Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-18 / 12. szám

1911. március 18.

Evangélikus Lap. 12. sz.

3. oldal

mészetét illeti, ezek az öt évet megelőző követelések, mint anyagi jog szerint érvényesek, az elévülés dacára tovább is fennállanak a római jogbeli úgynevezett „naturális obligatio“ alakjában, vagyis akként, hogyha például a követelést az adós önként megfizette, ké sőbb azt már tartozatlan fizetés címén vissza nem követelheti.

Azonban az öt évet meghaladott ily követelések hatóság előtt annyiban nem érvényesíthetők, hogy azok többé kényszerbehajtás kedvezményére igényt nem tarthatnak. A hatóság pedig a követelések elévülését az adatokból maga állapítja meg és ha azokból a követelésnek elévült volta bebizonyul, úgy a hatósági jogsegélyt — az adós kifogása nélkül is — megtagadja.

E cikk lezárása után értesülök még egy idevágó s főleg protestáns szempontból fontos miniszteri rendelet kibocsátásáról.

Az 1907: XXVII. törvénycikk 1. § a ugyanis a nem állami és hitfelekezeti népiskolák tanítóinak törvényesen megállapított járandóságait közigazgatásilag rendelvén biztosítani a törvény végrehajtásáról szóló 1907. évi 76 000 számú vallás- és közoktatásügyi miniszteri „Utasítás“ 51. § a a többek közt azt rendeli el, hogy a tanítók járandóságainak behajtása iránt a közigazgatási eljárást — az Ítélkezés szempontjából is — merőben a világi közigazgatási hatóságok (főszolgabíró és közigazgatási bizottság) folytassák le s fejezzék be.

Az eljárás megindítandó e fórumok előtt az érdé

kelt tanító, a királyi tanfelügyelő, vagy valamely köz- igazgatási közeg panaszára.

Ezek a rendelkezések a lefolyt néhány év alatt nem mentek még át annyira a közigazgatás vérébe és gyakorlatába, valamint a protestáns felekezetek köztudatába sem, hogy ez a prot. alkotmányjogi sérelem nagyobb hullámokat vert volna fel s én csak ennek tulajdonítom azt, hogy a miniszteri rendeletnek ezen intézkedései ellen még ez ideig élesebb támadások protestáns részről el nem hangzottak, holott egyházi törvénykezési gyakorlatomból is tudomásom van arról, hogy ha valamely felekezetünkbeli tanító saját egyházi hatósága elkerülésével orvoslásért panaszával a világi hatósághoz fordul, ezt az eljárását még törvénykezési esetnek is felpanaszolják, mert azt egyházi hatóságaink nyilván a protestáns autonómiába ütközőnek tartják.

Megvallom magam is, amidőn a miniszteri rendelet intézkedéseit elolvastam, alig akartam szememnek hinni, mert ebben én is a protestáns alkotmány sérelmét láttam. Mert hiszen a protestáns felekezetek ily belügyeikben mindig maguk bíráskodtak és akarnak is bíráskodni, csupán a végrehajtás lévén itt is világi teendő.

Ezen súlyos sérelem megreparálására, vagy legalább is annak enyhítésére jelent meg a közelebbi időkben a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak

vallása, megtagadta a feleletet Az utolsó évtizedben a vallástalanság még inkább te jedt és kivált abban a tényben nyert hivatalos kifejezést, hogy a Róma város képviselőtestülete kitiltotta a vallástanítást az elemi iskolából. A köznép vallási érzületének nyilvánulása jóformán a babonákban való hitre szorítkozik, az ezekhez való ragaszkodás váltotta fel a vallásos érzést. Jellemző például, hogy a római szocialista munkás, aki istentiszteletre nem jár és Istenben nem hisz, elviszi kis fiát a Szent Péter templomába és megcsókoltatja vele Szent Péter ércszobrán az apostol saruját, mert a néphit tartja, hogy ez szerencsét hoz. Jellemző erre nézve az a babonás szertartás is, amellyel Nápolyban a Camorra és Szicíliában a Maffia tagjait a gonosztévők szövetségébe felveszik. A suhancnak, aki a próbaévet kiállotta, egy szentkép előtt megmetszik kórjait és a kicsorduló vérrel bemázolják a szentképet. Ez előtt társai karjait megfogván, fogadalmat tesz, hogy a Camorra parancsait teljesíteni és azt soha elárulni nem fogja. A fogadalom letétele után elégetik a szentképet és hamvait elszórják a levegőbe. Az ekkép a Camorra tagjává felavatott egyén ezután a szövetségtől utasítást kap valamely bűntény, gyilkosság vagy lopás elkövetésére. Az új tag hűségesen teljesíti a reábízott feladatot, de előbb elmegy a Madonnához imádkozni, hogy segítse őt munkájában.

Ezek, az olasz ^népet évszázadokon át vezetett római katholikus klérus nevelésének gyümölcsei. De legalább írni és olvasni tanították volna meg a népet. Az utolsó népszámlálás adatai e tekintetben hajmeresztők. Rómában az analfabéták 381, Szicíliában 67, Sardiniában 72 6 és Calabriában 771 tized százalékát képezik a lakosságnak. A Congregacio de propaganda fide pedig nem az olasz nép, hanem a távol tengereken túl élő szerecsenek lelki üdvéről és neveléséről gondoskodik. Ily körülmények között meg lehet érteni azt, hogy Róma városa a nevelést és tanítást a papok kezéből egészen kivette.

Azon szomorú sötétséget, melyet e téren egész Itáliában tapasztalunk, hajnali mécsesként keresztültöri a valdesiek és methodisták azon evangélizációja, amely itt a vallásszabadság helyreállítása óta, a piemonti alpesek között évszázadokon keresztül, minden üldözés dacára fenmaradt kicsiny valdesi felekezet köréből kiindult és újabban az Amerikából behozott methodisták részéről mindinkább fokozódó sikerrel gyakoroltatik.

II.

Róma, 1911 március havában.

A valdesiek (olaszul: Valdesi, franciául: Vaudois, németül: Waldenser) a legrégibb protestáns felekezet. Három helyen, Toulouseben, Bresciában és Lyonban