Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

Apostolok cselekedetei 77 Iák felhasználásával Lukács kezéből származik" (Ch. Burchard). Ε beszéd lényege szerint - mint láttuk - teljesen megfelel Pál saját beszámolójának. Egyébként az Acta beszédeinek Lukácstól való származása nem okozhat bennünk csalódást, ha úgy tekintjük, mint a szerzőnek az általa ábrázolt történeti képbe helyezett bizonyságtételét. Ugyancsak egybehangzó kutatói felismerés, hogy Lukács Pál-képe nem egyezik meg az apostol saját vallomásával és beszámolójával. Lukács nem ismerte Pál leveleit, s az Actában általa megjelenített Pál eltér a történeti Páltól. Lukács Pált nagy csodatevőnek és megragadó szónoknak ábrázolja. Pál pedig erőtlenségében látja erejét (2Kor 12,9-10), és beszédével nem váltott ki komoly hatást (2Kor 10,10). Pál az Actában nem veti el a zsidó törvény iránti egykori buzgóságát, csak az abból eredő hamis következtetést, a keresztények üldözését (22,3-4). Pál viszont saját vallomásában élete fordulatát merőben másként jellemzi: „... a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam"; de ezt most „kárnak" és „szemétnek" ítéli Krisztus ismeretének nagyságáért. Hogy kitűnjék: „nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján" (Olv.Fil 3,4-9). A zsidó törvénytől mentes pogánymissziót Lukács Isten történeti vezetésére viszi vissza. Péter így számol be az első pogányok megtéréséről: ,Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben... Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?" (11,15.17. - A Szentlélek ajándéka itt a nyelveken szólás). Pál viszont a Krisztusról való evangélium hirdetésének a törvénytől való függetlenségét teológiai alapon látta lehetségesnek és egyedül követendőnek: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától" (Gal 3,13). „Krisztus [a törvénytől való] szabadságra szabadított meg minket", amely szabadság magában foglalja az egymásnak szeretetben végzett szolgálatot (Gal 5,1-13). Az apostolok jeruzsálemi gyűlésének eredménye Lukács szemléletét tükrözi (15,22-31). Eszerint az apostolok és a jeruzsálemi gyülekezet úgy határoztak Pál és Barnabás pogánymissziója dolgában, hogy zsidó rituális szabályok minimumának megtartása kötelező a megtérő pogányoknak (15,28-29). Ezzel szemben Pál hiteles beszámolója szerint az apostolok elismerték Pál pogánymisszióját a körülmetélkedésre és zsidó törvények megtartására való kényszerítés nélkül, csak azt kérték, hogy a misszió anyagilag támogassa a jeruzsálemi gyülekezet szegényeit (Gal 2,1-10). Ebben a tudósításban az apostolokra céloz a következő megállapítás: „Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak - hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm -, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek" (2,6). Nem kétséges, hogy Pál az apostoloktól függetlenül végezte a pogánymissziót, viszont Lukács elbeszélését az apostolok jelentőségéről alkotott felfogása formálta, mert szerinte csak azok adhattak felhatalmazást Pálnak, éspedig általuk megszabott módon, a pogánymisszióra. A valóságos helyzetet világosan mutatja Pál levele (Gal 1,15-19; 2,11-16). Lukács az általa felsorolt, pogánykeresztények részére kötelezőnek minősített, rituális törvényeknek a jeruzsálemi apostoli gyűlés határozataként való feltüntetéséhez valószínűleg egyes zsidókeresztény gyülekezetekben szokásos szabályozást használt fel. Lukács történetének alakításánál szerepet