Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-10 / 24. szám

1911. junius 10.

Evangélikus Lap. 24. sz.

5. oldal

terültek el, ma a város középpontjában fekszik, melyen túl a Lipót-, Teréz- és Erzsébetváros hatalmas bérpalotái sorakoznak, az emberek nemcsak viseletűkben és szokásaikban, hanem egész életmódjukban, gondolkozásukban és az élet minden megnyilvánulásában megváltoztak, az elavult régi intézmények helyébe a mai kor igényeinek megfelelőbbek jöttek, egyszóval minden megváltozott, megváltozott maga a jubiláris templomunk is, csak egy maradt változatlan és nem fog változni soha és ez az evangélium és az evangéliumban lefektetett, a kereszténység alapját és lényegét képező igazságok, úgy, amint azokat az emberiség megváltója tanította és ránk hagyta.

Krisztus volt az első, aki tanította, hogy a min- denség megteremtője nem büntető és bosszúálló Isten, hanem megbocsátó és szerető atya, akinek kegyelme és irgalma végtelen, Krisztus volt az első, aki az önzetlen szeretetet prédikálta és az Ó-szövetség parancsával szemben. mely a felebaráti szeretetet hangoztatta, hirdette, hogy még ellenségeinket is szeretni kell és az ő vallása tisztán a szereteten épült fel, a szereteten. amelynek dicsőítése Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első levelének 13-ik részében oly szépen van megírva.

Az ember azt hihetné, hogy 19 hosszú század, amióta a kereszténység keletkezett, elterjedt és fejlődött, amely közel két ezredéves időszak alatt az Isten igéje szakadatlanul hirdetve, tanítva és magyarázva lett, elegendő lett volna arra, hogy Krisztus tanai az egész emberiséget meghódítsák, annak leikébe bevésődjenek és vérébe átmenjenek.

És íme azt látjuk, hogy még ma is csak egy töredéke az emberiségnek vallja magát keresztyénnek és ez a töredék is távol van attól, hogy Krisztus tanait teljesen megértve és átérezve és Krisztus példáját követve, valóban Krisztusi életet is folytatna. De ezt nem is lehet a gyarló embertől követelni, aki alá van vetve az emberi gyengeségeknek és szenvedélyeknek, amelyek úrrá lesznek fölötte, mert emberi gyengeségtől és szenvedélyektől mentes, tehát Krisztusi szellemben tökéletes ember nem létezik és — legyünk tisztában vele — nem is fog létezni soha.

De ha nem 1s lehetünk tökéletesek, erkölcsi kötelességünk a tökéletesség felé való törekvés, amelyet ha nem is érhetünk el, de megközelíthetjük Megközelíthetjük pedig ha Istennek törvényei szerint élünk, ha erkölcseinket Krisztus tanításai szerint nemesítjük és ha cselekedeteinket mindenkor az embertársaink iránti szeretet irányítja.

Ezt tanította a Megváltó, ezt teszi kötelességévé mindenkinek, aki Krisztust követni akarja, az evangélium, ezt írja elő evangélikus vallásunk és ezt prédikálják az úr szőllőjének munkásai: a mi lelkészeink.

Ott, hol az emberek egymást Krisztusi szeretettel szeretik, ott nincs viszály, nincs gyűlölködés, nincs türelmetlenség, nincs háborúság, hanem korra, nemre,

rangra, vagyonra, felekezetre és politikai pártállásra való tekintet nélkül béke és egyetértés fog honolni.

Ezzel a szeretettel üdvözlöm a mai ünnepélyünkön megjelent egyháztagjaikon kívül a felekezetűnkhöz nem tartozó, de megjelenésükkel ünnepélyünk fényét emelő tisztelt vendégeket, akik midőn meghívásunknak engedve körünkben megjelentek, ezzel lekötelező módon tanúságot tettek egyházunk iránti meleg érdeklődésükről és rokonszenvükről, amelyekért fogadják testvéregyházaink hálás köszönetét.

Ezután általánosan feszült érdeklődés mellett báró Prónay Dezső, egyetemes felügyelő állott szólásra és szabad előadásban a következő beszédet mondotta el:

Mélyen tisztelt ünneplő gyülekezet!

A pesti evangélikus egyházközség reám nézve fölötte megtisztelő kívánságának teszek eleget, midőn a mai közgyűlésen résztveszek és felszólalok. Készséggel teszek eleget a hozzám intézett fölszólitásnak, úgyis, mint ennek a gyülekezetnek egyik tagja, úgyis, mint magyarhoni evangélikus egyházunknak egyetemes fel- ügyelője Megilletődve üdvözlöm az egybegyűlt közgyűlésen jelenlévőket; üdvözlöm mint társuk, aki résztvesz az egyházközség ünnepén és tolmácsolom, mint egyetemes felügyelő több mint hatszász magyarhoni evangélikus gyülekezetünk üdvözletét. A- pesti gyülekezet nemcsak fekvésénél fogva közzéppontja, hanem gyú- pontja evangélikus egyházi közéletünknek, mivel itt központosul a társadalmi élet, itt központosulnak hazánk közművelődési törekvései, mivel itt találjuk fel egyházunk legtöbb tagját, akik közügyeinkben résztvesznek. Méltán üdvözölheti tehát minden gyülekezetünk a pesti egyházközséget, midőn az templomának száz éves fennállását ünnepli.

Templomunk felszentelésének százados évfordulója' van ma. Száz év hosszú idő, de nem olyan hosz- szú, hogy ezen idő alatt nem maradhatnának fenn mé^g napjainkban is közvetlenül ható élő emlékek, élő hagyományok. Száz év körülbelül három-négy nemzedék. A száz előtti kor nem áll olyan távol tőlünk, hogy nem alkothatnánk magunknak igen könnyen véleményt róla. A száz év előtti események nem állanak olyan távol tőlünk, hogy azok homályba vesznének, sőt rendszerint elég élénken él szájról-szájra szálló hagyomány alapján is a száz évnél nem régibb események emléke. Az nem ritkaság, hogy három nemzedék érintkezik közvetlenül egymással és a szájról-szájra szálló hagyomány és emlék nagyjelentőségű összefoglaló kapocs és a kegyeletet fentartó és ápoló kötelék. Sokan vagyunk itt, akik ösmertünk olyan egyéneket, akik viszont közvetlenül érintkeztek a templomunk építésekor élő nemzedékkel.

Templomunk építésének történetét vázolta a pesti egyház közfelügyelője ü Méltósága, én tehát arra nem