Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
A MÁSODLAGOS PÁLI LEVELEK
86 Az Újszövetség színgazdagsága A „Krisztus teste" kifejezést nem szabad az emberi testről alkotott képzetünkkel megközelíteni. Pál használja ugyan a gyülekezetre az emberi szervezet képét, de abban az összefüggésben is előkerül: az egyház nem csak olyan, mint egy test, hanem maga Krisztus teste (lKor 12,12-26. Vö. 12,27!). Akolosséi és efezusi levél továbbfejleszti ezt a gondolatot, s az olvasóik előtt ismert, tőlünk teljesen idegen gnosztikus nézetekkel fejti ki. A mitikus fogalmakat éppen a gnosztikus gondolkozással szemben alkalmazza, hogy megvédje a keresztényeket a tévtanítástól (4,14). A „test" nem egy elképzelt alak, hanem világszéles kiterjedésű üres tér. Ez a tér egyúttal mozgás is az eredettől a célig. Az egyház Krisztus teste, a test feje pedig Krisztus - ez azt jelenti, hogy a Fő munkálja a test növekedését, más jelképes szóval építését. A Fő egyúttal az egész test is. Az egész test, az Egyház gondoskodik „önmaga növekedéséről, hogy épüljön szeretetben" (4,16). Az egyház Krisztusban jött létre, benne áll fenn minden pillanatban, s ebből adódik rendeltetése és reménysége. Az emberek a keresztség által jutnak e testbe. A hívők Krisztusban vannak, tehát uralmának és védelmének terében élnek. A cél, hogy minden hívő eljusson a hitnek és az Isten Fia ismeretének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra" (4,12b-16). Elmélyedve e gondolatvilágban kiderül, hogy „Krisztus teste", „a test feje" olyan tartalmat hordoznak, amelyet a megváltás egyéb fogalmai (Krisztus áldozati halála, kiengesztelés stb.) nem tudnak teljesen érvényre juttatni: az üdvtörténés jelenvaló voltát, az üdvösséget mint létünk állandó meghatározóját, főként pedig azt, hogy Egyház az egyes hívők előtt már létezik. Nem úgy keletkezik, hogy emberek vallásos meggyőződésből társulnak, hanem már megvan, az emberek a keresztség által „csak" belejutnak ebbe a testbe. Az Egyház Krisztus megjelenési formája és képviselete a világban. Mindent átható, kozmikus valóság, melyet átjár Istennek Krisztus feltámasztásában megmutatkozó ereje (1,19-23). Az Egyház Krisztustól indul el, és Krisztushoz érkezik. Krisztus jelenlétének a helye. (Utalok H. Conzelmann és a katolikus H. Schlier kiváló kommentárjára.) Azért szóltam hosszabban a levél közepén fekvő, a két fő részét összekapcsoló szakaszról, hogy ízelítőt kapjunk az efezusi levél súlyos gondolati tartalmából. Még az írásmagyarázat segítségével is alig tudjuk megragadni és kifejezni a levélíró kortörténetbe ágyazódó szavainak és a legtöbbször szövevényes, bonyolult mondatainak az értelmét. Közben felfedezhetjük, hogy a szokatlan, sajátos terminológia a Krisztusról való bizonyságtétel elmélyítését szolgálja. Figyelmeztethet arra, hogy minden kornak és környezetnek adott világképében és eszmerendszereiben kell Krisztus örök evangélimát megszólaltatnunk. 2. Most tekintsük át röptében a levél első fő részét: Krisztus és az ő teste, az Egyház. (A levél az ekklészia görög szót az összegyház értelmében használja, amelyet a mi szép magyar szavunk fejez ki: anyaszentegyház. De Krisztus teste az egyes gyülekezet is, ami főként a levél második feléből kitűnik. Jelen sorokban néhányszor nagybetűvel írjuk az egyházat, hogy figyelmeztessen: az egyház egészéről van szó.) Az irat az Újszövetségben egyedülálló módon teszi az Egyházról szóló üzenetet az igehirdetés és a hit tárgyává (E. Käsemann). A bevezető istenmagasztalás (1,3-14) és könyörgés (1,15-23) tárgya Isten üdvözítő tervének áttekintése. A bűn miatt halottakat Isten Krisztussal együtt feltámasztotta és vele együtt a mennybe helyezte (Kol 2,12-13;3,l-4 magyarázatánál már szóltunk erről), de ezt a kozmikus kitekintést hirtelen elvágja a kegyelemről szóló páli tanítás (Ef 2,1-10).
