Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-03 / 23. szám
1911. junius 3. Evangélikus Lap. 23. sz. 9. oldal a mintát a Protestáns Országos Arvaházról kell vennie, mert annál jobbat nem építhetnek.“ Mi tehát igyekszünk elsőrangú nívóra emelni az árvaházat. Ámde ez nem a mi érdemünk, hanem érdeme azoknak a kegyes jóltevőknek, akik nekünk adományaikkal lehetővé teszik, hogy munkálkodhatunk és másokkal jót tehetünk. Mi jóságukat nem viszonozhatjuk mással, mint neveiket márványba véssük és arcképeiket megfestetjük, hogy az ő tekintetükből merítsünk magunknak erőt és lelkesedést a munkára. Ezt cselekesszük most is. Álljon hát Laky Adolf képe, mint az egyszerűség, munka és szeretet mintaképe előttünk örökké 1“ A zugó tapsviharral fogadott egyszerű, fönséges beszéd utolsó szavaira szétnyílt a lepel s láthatóvá lett a Laky Adolf képe. Végül a növendékek hálálták meg egy pár szép énekkel a közönség érdeklődését. A közgyűlés befejező aktusa az árvaház megtekintése volt. Tisztaság, egyszerű kényelem, tükörsima padló, ragyogó mosdótálak, egészséges nagy termek mindenfelé. Az első emeleten van a két óriási nagy hálószoba Mindegyik mellett egy-egy fürdőszoba. Az ágyakra feszül a matrac, akárcsak ki lenne spárgázva. Az összes ablakok kitárva. Lenn a pincében tíz hosszú asztal mellett vacsorázik a gyermeksereg Imádkoznak s aztán neki látnak a nagy parizer, disznósajt és sza- faládé-szeleteknek. Mert diós és mákos-kiflik nyomta- téknak valók. Némelyik kis magyar oly haragos szemekkel gyűri lefele a nagy darabokat, mintha attól félne, ha most rögtön le nem nyeli, az találja őt megenni. A közönség mosolyogva szemléli a kis hadak farkas étvágyát. A fehérnépnek még a köny is kicsordul a szeméből. „Istenadta szegény kis gyermekei!“ mondja nagy sopánkozva egy úri asszony. „Miért tetszik őket sajnálni?“ kérdi egy fiatal ember. „Hát hogyne, mikor Vncs sem apjuk, sem anyjuk!“ „Kérem szépen, nagy- | ságos asszonyom, ha megtetszik engedni, elvezetem én a Ferencvárosba ma este 66 helyre, ahol apát is, anyát is tetszik találni, sőt -talán nagyszülőket is, de tudom Istenem, azt tetszik mondani rögtön, de jó volna, ha ezek is az árvaházban lennének!“ Az úriasszonynak szeméből egy csomó kérdőjel meredt a fiatal ember felé. „Azért kérem, mert azok a szüleiktől csak káromkodást, civakodást látnak. Nevelés helyett még több ütleget és szitkot. Ha kenyeret kérnek, nagyon sok esetben pofont kapnak. A szeretetről meg legfeljebb, ha a hitoktatójuk beszél, de ők azzal környezetükben soha nem találkoznak. Nézze meg ezeknek az arcszinét, nagyságos asszony, milyen üde. A szemük milyen tiszta. És a ruhájuk, a nyakuk, a kezük. Szeretetteljes gondosággal nevelik őket. Mindent kapnak, amit az orvosi tudomány szükségesnek tart a test kifejlődéséhez. Soha nem hallanak mást, csak jót. Mindennap olvassák a bibliát. Ha odahaza lettek volna, mik lettek volna ? És mivé lesznek így ? Az egyház, a haza buzgó munkásai. Isten gyermekei !M És az úriasszony nem sajnálta őket tovább. V. A. Az adóalap! segély kiosztásának kérdéséhez. Azon alkalomból, hogy az egyetemes adóalapi szabályrendelet-tervezet elkészült, mely az „Evangélikus Lap“-ban közölve lett, szükségesnek és helyénvalónak tartom egy igen fontos dologra felhívni az adóalapibizottság és az egyetemes egyház becses figyelmét, amelyre nézve, azt hiszem, sokan velem együtt gondolkoznak. Ismeretes azon sok oldalról jövő panasz és elé gedetlenség, amelyre az egyetemes adóalapi államsegélynek itt-ott méltánytalan és igazságtalan felosztása adott alkalmat és okot. A panasz és elégedetlenség onnét van. mert míg sok egyház, mely éppen talán jobb- modú, talán vagyona s tőkéi vannak és nem magas a hívek egyházi adója, horribilis összegű államsegélyben részesül és a takarékpénztárba teszi, addig vannak szegény egyházak, amelyeknek vagyona s tőkéi nincsenek és igen magas a hívek egyházi adója, elenyészőleg csekély vagy semmi adóalapi segélyben nem részesülnek. Ezért sem a referenseket, sem az adóalapi-bizottságot nem okoljuk. Az adóalapi-bizottság és a referensek pártatlanok, sem egyik, sem másik egyháznak nem kedveznek és a kiosztott államsegélyek összegét az állami és egyházi adók összegét magában foglaló és beküldött bevallások szeriní állapították meg. Ennek okát én sok egyházban az uradalmak magas állami adójának felvételében és a hívek állami adójához csatolásában keresem, mert természetes, mennél nagyobb valahol az állami adó, ott annál kisebb az egyházi adó és annál kisebb vagy semmi a segély. Még mielőtt az adóalap létesült volna, sejtettük, hogy az uradalmak állami adója miatt éppen azok a szegény egyházak, amelyek leginkább szorulnának a segítségre, esnek el a segélytől, ügy is lett. A sok között ilyen az én bánluzsányi egyházam, afjol a gróf Zay-uradalom állami adója, majdnem a felét teszi a hívek összes állami adójának. Orvoslást kerestünk. Jól tudom, hogy annakidején a magyarhoni egyház legnagyobb esperessége, a nógrádi, ez ügyben a kerületi gyűlésen indítványt tett, az én esperességem, a trencséni — éppen az én indítványomra — már konkrét javaslattal a kerületi gyűlésen a sérelem orvoslását kérte, javasolván, a kerület hasson oda az egyetemnél, hogy az uradalmak állami adójából a hívek állami adójához csak az „Egyházi tM.*u +jtí£*im£..<Á£
