Luther Márton: Nagy kátéja, 2. kiadás (Budapest, 1944)

Második parancsolat. Ne vedd hiába fel Isten nevét

hogy Szent Miklós, vagy más szentek kedvéért böjtöljenek és imádkozzanak. Kedvesebb és tetszőbb dolog lenne ez Isten előtt, mint akármilyen kolostori élet, vagy karthauzi szenteskedés. Lásd, így lehet az ifjúságot gyermekhez alkalmazott módon, mintegy játszva Isten félelmében s tiszteletében felnevelni, hogy az első és második parancsolat igazi buz góság mellett náluk állandó gyakorlattá váljék. Ebből aztán annyi jó dolog verhetne gyökeret, bontakozhatnék ki s hozhatná meg gyümölcsét hogy oly nemzedék nőne fel. amely áldására és felvidulására lehetne az egész országnak. Ez volna a jó nevelés, amikor nyájassággal és öröm mel szoktatjuk a gyermekeket. Mert, amit csupán vesszővel és iitleggel kell a gyermekből kikényszeríteni, abból nem sok jó származik s még ha ez úton el is érnél valamit, nem maradnak tovább kegyesek, csak, amíg a vesszőt a hátukon érzik. Ez a nevelési mód pedig belegyökerezik a szívbe és a gyermekek jobban félnek Istentől, mint a bottól vagy virgácstól. Mindezt az ifjúság kedvéért mondom el ilyen egyszerűen, hogy végre szívükbe hatoljon. Mert, ha gyermeket tanítunk, vele kell gagyognunk. így óvtunk tehát az Isten nevével való visszaéléstől s buzdítottunk annak helyes használatára, ami nem csupán szavakból áll, hanem azoknak megfelelő cselekedetekből s életből, hogy tudjuk, hogy ez az Istennek felettébb kedve szerint való s meg is fog érte jutalmazni oly nagy bőséggel, mint amilyen borzasztóan büntet, ha azzal visszaélünk. 28