Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

Apostolok cselekedetei 75 veszi át a Szentlélek első ilyen megnyilvánulásának jelenségéről, és dolgozza bele művébe. Üdvtörténeti nézőpontjának megfelelően a világmisszió tárt kapuját nyitja meg azzal, hogy a pünkösdi eseményt különböző nyelveken hangzó bizonyságtétellé formálja (E. Lohse). Annyira egységes az egész történet lukácsi nyelvezete, hogy nem lehet megállapítani, miként szövődik bele egy későbbi hagyomány pünkösdről mint nyelvi csodáról. Igen jelentős számunkra Pál megtérésének háromféle elbeszélése az Actában. Mindegyik változat mögött azonos gyülekezeti hagyomány húzódik meg, de ennek szövege nem állapítható meg. Két kutatói álláspontot ismertetek, hogy lássuk az Acta megértéséért folyó teológiai fáradozás erőfeszítését. Az egyik magyarázat szerint Pál elhívása olyan esemény, amelyet az adott helyzeteknek megfelelően kellett elbeszélni (E. Haenchen). A döntő elemek mindhárom változatban visszatértek, egyes vonásokat azonban meg lehetett változtatni, ahol az összefüggés miatt szükséges volt. ApCsel 9,1-19/a-ban első alkalommal ismeri meg az olvasó a történetet, ezért Lukácsnak világossá kell tennie az esemény jelentőségét. Amit az olvasónak mondani akar, a cselekvő személyek szájába adja, ahogy ezt az Acta sok más helyén is teszi. Saul megtérésének történetét az Úr és Anániás szavain keresztül közli. Saul többé nem Krisztus nevének üldözője, hanem hirdetője lesz; nem keresztények szenvednek tőle, hanem ő szenved Krisztusért. 22,1-21-ben az elfogott Pál mondja el a damaszkuszi úti történést ellene fellázadt zsidó tömeg előtt a keresztény pogánymisszió védelmében. Anániás kegyes zsidóként nem közölheti Pállal pogánymissziói elhívatását, ezért Pál arról számol be, hogy Jeruzsálembe visszatérve a templomban látomás útján kapja Jézustól a megbízatást a róla való bizonyságtételre a pogányok között. 26,1-23-ban Pál hasonlóképpen a pogánymisszió jogosságát tanúsítja, ez alkalommal Fesztusz római helytartó és II. Agrippa zsidó király előtt. A görög hallgatóknak (és Lukács olvasóinak) Pál (és Lukács) a Krisztus parancsának való engedelmesség szükségszerűségét az ösztökéról szóló görög közmondással magyarázza (14. vers): a görög pogányság jól tudta, hogy a sors, a végzet hatalmának nem lehet ellenállni. A zsidó hallgatóknak (és a bibliaismerő olvasónak) Krisztus rendelését ószövetségi íráshelyekkel világítja meg: Pál pogánymissziói elhívásában ószövetségi próféciák teljesülnek (17-18. vers). Az isteni parancs közvetlenségének jelzésére az elbeszélésből Anániás szerepének el kell tűnnie, s emiatt a vakságból való gyógyulásnak és magának a vakságnak is, noha ez a mozzanat bizonyosan hozzátartozott a gyülekezeti hagyományhoz. A damaszkuszi elbeszélés három változatában a kutató Lukács írói szabadságát megokoltnak tartja - s ha így volt, mi is természetesnek vesszük: azt, ami Pál elhívásában történt, Lukács belső jelentősége szerint hozta a hallgató vagy olvasó tudomására a szituációnak megfelelően. A másik említendő kutatói magyarázat szerint a három elbeszélés mögött szintén csak egy, Lukács előtti történet rejlik. De úgy, hogy az első elbeszélés követi azt legszorosabban (Ch. Burchard). Ez a hagyomány a damaszkuszi eseményt lényegében mint Pál megtérését beszéli el. Nem korai képződmény, a Pál utáni időből való. Megerősíti ezt az idői elhelyezést a páli örökséget ápoló körből származó lTim 1,12-16, mely a damaszkuszi eseményt a bűnös megkegyelmezésének