Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-17 / 25. szám

2. oldal.

1911. junius 17.

Evangélikus Lap. 25. sz.

eszközökkel kellene ezeken a bajokon segíteni, ez alkalommal nehogy felszólalásunk terjengőssé váljék, foglalkozni nem szándékozunk.

A büntetés szigorát illetőleg azt találjuk, hogy az aszerint, hogy a büntetés egyházi vagy világi vádlottal szemben alkalmaztatik, szerfelett aránytalan és azért igazságtalan. Ha egy egyház- megyei vagy kerületi felügyelő súlyos egyházi vétséget követ el, például a magyar nemzet vagy a magyar állam ellen izgat vagy hivatalos hatalmával visszaél, legfeljebb hivatalvesztést szenved, sőt büntetlen marad, ha hivataláról egyszerűen lemond; míg a lelkész, ha hivatal- vesztésre ítéltetik és kimondatik, hogy egyházi hivatal viselésére képtelen, elveszti nyugdíj- igényét, sőt ezt akkor is elveszti, ha a fegyelmi eljárás kikerülése végett lemond. Hiányzik továbbá a törvényben annak a meghatározása, vájjon folytatható-e az eljárás az esperes vagy püspök ellen, aki ebbeli minőségében követett el egyházi vétséget, ha ezen állásáról lemond, de megmarad lelkésznek?

Erre a kérdésre annál nehezebb a felelet, mert a legtöbb esetben a fegyelmi vétségért való felelősség nem a hivatallal jár csupán, hanem a személytől el nem választható. Például, ha esperes ellen botrányos életmód miatt indíttatott fegyelmi eljárás, ilyen esetben a megsértett egyházi rend nincs helyreállítva azzal, hogy az^esperes hivataláról lemond, de lelkésznek megmarad. Az eljárást tehát a hivataláról lemondó esperes ellen is folytatni és ha felfüggesztésnek helyé van, az esperest lelkészi hivatalától is fel kell függeszteni.

Legtöbb hiánya van a mi fegyelmi eljárásunknak a védelem garanciái szempontjából. A modern büntető és fegyelmi eljárásnak az az alapelve, hogy a vád képviselete a bírói funkciótól teljesen elkülönítendő és hogy a közvádló a bírótól függetlenítendő, nincs benne érvényre juttatva. Azt ugyan kimondja a 342. §., hogy az érdekelt bíró nem vehet részt az ügy elintézésében, de

a) lehetségessé teszi a vizsgálat elrendelését, sőt az annyira fontos hivataltól való felfüggesztést a közvádló meghallgatása nélkül, mert hiszen a közvádló, akit maga a bíróság elnöke, a püspök nevez ki (344. §.), a 361. §. szerint csak a vizsgálat elrendelése után lesz kirendelve.

Ezen eljárás mellett az egész vád a vizsgálat elrendeléséig a bíró kezében van és a bíróra háramlik a vád minden ódiuma, aki már annak folytán elfogulttá lesz vagy legalább ferde helyzetbe jut mint bíró, mert ő volt, aki a vádat emelte.

Az, hogy a püspök tette-e folyamatba az eljárást egy oly ügyben, amelyben első fokon az egyházmegyei törvényszék ítél, mit sem változtat a dolgon, mert másodfokon mégis a püspök elé kerül az ügy, aki a vádat emelte.

b) Helytelen az is, hogy akkor, ha a törTÁRCA.

Böhm Károly.*

1846-1911.

A kolozsvári arolina-kórház sebészeti osztályán május hó 18-án egy súlyos operáció után meghalt az a mélyen szántó filozófus, akihez fogható nincs e magyar haza határain

Kevesen ismerik értékelméletét, melynek alapját ő vetette meg a magyar irodalomban. Mert jól mondotta Apáthy, aki az Akadémia nevében búcsúzott koporsójánál : „Odafönn szárnyalt és suhant el fölöttünk a lelked s nem az erőd volt csekély, de a magasság volt igen nagy, hogy oly keveseket tudtál magadhoz emelni“. Valóban, szédületes mélységeket és magasságokat járt meg lelke a gondolat és elmélkedés szárnyain, ahová olvasói, hallgatói közül igen kevesen kö* A kegyelet és baráti szeretet, mellyel volt baj- és iskolatársam iránt viseltetem, kimenti, hogy az általunk eléggé nem méltatott jelesünket magasztaló cikket az unitáriusok jeles folyóiratából átvegyem.

(Szerk.)

vethették Neki megadatott,' hogy tiszta látással betekintsen a gondolat és lét olyan misztikumaiba, melyekről az átlagos intelligencia sejtelemmel sem bír.

Ezért nem ismerték őt, csak igen kevesen. Ezért vették körül koporsóját kevesen a választottak közül. Ezért nem gyászolt a magyar köztudat, amikor a magyar tudomány egyik dicsőségét és büszkeségét temették Testét eltemették, de szellemét, eszméit és gondolatait fel kell fedeznünk, fel kell támasztanunk. Ez a feladat vár most a filozófia magyar mívelőire, hogy aki életében „társtalan vándoraként biztos lépésekkel haladt a lét és gondolat meredeiken, legalább halálában legyen biztos és soha nem tévedő támasza és kalauza a hozzáfolyamodóknak. Az ő sorsa is az lesz, ami annyi magyar tudósé volt már, hogy neve akkor fog tündökölni, mikor a mellőzés, a meg nem értés hibájáért csak magunkra vethetünk.

Sajnos, ez alkalommal nincs elég terünk arra, hogy egy folytonos elmélkedésben és kutatásban eltöltött élet gazdag tartalmáról és értékeiről csak halvány képet is adhatnánk. Tudományos társulatok és folyóiratok feladata lesz ez s hosszú, tanulmányokba mélyülő órák eredménye és gyümölcse