Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
A MÁSODLAGOS PÁLI LEVELEK
Az efezusi levél 87 Az egykor - valószínűen nem is olyan régen - pogány olvasók Isten közelségébe kerültek Krisztus keresztje által, aki lebontotta a zsidókat és pogányokat elválasztó falat, s a pogányok is a zsidókkal együtt épülnek az Egyházban Isten hajlékává (2,11-22). A Szentlélek kijelentette az apostoloknak és az (újszövetségi) prófétáknak Istennek addig rejtett üdvtervét, a „titkot", „hogy ismertté legyen most az egyház által" a kozmikus hatalmak eló'tt „az Isten sokféle bölcsessége" (3,1-10). A levélíró könyörög Istenhez a hívők belső megerősödéséért, és „Krisztus minden ismeretet meghaladó" szeretetének megismeréséért. Azért is imádkozik, hogy képesek legyenek „felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység". Ez a mondat a kolosséi levélnél már említett nem idői, hanem térbeli gondolkozásra vezethető vissza: az üdvösséget mint négydimenziós mennyei teret állítja elénk. Nem meglepő, hogy ennek a gondolatnak vannak gnosztikus párhuzamai. Mintha egy absztrakt festmény merev vonalai mozgásba jönnének: a hívő tekintete négy irányban fut a megfesthetetlen és kimondhatatlan valóság, az üdvösség felé (3,14-19). Isten dicsőítése záija a levél első felét. Lelkészi pályám során legtöbbször ezzel fejeztem be a szószéki szolgálatot: ,Annak pedig, aki mindent megcselededhet, feljebb, mint ahogy kéljük vagy elgondoljuk, annak legyen dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen" (3,20-21). 3. A levél első felének ezt a címet adta az egyik kutató: A pogányok Krisztus testébe való elhívásának titka. A második felének pedig ezt: Az elhívásnak megfelelő életvitel (4,1-6,20). Találó, mert a levél erkölcsi részének bevezető mondata, mely összekapcsolja a levél „dogmatikai" és „etikai" részét, így hangzik: „Kérlek tehát titeket..., éljetek méltón ahhoz az elhíváshoz, amellyel elhivattatok", s rögtön következik a figyelmeztetés egymásnak szeretettel való elviselésére és a meglevő egység megtartására (4,1-3. Kiemelés tőlem - V.l.). A szakaszt már tárgyaltuk első pontunkban (4,1-16). A levélíró tanúsítja az Úr nevében, hogy olvasói nem élhetnek előző pogány életvitelük vétkei szerint, hanem úgy, ahogyan Krisztust megismerték (4,17-24). Ez megmutatkozik az egymáshoz való viszonyukban (4,25-32). A szerző szembeállítja egymással a régi és az új életformájukat meghatározó, a kumráni zsidó közösség gondolkozásában is nagy szerepet játszó két ellentétes szférát: a sötétséget és a világosságot: „egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei", s ezt konkretizálja a szakaszban (5,1-20). A„házi táblának" nevezett intelmek foglalkoznak a házastársak, a szülők és gyermekek, a rabszolgák és uraik viszonyával (5,21-6,9). Az őskereszténység nem ismer „rabszolgakérdést", hanem azt hangsúlyozza, hogy az urak és a szolgák Krisztusra figyelve cselekedjenek. Végül felhív az efezusi levél Isten fegyverzetének felöltésére a gonosz kozmikus hatalmak, elsősorban az ördög támadásával szemben. A levélíró szerint végső soron nem az esendő emberi természet ellen, hanem ezen túlmenően - a levél világképének megfelelően - a „mennyben" levő hatalmak, a sötétség világának urai ellen kell küzdenie a keresztény embernek (6,10-20). Ε világképről a kolosséi levél áttekintésénél szóltunk. A megfeszített és feltámadt Krisztus győzelme a kozmikus hatalmak felett azt jelenti, hogy a hívő ember nincs nekik kiszolgáltatva, hanem ellenállhat. Az Egyház kozmikus szolgálata az evangélium hirdetésével a sötétség hatalmait is eléri (6,19-20; 3,9-10!). Ε kijelentések szerint Krisztus teste, az Egyház belenyúlik a transzcendens világba, hiszen átfog mindeneket.
