Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-10 / 24. szám
6. oldal Evangélikus Lap. 24. sz. 1911. junius 10 térek vissza ; csak azt engedjék meg nekem, hogy visszaidézzem emlékezetükbe, hogy hányán lesznek itt, akiknek • életéből a legfontosabb események e templom falai között folytak le. Ki ne gondolna most arra, aki e templomban esküdött örök hűséget élete társának, ki ne gondolna vissza arra, hogy őt vagy talán gyermekeit is itt konfirmálták és gyermekei is itt kötötték meg azt a szent frigyet, amelynél nagyobb boldogságot nem találhattak fel sehol. És engedjék meg nekem, meghatva megemlékeznem arról, hogy e templom oitára előtt iktatta be a nagyérdemű dunántúli superintendens Haubner Máté egyetemes felügyelői hivatalába atyámat, ezen templom oltára előtt vette ki hivatalos esküjét és ugyanezen oltárnál konfirmált engem a nagyemlékű Székács és évek múltával itt iktattak be engem is, mint evangélikus egyházunk egyetemes felügyelőjét. Ha ezeket most emlékezetükbe visszaidézem, azt hiszem, hogy azok közül akik e' gyülekezetben jelen vannak, igen sokan visszagondolva a múltra találnak majd olyan emlékeket saját életükből a melyeknél fogva ez a szerény templom előttük is kegyeletes szent hely. E templom szerény és egyszerű. De a művészet iránt finom érzékkel bíró nagy műveltségű Kazinczy Ferenc leveleiben olvastam, hogy ő pesti evangélikus templomunkról, mint művészi szép alkotásról emlékezett meg. Ez a templom egyszerűségénél fogva megfelel a reformáció szellemének, mert a külsőségek túlságos kultusza ellen való visszahatás is. A puritán egyszerűség is a reformáció lényegéhez tartozik. Minden gyülekezet számára a templom az a jelkép amely a megalakulást jelenti, a templom falai azok, amelyek összegyűjtenek, ez az a kapocs, amely összefoglal, az az a kötelék, amely összefűz, védőfal, amely oltalmaz, nyugvóhely, amely enyhülést és vigasztalást ad, reményeket gerjeszt és erősít, mégis csak akkor, ha azok, akik a templom falai közé gyülekeznek megemlékeznek arról, hogy az fisten lélek és akik őt imádják kell, hogy lélekben és igazságban imádják őt“. Száz év alatt sok minden változott. A pesti gyülekezet is tetemesen gyarapodott számban és természetes, hogy új templom építésének terve is napirendre kerül; erre vonatkozólag engedjék meg kifejeznem azt az érzésemet a mai kegyeletes ünnepélyen, hogy én nem ^szeretném régi egyszerű templomunk lerombolását látni. Ehelyett inkább azt szeretném, hogy úgy miként az már az egyik városrészben megtörtént, minden városrészben külön-külön templom épülne. Ezzel önként meg volna adva az, hogy ne nagy templomaink legyenek, hanem olyanok, amelyeket az igehirdető szónok hangja betölteni képes, mert az igehirdetés az evangéliumi isteni tiszteletnek leglényegesebb része. A megnyugvást kereső szívnek megfelelnek a kisebb méretű templomok is. Jogosult és természetes törekvés, hogy a kor igényeinek is eleget tenni igyekezzünk, de ne feledkezzünk meg arról, hogy evangéliomi vallásunk egyik lényeges tényezője megmaradjon: a puritán szellem. Az evangéliom tanításait a magok eredeti tisztaságukban kell megtartanunk és óvakodnunk kell a túlságos fényűzésre való hajlandóságtól, napjainkban ez nagyon is szükséges és nagyjelentőségű dolog. Ha visszatekintünk a múltba és arról kegyelettel megemlékezve méltóan akarjuk a mai napot megünnepelni, minő érzelmekre indítson a mai ünnep ? Mindenekelőtt az Isteni gondviselés iránt való háládatosságra, a múlt alkotásai iránt való kegyeletre, mert ahol ez kivesz, ott meglazulnak a társadalmat összetartó kapcsok és ott romlás következik be; emellett keltse föl a mai ünnep a jövő iránt való, reményteljes bizodalmát is, de minden önhittség nélkül és úgy, hogy meg ne feledkezzünk a keresztényi alázatosságról. Erre nagy szükségünk van ma, midőn az ember igényei napról napra fokozódnak, midőn a rohamos fejlődés könnyen az ember erejének túlbecsülésére, önhittségre, fenhéjázásra vezet. Már pedig ha egyrészről tagadhatatlan a modern kultúra rohamos haladása, ha napjainkban azt, ami száz évvel ezelőtt képtelenségnek tetszett, megvalósítva látjuk, másrészről jogosult az a kétség és aggodalom is, hogy a modern kultúra bármilyen fényesnek látszik is nem-e sok tekintetben csak egy fényes lepel, amely minél fényesebb annál több nyomorúságot takar? Ezért ne feledkezzünk meg arról, hogy a legszebb isteni tisztelet: a íelebaráti szeretet gyakorlása, az özvegyek, árvák pyámolítása, az elhagyottak fölsegítése, de úgy, hogy ezt nem hivalkodással, hanem őszinte benső résztvevő érzülettel tesszük. A mai ünnep is erősítse meg bennünk ezeket az érzelmeket. Háládatosság, a múlt iránt való kegyelet, a jövő iránt való reményteljes bizodalom érzelmei hassák át lelkünket a mai ünnepélyen és a közös óhajtás, hogy pesti evangélikus gyülekezetünk fejlődésének eredményei legyenek a jövő században ugyanolyan kedvezők, mint a lefolyt száz év alatt voltak. A mai ünnep pedig maradjon meg, mint kegyeletes emlék mindnyájunk számára.* Az egyetemes felügyelő beszéde nagy hatással volt a közönségre, a kegyeletes megemlékezéseknél a nők közül többen sírtak. A beszédet Scholtz Gusztáv, a bányai kerület püspökének imája követte. A megható ima utáu a közönség orgonakiséret mellett elénekelte a „Himnuszát és szétoszlott. Az emlékünnep folytatását és befejezését képezte a Pünkösd vasárnapján tartott isteni tisztelet. A szépen feldíszített templomban először németnyelvű isteni tisztelet folyt le, amelyen nagyszámú közönség vett részt. A gyülekezet éneke után Brosdikó Gusztáv Adolf lelkész tartotta meg a századik zsoltár alapul vétele mellett az ünnepi beszédet. Kiemelte az ősök hitbuzgóságát és buzdította gyülekezetét hithűségre és az ősöktől vett szent
