Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-03 / 23. szám
10. oldal Evangélikus Lap. 23 sz. 1911. junius 3. alkotmány“ 256. §. b) pontja szerint a 100, illetve 200 korona egyházi adónak megfelelő összeg számittassék. A kerületi gyűlés ezt az ügyet elódázta volt azon időre, amidőn az adóalapi-segély kiosztás alá kerül. A tren- cséni esperesség az 1909. évben megújította indítványát. A kerületi gyűlés ezt az egyetemes gyűléshez felterjeszteni határozta. Ott megakadt. Legfeljebb talán annyi történt, hogy az egyéb, az adóalapi segélyre vonatkozó felterjesztésekkel, az egyetemes adóalapi bizottságnak adatott ki. Bárhogy történt, az indítványnak eddig foganatja nincs és a megrövidített egyházak tovább nézhetik a boldogabb és az adóalapi-segélyből tőkéket gyűjtő egyházakat. Reméljük mégis, hogy a sérelem orvosolva lesz és hogy az adóalapi-bizottság, illetve az egyetemes egyház az új egyetemes adóalapi szabályrendelet elkészítése és életbeléptetése előtt a trencséni esperességi, illetve már egyházkerületi indítvány értelmében, vagyis az „Egyházi alkotmány“ 256. §. 6. p. szerint a 100, illetve 200 korona egyházi adónak megfelelő összeget fogja az uradalmak állami adójából a hívek állami adójához számítani. Talán ekkor megszűnik a sok panasz és elégedetlenség és az egyházak nem fognak egymásra irigy szemmel nézni. Bánluzsány. Vitéz Lajos, ev. lelkész. IRODALOM. A római kath. antonomiáról. Történelmi tanulmány. Irta Dr. Zsilinszky Mihály. Megjelent a Protestáns Szemle f. évi 5. füzetében és mint külön füzet Hor- nyánszky Viktor kiadásában. 45 lap. Ára 1 korona. — Nagy érdemeket szerzett az illusztris szerző magának azzal, hogy ezen aktuális kérdést, amelynek érdemleges elintézése küszöbön van a történelmi előzmények hű ismertetésével megvilágította. Zsilinszkyt régóta . ösmer- jük, mint szorgalmas, élesen látó történetbúvárt, ezen a téren kétségtelenül tekintély, legújabb művével azonban a történész belenyúl a napi politikába is és ezzel nagy szolgálatot tesz a részrehajlatlan politikusnak is, midőn rámutat arra, hogy a klerikálisok részéről annyira sürgetett katholikus autonómia, illetve annak követelése lényegében nem egyéb, mint a vallás és tanulmányi alap átengedésének követelése. Zsilinszky azoknak akik a katholikus autonómia létesítsse iránti törekvéseket csak a napilapok közléseiből ösmerik, a nagyrészben tőle átélt történelemmel nyitja meg szemüket, de még mi is, akik egy Deák Ferenc egy Ghiczy Kálmán egy Eötvös nyilatkozatait ifjú korunkban hallottuk vagy olvastuk, — miután ezeket az évek folyamán jóformán elfelejtettük, nagy köszönettel tartozunk Zsilinszkynek, hogy emlékezetünkbe hozza és felfrissíti a magyar liberális katholikusok vezérembereinek nézeteit és ténykedéseit ebben a jelenkort annyira érdeklő kérdésben. Zsilinszky Deák Ferenc azon nyilatkozatára, hogy a katholikus autonómia tulajdonképen „fából vaskarika“ azt tartja, hogy a klerikálisok ezt a nevet csak azért karolják fel, hogy ezzel anyagi törekvéseiket biztosíthassák Hamis cégér alatt vezetik félre a közvéleményt, mikor törekvésüket egy mindenképen népszerű és tetszetős szó alá rejtik? A vallás* és tanulmányi alapok jogi természetétj'il- letőleg Zsilinszkynek a nézete, hogy ez alapok állami vagyont képeznek nem pedig a róm. katholikus egyház tulajdonát. Ebből az következik, hogy ezen vagyon átadását a katholikus egyház még az autonómia címén sem követelheti. Nem vonja azonban kétségbe, hogy „ezek az alapok és egyébb vagyonok katholikus célokra adattak, mivel akkor ez volt az egyedül uralkodó vallás. De ebből nem következik, hogy a később történelmileg kifejlődött és törvényesített vallásfelekezetek jogai ne tartassanak tiszteletben.“ „A teljes jogegyenlőség elvét Zsilinszky nem úgy képzeli megvalósítani, hogy azok az alapok eredeti cél- joktól elvonass-anak, hanem úgy, hogy hasonló célra aránylag a protestánsok is ilyen alapokkal láttassanak el.“ Mi is abban a véleményben vagyunk, hogy az alapok nem képezik a róm. katholikus egyház tulajdonát. De az sem áll, hogy ezen alapok állami tulajdont képeznek. Szerintünk ezek mint a magyar állam által bizonyos célra rendelt vagyonok, alapítványok természetével bírnak és mint ilyenek külön jogi személyt képeznek. De nem is az a lényeges kérdés, hogy kié a vagyon tulajdona, hanem az, hogy ki rendelkezik a vagyon felett, ki kezeli a vagyon jövedelmeit ? Az kétségtelen, hogy az állam, mint alapító a jövedelmek kezelését és a felettök való rendelkezést magának tartotta fenn, amit ezt a jogot kétszáz esztendő óta tényleg gyakorolja is. Ahhoz tehát, hogy. a kezelési és rendelkezési jog valamely más testületre átruháztassék, amint Zsilinszky is kifejti törvényhozási intézkedés kell és épen ez az, amit a katholikusok a sürgetett törvény által ki akarnak mondatni. Igen helyesen fejti ki Zsilinszky, ha a magyar állam ezt a nagy vagyont a katolikusoknak kiadná, az 1848: XX. törvénycikk által dekretált jogegyenlőség azt követeli, hogy a többi felekezet is hasonló arány- lagos dotációban részesítessenek. Mi még azt tesszük hozzá, hogy mielőtt erről az átadásról szó lehetne, meg kell alkotni a róm. kath. autonom egyház szervezetét, mert előbb látnunk kell azt, hogy mihép lesz az a testület szervezve, amelynek ily nagy vagyon kiadatik. Kétszeresen szükséges ez az óvatosság a róm. kath egyházzal szemben, amelynek hierarchikus szervezete lehetetlenné teszi azt az önkormányzati ellenőrzést, a mely a protestánsoknál megvan és amely feltétlen függésben van egy külföldi hatalomtól. Ezek a tények pedig joggal aggodalmat ébresztenek fel bennünk arra nézve, hogy a katholikusok legjobb akarattal sem lesznek képesek autonómiájukat olyképen megalkotni, hogy a papi gazdálkodás, amely a tapasztalat szerint a vagyonkezelésben nem szokott valami fényes eredményekkel járni, az alapító magyar állam céljainak is ártalmára ne legyen. (Sz—o.) __' • - f" ii-ii rrrra-nr
