Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

Apostolok cselekedetei 73 11,5-14; 16,9-10). A csodák az ő munkája (12,6-11; Jézus életében is: 2,22; Pál keze által: 19,11). Jézus preegzisztenciájáról, földi születése előtti mennyei létéről nem esik szó az Actában sem, amint Lukács evangélumában sem. Isten a názáreti Jézust a csodákkal igazolta (2,22). Azsidók elutasították Jézust és kereszthalálra juttatták, míg Pilátus szabadon akarta engedni; de halálában Isten terve ment vége (2,23; 3,13). Teljesültek az Ószövetség jövendölései a Messiás haláláról és feltámadásáról. Isten Úrrá és Krisztussá, Üdvözítővé tette Jézust, a jobbjára helyezte (2,36; 5,31). Benne adatott üdvösség az egész világnak (4,12). Az Acta nem beszél Jézus szenvedésének, halálának, feltámadásának külön üdvjelentőségéról, mint ahogyan Lukács evangéliuma sem. A Jézus engesztelő haláláról szóló tanítást az Ézsaiás 53-ból való idézet sem említi. Az üdvösséget az egyszeri bűnbánattal és megtéréssel nyerik el az emberek, melyhez hozzátartozik a keresztség és a Szentlélek vétele (3,18-19; 2,38). Adandó alkalommal találkozunk a kegyelem és a hit szerepével az üdvösségben (10,43; 15,11). Az Apostolok cselekedetei Jézusról szóló igehirdetésének középpontjában Krisztus feltámadása áll (2,32; 17,31). Az ítéletben a Krisztushoz tartozók menekülnek meg. Ó, az élet fejedelme visz örök életre. Ezért fontos, hogy Jézust Úrnak tartsuk és gyülekezetéhez tartozzunk, mely az ő nevét segítségül hívja (2,20-21). Krisztus a feltámadásával a mi reménységünk. Isten országa közelebbi meghatározás nélkül úgy jelenik meg előttünk, mint a keresztény igehirdetés összefoglaló tartalma, amint ezt már láttuk a feltámadt Jézus negyvennapos tanításában (1,3;9,8;20,25;28,23). Jövendő valóságként lép elénk, mely Krisztus visszajöveteléhez kapcsolódik (1,6-7.10-11), vagy pedig az egyes keresztény földi útja vezet hozzá a halálon át (14,22). Isten országa hirdetését a Jézus Krisztusról szóló tanítás kíséri (8,12; 28,31). A megdicsőült Krisztus visszajöveteléig a mennyben van (3,21). Csak különleges esetekben, mindenekelőtt Pál megtérésekor nyúl bele látomásban és megjelenéssel a földi történésbe (9,3-6; 22,6-10; 26,12-19; más alkalommal is így: 18,9). Amíg a megdicsőült Krisztus a mennyben van, a neve közöttünk hatóerő. Péter nem a megdicsőült Krisztushoz imádkozik a sánta gyógyulásáért, hanem Jézus nevének kimondása által gyógyul meg a rokkant (3,6). A gyógyulást Jézus neve munkálta, s az ő neve a hit tárgya: a Jézus nevébe vetett hit alapján gyógyította meg az ő neve a sántát, és az ő neve által munkált hit adta neki az épséget (3,16). Lukács vigyáz arra, hogy Jézus nevének kiejtését megkülönböztesse az antik gondolkozásban a névnek tulajdonított varázserőtől: Isten az, aki Jézus nevének kimondásakor cselekedett, és ezzel „megdicsőítette az ő gyermekét, Jézust" (3,13). Jézus nevének szerepe végigvonul az egész könyvön (4,10.12.30; 8,12; 9,16.27; 10,43; 15,26; 21,13). Ennek a sajátos lukácsi vonásnak az a teológiai jelentősége, hogy a mennyben 1 evő Jézus neve által valamiképpen mégis jelen van a földön és munkálkodik. A Szentlélekről három különböző kijelentést kapcsol össze az Acta egymással (E. Haenchen). A Szentlélek ajándékában minden keresztény részesül a keresztségkor (2,38). ALélek elnyerésének valóságát eksztatikus megnyilvánulások teszik láthatóvá; ilyen a nyelveken szólás (10;44-48; 11,15; 15,8). A Szentlélek készít fel egyes keresztényeket bizonyos feladatokra meghatározott pillanatokban, s ad utasítást a misszió különleges helyzeteiben (4,31; 7,55-56; 13,2.4.9.-8,29; 11,12;