülhettek elő, azért nem valósult meg bennök a tökéletesség. Ez azonban nem mentség. Mert az előkészülésnek nincsen jobb útja, mint maga a Krisztus élete. Még pedig ott, aiiol Isten és ember egyesül úgy hogy az ember az Isten mellett háttérbe szorul és Isten mindakettő Isten és ember ott, csakis ott van az igazi Krisztus és sehol másutt. Ez a „Vergottung“. De mikor az ember azt hiszi, hogy már teljesen meghalt az éniségnek és csak az Istennek él, megjelenik az ördög és két magot vet el, melyből két gyümölcs áll elő: a lelki gőg és az álszabadság, két egytestvér. Abból áll. hogy az ember abban a hitben tetszeleg, hogy már elérte a legmagasabb fokot és sem az írásra, sem a tanra rá nem szorul. Ekkor önteltség vesz rajta erőt és az egyház parancsait, szentségeit semmibe sem veszi. Ennek ellentéte a lelki szegénység, amely felismeri, hogy az ember a maga erejéből semmire sem képes és hogy semmit sem kérhet, sem Istentől, sem az emberektől mint a nyers szükségletet, ezt is csak mint kegyet, nem pedig mint jogot. És ugyan ez okból nem veti meg a törvényt és rendet, tehát azokat az embereket sem, akik ezek szerint élnek. Röviden : Krisztus szavaiban, tetteiben és életében merő alázatosságot és szegénységet találunk. És ahol Isten az ember, ott úgyis kell annak lenni.

Ez egyesülés, tulajdonképen ily eggyé válás az Isten örök akaratával, úgy, hogy a teremtett akarat teljesen beleolvad az örök akaratba. Semmiféle tett vagy szó ide nem segíthet, mindent kívül kell hagyni és úgy lépni be az egyesülésbe. Ha ez az egyesülés létrejött, akkor

a belső ember mozdulatlan marad, a külső ember ugyan mozog, de törekvésének nincs más célja, mint az isteni akarat.

Van abban a mondásban, hogy az ember felette állhat minden törvénynek, rendnek és szabványoknak némi igazság. Pál apostol mondja (Róm. 8, 14): „Mert valakik Isten Leikétől vezéreltetnek, azok Isten fiai.“ Vagyis őket nem kell arra tanítani, hogy mit tegyenek és mit kerüljenek, mert az Isten Lelke kormányozza őket. íme ebben az értelemben csakugyan nem kell törődniök semmiféle törvénynyel. De abban az értelemben sem, mintha nekik maguknak abból valami hasznuk volna, mert amit ezekkel és emberi beszéddel és tettel el lehet érni az örök élethez vezető úton, azt előre bírják készen. De nagy tévedés, mikor a Krisztus életét és abból folyó törvényeket is mindenestül félre akarják lökni.

Kétféle világosság van: igazi és hamis világosság. Az igazi vagy örök világosság = Isten, vagy pedig teremtett világosság, de mégis isteni: ez a kegyelem; a hamis világosság a természet. Miért igazi az egyik, hamis a másik ? Istent, mint istenséget, semmiféle meghatározottság (akarat, tudás, kijelentés) nem illeti meg. De Istennek mint Istennek az a tulajdonsága, hogy magát megismerje, szeresse és önmagában kinyilatkoztassa teremtmény nélkül. Azonban Isten azt, ami benne van, mint levő, meg akarja valósítani, működtetni, ami csak teremtmények segítségével történik (V. ö. Schelling gondolatrendszerét). Mert Isten teremtmény nélkül csak lényeg és eredet (áramlás), de semmiféle tevékenység. Amennyiben pedig Isten úrrá lesz valamely teremtményen, akkor arra tanítja, hogy semmi mást ne akarjon, mint azt az Egyet = Istent. És a teremtmény ezentúl nem akar és nem is szeret mást, mint a jót, azért, mert jó. Az embereket és a dolgokat egyaránt szereti és csak jót tesz velők. Rosszat nem cselekszik és bosszút nem forral mindazért a rosszért, amit ellene elkövettek. Mindebben Krisztus a mintaképünk. Tulajdonkép semmiféle teremtmény nem lehet istenellenes, mert akár ördög legyen, akár ember, lényege és eredete szerint Isten az mind. Mert Isten a létezők léte, az élők élete, a tudók bölcsessége. Istenellenes csak a bűn, a bűn pedig nem más, mint hogy a ieremtmény ellenszegül Isten akaratának. Ez persze nem történhetik meg Istenben mint Istenben, hanem csak az istenült emberben. Itt véghetetlenül fáj a bűn Istennek és szívesen elszenvedné a legnagyobb kínzást és testi halált, ha ezzel a bűnt elenyésztethetné. Ezekre tanít az igazi világosság.

Ám az örök szeretetnél fogva, mely az Istent mint az örök jót szereti, Krisztus nemes életét is úgy szeretjük, hogy soha el nem hagyjuk. De eszünkben kell tartanunk, hogy tiszta szeretetből kell az életet követnünk. Isten, mint már, mondottuk, minden meghatározottság, rend, mérték fölött vagyon, mégis minden dologba határozottságot, mértéket, észszerűséget helyéz