Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-15 / 16. szám
1911. április 15. Evangélikus Lap. 16. sz 9. oldal bályozva. a miniszteri rendeletet pedig bármikor vissza lehet vonni. Pacher Doruit bencésrendi szerzetes üdvözli az evangélikus tanárokat, mert ők ugyanazon eszmét szolgálják mint ök, a vallásos és hazafias oktatást, amely az ő eszméjük is. Ezen felszólalások után Bancsó Antal, a soproni ev. theol akadémia igazgatója mondott köszönetét a megjelent vendégeknek. Részint levélben, részint táviratban üdvözölték a tanáregyesületet Scholtz és Geduly püspökök, Déniy a soproni egyházmegye felügyelője és Meskó László Ezután a választmány ajánlatára Gyurátz Ferenc és Poszvék Sándor a tanáregyesület tiszteletbeli tagjaiul választották meg. Következtek a felolvasások. Pröhle Károly, a soproni ev. theol. akadémia tanára, egy óráig tartó szakszerű tudományos munkálat ban tárgyalt a középiskolai műveltségről, mint a theo- lógiai miveltség előfeltételéről. A gimnáziumnak a Schneller-féle rendszer szerinti szervezését állítja fel eszmény gyanánt, mely a történeti fejlődés fonalán ismerteti meg az ifjúsággal az emberiség nagy kulturkincseit és elvezeti őt egy egysé ges világfelfogáshoz. Ahol a világnézlet megalkotásáról van szó: fődolog a keresztyén vallás alapján építeni Pröhle az egész középiskolai oktatást a keresztyén vallás és felfogás mivelésével akarja telíteni és a vallási momentumokat az összes tudományokba bevinni. Ezután dr. Hittrich Ödön, budapesti tanár értekezett arról, hogyan tanulták a latin nyelvet érettségire készülő tanítványai és Tömörkényi Dezső szarvasi tanár arról, hogyan tarthatjuk evangélikus tanítóképzőinket kellő színvonalon. Délután közebéd volt a Pannonia-szállóban, amelyen számos felköszöntés hangzott el. Úgy értesültünk, hogy a tanáregyesület legközelebbi közgyűlését Budapesten szándékozik megtartani Theológiáink egyesítése. Igaz, hogy „minden ember pap“ s hogy „aki megkeresztelkedett, azzal dicsekedhetik, hogy az annyi, mintha akár pappá, püspökké, vagy pápává szentelték volna" (Luther), de az is igaz, hogy egyházunk fennállását és virágzását sok tekintetben a „papi hivatalnak“ köszönheti. A mi egyházunk történetében a nagy papok szereplésével vannak teleírva a legszebb és legtanulságosabb lapok. Ök neveltek nemzedékről-nemze dékre szilárd bástyákat hallgatóikból, amelyeket nem tudott megvenni az üldöző erőszak s ha arra kerül a sor, az első rohamot saját testökkel is feltartották. A békés munkáról, az evangélium továbbplántálásáról nem is szólva. Egyházunk jövője is attól függ, tud e a nép számára „lelki kapitányokat“ nevelni, kikben az „ihlet fénye“ lángol s akik a láthatatlan mennyországot, a „Világegyetem nyilt titkát“, amihez oly kevés embernek van szeme, értelmezzék és a „nép tanítói“ legyenek. (Carlyle.) A panasz, általános, hogy a papok nem képesek ezt a hivatásukat betölteni. A „silány prédikációk“ elől szökik a nép s az egyház iránt való közöny oka az, hogy azok, akik magok se tudnak sokat, nem tudnak tanítani s akik magok nem tudnak lelkesedni, képtelenek másokat lelkesíteni. A „modern ember igényeit“ a papok nem tudják kielégíteni, mert nem értik a kor szavát s az egyház veszendő, mert védelmezői rozsdás kardokkal, ellenségei pedig a legmodernebb fegyverek kel vannak felfegyverezve Lehet. De akkor se a papokban van a hiba. Ök tehetnek legkevésbbé arról, hogy egész életükre kellett a theológián a tudomány morzsáival jóllakniok, hogy semmi, a világon semmi alkalmuk nincs arra. hogy továbbképezhessék magukat s hogy a világ kétmérföl- des léptekkel halad s nem akar velők lépést tartani... Mindegy. Ezen nem sokat lendítünk, ha elősoroljuk panaszaikat: az anyagi gondokat, környezetök káros hatását s azt az emberi gyarlóságot, hogy nem vagyunk mindig képesek repülni, mert a nehézkedés és a tehetetlenség törvénye úr fölöttünk. Többre megyünk, hogyha az utánunk jövőkről jobban gondoskodunk. A mai viszonyok között az egyház léte függ attól, hogy a papok kifogástalan neveléséről gondoskodjék. Egyszerű embereknek elég az olyan „kapitány“, akinek az esze és a szive, de meg a keze is a helyén van. A mi egyházunk azonban nemcsak „egyszerű emberek- bőr áll. Mi nagyobb műveltségű, szélesebb látkörű és nemcsak röghöz kötött hívekből álló egyházakat mondhatunk magunkénak. Ezek vezetőiktől joggal többet kívánhatnak. Megkövetelhetik, hogy a papnak ne csak hite legyen szilárd, hanem hogy a műveltsége is széleskörű s a tudománya is alapos legyen. Ehhez a theoló- giákon át vezet az út Azt olvasom, hogy a theológiák egységes szervezésének gondolata és terve foglalkoztatja most egyházunk vezéreit s hogy a theológiák gyökeres reformja újra „jobb időkre s kedvezőbb alkalmakra“ halasztatott. Valószínű, hogy ennek a desperátus határozatnak megvannak a maga tiszteletreméltó okai, amiért is bele kell nyugodnunk. Még sem szabad elhallgatnunk, hogy egy új szabályrendeletnél nagyobb örömmel fogadnék a lelkészképzés kérdésének végleges megoldását. Ma három theológiát tart fenn az egyház. Vidéki városokban. Akadémiai jelleggel Nem elegendő professzorral, kis dotációju könyvtárakkal, 50—60 theológus számára. Hogy ilyen körülmények között sem a theológiák nem tölthetik be hivatásukat, sem a tanárok nem
