Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

A MÁSODLAGOS PÁLI LEVELEK

AZ EFEZUSIAKHOZ ÍRT LEVÉL Ez az irat a páli örökség legfontosabb dokumentuma az Újszövetségben. Az ismeretlen szerző Pál tanítványa, aki számos gondolatot átvesz az apostol eredeti leveleiből. Ilyenek többek között: egyedül kegyelemből, hit által, nem cselekedetekért van üdvösségünk, Jézus Krisztus által jó cselekedetekre teremtett az Isten (2,10), a szolgálathoz szükséges karizmákat Krisztus ajándékának mértéke szerint kapja meg az egyes hívő(4,7), Isten népét zsidók és pogányok együtt alkotják (2,13). Nem kevés azonban a különbség Pál teológiája és az efezusi levél között. Ezek nagy része abból adódik, hogy a levél a környezetéből vett vallástörténeti képzetek és motívumok segítségével fejti ki mondanivalóját, s tudatosan továbbfejleszti a kinyilatkoztatás ismeretét. A szerző nem csak Pál nevében íija a levelet (1,1), hanem meg is „szólaltatja" Pált: olvasói a levélből megismerhetik, „miként értem én a Krisztus titkát" (3,1-4). Ilyen eljárás nem szokatlan az antik irodalomban, s itt azt a célt szolgálja, hogy a szerző mondanivalójának súlyát apostoli tekintély növelje. Akkor már nagy hangsúly esett az egyházban az apostoli örökség ápolására. Alevél stílusa eltér Pálétól. Szoros rokonságban van a kolosséi levéllel, amelyből egy részletet szinte szó szerint átvesz (Ef 6,21-22; Kol 4,7-8). A kolosséi levelet is meghaladó mértékben iktat be himnikus énekrészleteket a hagyományból. Az efezusi levél is kapcsolatban van a keresztelési oktatással és hitvallással. A levél feliratából a legrégibb kéziratokban hiányzik az „Efezus" megjelölés. Az irat valószínűen körlevél volt, s az üresen hagyott helyre mindig annak a gyülekezetnek a neve került, amelyben felolvasták. Jellege szerint teológiai értekezés, a gyülekezetek) életére utaló konkrét vonatkozások nélkül. 1. A levél világosan két részre oszlik: a tanító részt az első három fejezet, az erkölcsi útmutatást a 4-6. fejezet tartalmazza. A kettőt összekötő szakaszból induljunk ki (4,1-16). A szerző a gyülekezeti hagyományból vette a hármas hitvallást: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség". Ehhez kapcsolja Izrael ősi hitvallását, amelyet a keresztények is vallanak: „egy az Isten" (5Móz 6,4). A hármas hitvallás elé helyezi saját szavaként: „Egy a test és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is". Előttünk áll a levél központi fogalma: Krisztus teste, az egyház. S visszhangzik a levél fő alapgondolata: a hatszorosan csendülő „egy" az egyház egységét hirdeti. A tömör üzenetet bevezeti az Egyház meglevő egységére alapuló felhívás: „igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével" (4,3-6). A karizmákról szóló páli gondolatot a szerző az efezusi levél egyházfogalmának megfelelően transzponálja: a kegyelem ajándékait a különböző egyházi szolgálattevők kapták, hogy közvetítsék az egyes hívőkhöz. „Krisztus adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére (4,11-12). A „prófétákon" az újszövetségi gyülekezet prófétáit kell értenütik, ezt a sorrendi helyük is mutatja az apostolok után. Első pillanatra mintha Pált hallanánk. De érződik a különbség: itt már megjelent az „egyházi hivatal" (megszokott német teológiai kifejezéssel: az Amt). A hivatalviselők feladata Krisztus testének építése. A tisztségek felsorolása a gyülekezet jelenébe nyúlik. De az apostoli utódlás, a szukcesszió gondolata még nem alakult ki.