Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
JÁNOSI IRATOK
94 Az Újszövetség színgazdagsága A kereszthalálnak ezt az értelmezését megerősíti a Feltámadott első találkozása János evangéliumában. Mária Magdolnának jelenik meg először, és ezt mondja neki: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez" (20,17). A csodálatos mélységű mondat azt sejteti, hogy Jézus most áll mennybemenetele előtt. Ha azután tanítványainak megjelenik, akkor ő már a mennyből jön, s mint a Megfeszített, Feltámadott és Megdicsőült nyilatkoztatja ki magát nekik (J. Schneider). Mi szüksége lenne Jánosnak külön mennybemeneteli történetre?! Az „én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz" a húsvéti hit tartalmára is utal. Eddig földi élete során csak azt mondta, hogy az Atyához megy, aki őt elküldte (14,22; 7,33 stb.). Ha most azt mondja: „az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz" -, ez azt jelenti, hogy elmenetelével Jézus Atyja az övéi Atyja is lett. Meg azt is mondja: „menj az én testvéreimhez". Valósággá lett, hogy Isten szeretete, amint Jézusra, úgy az övéire is irányul (16,27; 14,21.23). A hívők istengyermekségét Jézus közvetítette (R. Bultmann). A JELENVALÓ KRISZTUS János evangéliumában Jézus történetéből elénk lép a Christus praesens, a jelenvaló Krisztus (E. Käsemann). Ebben az értelemben is transzparanssé, átlátszóvá válik a názáreti Jézus földi működése. A negyedik evangéliumot úgy olvassuk helyesen, ha közben észrevesszük, hogy szerzője Jézus egykori életén át saját jelenéhez fordul. Az evangélista ugyanis a megdicsőült Krisztus maradandó jelenlétét a földi Jézus történetével világítja meg. Az evangélium írója Jézus múltbeli történetét a Krisztusban való hit jelen perspektívájából ábrázolja (S. Schulz). Jézus szavai egyrészt egykori tanítványaihoz szólnak, másrészt ugyanaz a szó az evangélium olvasóihoz fordul. így ami a tanítványok számára jövő: Jézus megdicsőülése és a Szentlélek vétele, az János gyülekezetének már jelen. Az örök élet kinyilatkoztatását a Fiú a földön tanítványainak hozta, a mennyei dicsőség világába való visszatérése után pedig övéinek a Szentlélektől munkált igehirdetésben ajándékozza. A tekintetnek ez a kettős iránya néhol egészen nyilvánvaló. Jézus jövendő sorsukként rajzolja tanítványainak az üldöztetést. Az erre vonatkozó jézusi szó az evangélista gyülekezetének azonban már nem jövő, hanem jelen: „Ezeket pedig azért mondom nektek, hogy amikor eljön az órája, emlékezzetek rá: én megmondtam nektek" (16,1-4). Ez a bibliai idézet már átvezetett Jézus búcsúbeszédeihez, amelyek semmivel sem hasonlíthatók a másik három evangéliumban. Az elfogatása előtti éjszakán tanítványai veszik körül Jézust - ebbe a keretbe helyezi bele az evangélista Jézus búcsúzó szavait és imádságát több mint négy fejezeten át (13,31-17,26). Ennek során az említett kettős vetületben csillámlanak a következőjézusi szavak is: „nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok", „Ismét meglátlak titeket, és örülni fog szívetek" (14,18; 16,22). Ezek és hasonló tartalmú mondások a búcsúbeszédekben a tanítványok számára ígéret volt, az evangélium első olvasóinak - és velük együtt nekünk is - már bekövetkezett múlt, és újra ismétlődő jelen. Mert az „eljövök hozzátok", „Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek..." mondatok nem a parúziára, Krisztus visszajövetelére vonatkoznak az idők végén, hanem a Feltámadottal való találkozásra és a Szentlélek jövetelére utalnak (14,18-19.) Húsvét és pünkösd János szemében sajátosan egybefolyik, mint
