Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-17 / 25. szám

Evangélikus Lap. 25. sz

3. oldal

1911. junius 17.

vényszék elnöke érdekelt, még nincs helye bíróküldésnek, hanem csak akkor, ha a törvényszék tagjainak többsége érdekelt (E. A. 342. §.) Előfordulhat ugyanis, hogy a törvényszék elnöke a sértett fél és ezért érdekelt, már most milyen kényes helyzetbe jutnak a törvényszék bírái, ha ily ügyben ítélniük kell.

a Hasonló a helyzet a kerületbeli egyház- megyei törvényszékre nézve, ha a püspök vagy a kerületi felügyelő a sértett fél. Ez a helyzet csak súlyosbodik azáltal, hogy másodfokon az a kerületi törvényszék lesz hivatva ítélni, amelynek egyik elnöke érdekelt. Ha a vád tárgyát sértés, hivatalos kötelesség megtagadása, az egyházi felsőség iránti engedetlenség vagy tiszteletlenség képezi, akkor nem csupán a vádlott, hanem a sértett fél dolgáról is van szó (de re sua agituf) és ha a sértett fél az ítélőbíró felsőbb hatósága, a részrehajlatlan ítélkezés garanciái meg vannak ingatva.

d) Az E. A. 345. §. 2. a) pontja szerint szükséges bíróküldés abban találja indokát, hogy a törvény nem akarja az egyházmegye elnökségének ügyét a saját egyházmegye törvényszéke által elbíráltatni. Ez így helyes, de helytelen, hogy a kerületi törvényszék elnökségének érdekeltsége esetében a bíróküldés jogát az a kerületi törvényszék gyakorolja, amelynek elnöksége érdekelt. Ellentétben áll ez az E. A. 342 §-ával, amelyszerint egy bíró sem vehet részt oly ügy elintézésében, melyben maga érdekelve van.

De lehetetlen nem jellemezni egy pár szóval az embert, aki a legteljesebb értelemben kiérdemelte a jó, az igaz és a „nemes“ jelzőket. Egyik legrégibb kartársától hallottam temetése napján : kimondhatatlan nagy veszteség egyetemünkre, melynek büszkesége volt; tudós, akinek párja nifICsj ártatlan és jó, mint egy gyermek. Nehezen jöhet valaki, aki méltó az ő fényes tanszékére. Nála lényének ez az egész erkölcsi habitusa és filozófiája s2efve9 kapcsolatban állanak egymással s nehéz megmondani, hogy al értéktanából foly-e nemes zárkózottsága és előkelősége, vagy született erkölcsi habitusából szükségképen következik az értékelésnek az a módja, amely hedonikus és utilitárius szempontoknak csak eszközi jelentőséget tulajdonít s önértéket csak az öntudatban, a szellemben, az intelligenciában lát Bárhogy áll is a dolog, annyi bizonyos, hogy elmélet és gyakorlat, gondolkodás és életfolytatás soha szebb és gyönyörködtetőbb harmóniában nem egyesült, mint Böhmnél. Nála az író és az ember egy; disharmoniának, ellenmondásnak nyoma sincs sem életében, sem írásaiban Nála a tudós lelkiismerete pa rancsolja az igazság kutatását s az ember lelkiismerete az aszerint való életet.

e) Ugyanezen érdekeltségi okból helytelen az E. A. 347. §-a is, amely szerint az egyházkerületi törvényszék mint másodfokú hatóság jár el azokban az ügyekben is, amelyekben az egyházkerületi elnökség'érdekelt. Még nagyobb baj az, hogy a törvény a másodfokú bíróság érdekeltsége esetében bíróküldésről egyáltalában nem gondoskodik.

f) Az egyházi bíróságoknak és a főhatóságoknak egyik legfontosabb hatalmi eszköze a felfüggesztés. Ez az eszköz többnyire az eljárás kezdetén, tehát oly időpontban gyakoroltatik, amikor a vád tárgyát képező kötelességszegesek még perrendszeríileg bizonyítva nincsenek, amikor a védelemnek még nem volt alkalma és lehetősége a vádat cáfolni, a mentő vagy enyhítő körülményeket felhozni. A felfüggesztés erkölcsileg éppen úgy sújtja a talán egészen ártatlan vádlottat, mint a hivataltól való elmozdítás, anyagilag pedig a megélhetéshez szükséges eszközöktől megfosztja Hozzávéve ehhez a mi fegyelmi eljárásunk módnélküli lassúságát, hónapok, sőt évek tartamára állítja pellengérre a szerencsétlen vádlottat, aki már azért sem remélhet attól a bíróságtól vagy attól az egyházkerületi elnökségtől, amely őt felfüggesztette, elfogulatlan ítéletet, mert az emberi gyarlósággal jár, hogy egy meggondolatlan pillanatban elkövetett hibát annak lojális beösmerése által jóvátenni a legkevesebben hajlandók. Az elhamarkodva kimondott felfüggesztés a bírót

Kerüli a közélet fórumát; a törtetők zajos hadától messze vonul nemes egyénisége, amely fél mindentől, ami őt tiszta légköréből kivonhatná. Nem a tudás el bizakodott dölyfe és felfuvalkodottsága ez, hanem az értékét tudó, de az élet aprópénzére fölváltani nem akaró nemes ember szerénysége.

így akarta elérni azt az ideált, melyet kitűzött magának, de amelytől — e sorok írójához küldött levelében szerényen írja — messzire elmaradt, mert „fél munka az embernek minden igyekezete“.

S ez az igyekezet szakadatlan, bár eszében van Fichte mondása: „Kein Mensch, ja soviel wir ein- sehen, kein endliches Wesen wird im Guten bestätigt“.

Az ember és világa eddig megjelent három kötete, melyről a magyar irodalom a.ig-alig vett tudó mást, bármely gazdag irodalomnak dicsőségére válnék. E kötetekbe eltemetett szellemi kincset, a zavarosan és alacsony szempontok szerint értékelő magyar közéletnek és tudománynak ki kell ásnia, föl kell derítnie, hogy messzire világító sugarai ragyogjanak előttünk s jelezzék az utat, amely abszolút értékekhez vezet.

(Keresztény Magvető.)