Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

PÁRHUZAMOS EVANGÉLIUMOK

Lukács evangéliuma 67 - Jézus halálának ezek az őskeresztény értelmezései nem szerepelnek nála. Csak az úrvacsorai hagyományában találkozunk a Jézus váltsághalálára utaló „értetek" szóval (22,19-20. Akéziratok egy részében a 19/b-20. vers hiányzik, így ezekben az „értetek" nem fordul elő). Jézus halálának a bűnbocsánattal való összefüggése sem található Lukácsnál (Vö. Mt 26,27-28). Lukács nem veszi át Márktól ezt a mondatot: „A

ζ Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért" (Mk 10,45). Helyette ezt olvassuk nála: „Én pedig köztetek olyan vagyok mint a felszolgáló (az asztalnál)" (22,27). Lukács teológiája e sajátosságának magyarázata üdvtörténeti szempontjában kereshető. Jézusnak az emberiséget megmentő szolgálatát az Isten tervében reáeső teljes „eseménysorral" (1,1) - melynek csúcsán földi munkálkodás után halála, feltámadása és mennybementele áll - végezte el. Feltámadása sem önállóan ható „üdvesemény", hanem Isten üdvösséget készítő tervének része, melyet mennybemenetele követ: „Nem ezt kellett-e szenvednie a Krisztusnak (a Messiásnak), és bemennie dicsőségébe?" (24,26). Lukács evangéliumában jellemző módon nem fordul elő az „evangélium" szó (igei formájában - „örömüzenetet hirdetni" gyakran használja Lukács mindkét könyvében; többször annyit jelent, mint prédikálni, hirdetni). Lukács mást (többet?) akar, mint Krisztus halála és feltámadása őskeresztény üzenetének kifejtése: Isten egész üdvtervét, az üdvtörténés teljes folyamatát kívánja láttatni olvasóival. Vagy inkább már nem is értette meg az előző nemzedék forró élményét a megfeszített és feltámadt Krisztusról szóló evangéliumról, noha kezében tartotta Márk evangéliumát?! Az Apostolok cselekedetei, benne a Pál apostol igehirdetéséről írottak erre engednek következtetni. 5. Különös felfedezést teszünk, ha Lukács evangéliuma kezdetét, az 1-2. fejezetet egybevetjük a mű további fő részével. A Keresztelő János és Jézus születéséről szóló elbeszélések, a 12 éves Jézus történetével együtt, nincsenek igazán összhangban Lukács további tudósításaival. Három mozzanat is tanúsítja ezt. A Szentlélektől való fogantatást Lukács a hagyományból veszi át (vö. Mt 1,20), és a szűztől való születést összekapcsolja az Isten Fia elnevezéssel: „Szentlélek száll majd reád, és a Magasságos ereje árnyékol be téged: ezért a születendő is Szentnek neveztetik el, Isten Fiának" (1,35). Abiológiai kérdés nem érdekli; közlése nem ad lehetőséget metafizikai értelmezésre. Lényeges csak Jézus születésének titka: Isten cselekvésén alapul. Arról nincs itt szó, hogy a születendő gyermek Isten világából származik (E. Schweitzer), mint amit később János evangéliuma mond: Jézusban Isten testté lett (Jn 1,1.14). Ám ebben az angyali híradásban Jézus istenfiúsága örök királyságának fényében ragyog (Lk 1,32). Isten Fia Dávid trónján az átvett keresztény hagyományban már nem tartalmazza a politikai messiás képzetét. Az evangélium további folyamán azonban az Isten Fia megnevezés nincs előtérben. Lukácshoz közelebb áll a Krisztus cím. Ahol szerepel még nála az Isten Fia megjelölés, nem kap hangsúlyt. Sőt külön el is kerüli. A római százados vallástétele a kereszt alatt Márknál így hangzott: „Valóban, ez az ember Isten Fia volt" (Mk 15,39). Lukács ekként közli: "Valóban ez az ember igaz volt" (23,47). Az evangélium első fejezetében Keresztelő János a születésének ígéretében és születésének történetében úgy szerepel, mégpedig kiemelten, mint a visszatérő Illés próféta, a messiási idők hírnöke (1,13-17.76). Ez a szemlélet megfelel a Lukács előtti keresztény hagyománynak, melyet Márk és Máté képviselnek, és Lukács