Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-20 / 21. szám

2. oldal. Evangélikus Lap. 21. st. tények azonban nem elégítik ki a klerikális vi­lágot. Mennél hatalmasabbak, annál önérzete­sebbek és annál érzékenyebbek lesznek. Egy zsidó felekezeti újság, amelynek jelentéktelen volta bátran nyugalomban hagyhatná a hatal­mas oroszlánt, megsérti a katholikus papokat, a Galilei kör fiatalsága méltán protestál az ellen, hogy az állami jellegű műegyetem elő­csarnokában katholikus oltárt állítanak fel és ime a legközelebbi vasárnapra síppal-dobbal nagy tiltakozó gyűlésre hívják össze Budapest összes katholikus köreit. Ez a helyzet szignaturája. És mi protes­tánsok, akik jogainkért századokon keresztül hiába küzdünk, akik még a XX. században sem tudtuk azt kivinni, hogy híveinket a katho­likus egyház céljaira meg ne adóztassák, itt állunk ámulva és azt halljuk, hogy egyik vezér­emberünk, kétségtelenül a legnagyobbik, arra hív bennünket, hogy tegyük félre a torzsalko­dást és egyesüljünk mindnyájan a krisztusi szeretet alapján. Hát mi erre azt mondjuk, hogy nékiink erre a szövetkezésre szükségünk nincs. Nincs szükségünk arra, mert mi a protes­tantizmust, Jézus tiszta evangéliomán^k kultuszát e radikális áramlatok által nem látjuk annyira vészélyeztetve, hogy amiatt, mert néhány zsidó újságíró vagy néhány szocialista izgató keresz­tyénellenes tanokat hirdet, a protestantizmus jövőjét féltenök. A világosságtól csak az fél, aki érzi, hogy néki a napsugár vagy nem bánom, a pokol fáklyájának fénye megárthat, csak az iparkodik az ellenvéleményt erőszakosan elnyomni, aki érzi, hogy szellemi fegyverekkel vele meg­birkózni nem tud. Vájjon mit akarnak a szabad­gondolkodók elleni harccal ? Az egész harc végre is utálatos antisemita mozgalommá fejlődik és oda lyukad ki, hogy — üsd a zsidót! Ily harcra nem vállalkozunk. Mi protestán­sok meg tudjuk védeni az evangéliomot szellemi fegyverekkel, mert haladunk a tudománnyal, ha­ladunk a korral és igen félszeg helyzetbe jut­nánk, ha azokkal szövetkeznénk, akik csak néhány hét előtt felső parancsra esküt tettek arra, hogy ők egyebet nem hisznek és semmi­féle kutatást vagy haladást nem ismernek, mint azt, amelyet a csalhatatlan pápa megenged. Még a krisztusi szeretet dolgában sem értünk egyet. Mert mi úgy tudjuk, hogy Krisztus urunk, azt tanította, hogy ellenségeinket is szeretni kell, már pedig az aki a szabadgondolkodók és implicite a zsidók elleni gyűlölségre izgat, nem gyako­rolja a szeretetet Krisztus tanítása szerint. 1911. május 20 Mi a protestantizmust a szabad gondolko­dóktól nem féltjük, mert a protestáns eszmét, annak alapelveit sem a klerikalizmus sem a val­lástalan radikalizmus nem képesek legyőzni, vagy éppen kiirtani. A protestantizmus alapelve a szabadság, az egyéni kutatás és egyéni lelkiösmereti meg­győződés szabadsága. Öreg hiba volna ezt az elvet akár politikai okokból, akár a vallási veszély aggodalma miatt feladni. Hogy a természetböl­cselők tévelygései mellett és ezek dacára van és lehetséges erős evangélikus 4rzés és evangé­likus élet, mutatja Németország, ahol dacára annak, hogy ott a szocializmus és Haeckl követői a népesség nagyobb rétegeiben elterjedtek mint nálunk, a protestantizmus erősebben áll, mint valaha. Azt pedig fel sem akarjuk tételezni protes­táns emberről, hogy neki politikai célra kell ez a szövetkezés. A politikában kövesse minden protestáns ember a maga meggyőződését, az általános választói jog még a legradikálisabb alakjában sincsen ellentétben Jézus evangélio- mával, de ezt a kérdést nem az evangéliom, hanem a politikai célszerűség, a magyar haza és magyar nemzet érdekei szempontjából kell elbírálni. Ha ebben a kérdésben katholikusok és protestánsok találkozunk, ám szövetkezzünk, a közös haza céljaira, de nem a keresztyén Magyarország restaurálására, mely utóbbi cél végre is nem egyébb mint a „Regnum Marianum“ visszaállítása. Sztehlo Kornél Geduíy püspök beiktatása. A tiszai evangélikus egyházkerület új püspökét f. hó 16-án iktatta be hivatalába az e célra összehívott rendkívüli kerületi közgyűlés. Az iktatást megelőzőleg 15 én d. u. 5 órakor Zelenka Pál püspök emlékét újí­totta fel a kerület. A már akkorra jóformán teljes szám­ban összegyülekezett közönség zsúfolásig megtöltötte a nyíregyházi nagy templomot. Az emlékbeszédet Nemes Károly diósgyőri evangélikus lelkész, kerületi jegyző tartotta. Á kegyeletes megemlékezés e formája ellen senki­nek se lehet szava, de igen sokak lelkében megütkö­zést keltett az ünnepség sorrendje. Elvégre mégis csak szokatlan dolog, hogy gyászünnep után nyomban fák­lyásmenetben, hangversenyen és banketten vegyen részt ugyanaz a nagyobb részében lelkészi hivatást betöltő közönség. Bizonyosan megfelelőbb formát is lehetett

Next

/
Thumbnails
Contents