Luther Márton: Nagy kátéja, 2. kiadás (Budapest, 1944)

Második parancsolat. Ne vedd hiába fel Isten nevét

fog! Mindez pedig Isten haragja és büntetése azért, hogy olv szemérmetlen módon tiporják lábbal e parancsolatot. Másrészt kötelességünk az is, hogy gyermekeinket sarkaljuk és ösztönözzük Isten nevének magasztalására s arra, hogy folyton ajkukra vegyék mindazzal szemben, ami bárhol éri őket s útjukba kerül. Mert Isten nevének igazi tisztelése abban áll, hogy minden vigasztalást Tőle várunk és éppen azért segítségül is öt hívjuk, mégpedig úgy, hogy előbb — mint fentebb hallottuk — a szív adja meg Istennek a tiszteletet a benne való hit által, azután a száj is a Róla való vallástétellel. Az efféle eljárás egyben üdvös és hasznos szokás, igen hathatós az ördöggel szemben, aki állandón ott settenkedik körülöttünk s azt lesi, hogyan tudna bűnbe és gyalázatba, nyomorba és veszedelembe dönteni. De nem szívesen hallja és nincs maradása, ha valaki szíve mélyéből emlegeti s hívja segítségül Isten nevét és bizonyára sok borzasztó és gyalázatos bukás érne, ha Isten az Ö nevének segítségül hívása fejéhen meg nem tartana, bennünket. Magam is sokszor kipróbáltam és ugyancsak megtapasztaltam, hogy gyakran egy-egy hirtelen reám zuhanó nagy szerencsétlenség azonnal elfordult rólam és elmúlt, mihelyt Isten nevét segítségül hívtam. Az ördög keserűségére — hadd mondjam így — kellene Isten szent nevét mindenha ajkunkon hordoznunk, hogy ne árthasson nekünk, bármennyire is szeretne. Ezt érjük el azzal is, ha hozzászoktunk, hogy mindenféle eshetőségre számítva, magunkat naponként Istennek ajánljuk testestől-lelkestől és az Ö oltalmára bízzuk feleségünket, gyermekeinket, cselédségünket s minden vagyonunkat. így jöttek létre a „Magasztaljátok!" „Hálákat adok!" kezdetű s más estéli és reggeli imádságok s ennek köszönhetik fennmaradásukat is. Hasonlókép az a gyermekkorból szokásos gyakorlat, hogy keresztet vetünk, ha valami borzasztót, vagy retteneteset látunk, vagy hallunk és azt mondjuk: „Uram, Isten, őrizz meg; drága Uram, Krisztusom segíts meg!" s más efféle. Viszont akkor is, ha valakivel valami nem is várt jó történik, bármi csekélység is az, mondjuk csak: „Áldott legyen érte az Isten, legyen Övé a hála; ezt meg ezt Isten ajándékozta nékem!" stb. Ügy kell erre szoktatni gyermekeinket, mint azelőtt arra, 27