Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
PÁRHUZAMOS EVANGÉLIUMOK
66 Az Újszövetség színgazdagsága az angyalokat és összegyűjti választottait a négy világtáj felől, a föld szélétől az ég széléig" (Mk 13,26-27. Vö. Lk 21,27). A teocentrikus vonás az őskeresztény hagyomány legrégibb rétegéből való, s nem áll ellentétben azzal, hogy Lukács a földi Jézusra gyakran alkalmazza a feltámadt, megdicsőült Krisztus megjelölését: az Úr. Számára a megdicsőült és egykor visszatérő Krisztus nem más, mint a földön járt Jézus, akinek munkálkodásában az üdv jelenné lett -, ahogyan működése kezdetén, első nagy megnyilatkozásában, a názáreti zsinagógában hirdette (4,16-21). Ezért nem lehet meglepő, hogy Lukácsnál a Jézussal kapcsolatos kijelentések egyfelől Istennek való alárendeltségét, másfelől Isten és Krisztus munkájának azonosságát fejezik ki. 2. Jézus Istenhez való eme viszonyát mutatja Lukácsnál, hogy gyakrabban szól Jézus imádkozásáról. Olyan történésekbe is belevonja az imádkozó Jézus alakját, melyekről Márk és Máté is tudósít, de Jézus imádságának említése nélkül. Aleprás beteg meggyógyítása után „visszavonult a pusztába, és imádkozott" (5,16). A tanítványok elhívását egyedül Lukács kezdi így: „Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és átvirrasztotta az éjszakát Istenhez való imádkozással" (6,12). Péter vallástételének jelenete Lukácsnál Jézus imádságával kezdődik: „Történt, hogy amikor imádkozott egymagában, vele voltak tanítványai, és megkérdezte őket: Kinek mond engem a sokaság?" (9,18) Jézus megdicsőülése Lukács szerint imádkozása közben történt: „... és felment a hegyre hogy imádkozzék. Miközben imádkozott..." (9,28-29). Jézus saját imádkozása előzte meg a Miatyánk megtanítását tanítványainak (11,1-4). A Gecsemáné-kerti imádságáról Márk és Máté közlésén túlmenően Lukácsnál ezt is olvassuk: „Megjelent neki egy angyal a mennyből, hogy erősítse őt. Halálos tusát vívott, és még kitartóbban imádkozott. Verejtéke olyan volt, mint a vércseppek, amelyek hullanak a földre" (22,43-44). Ez a két vers ugyan fontos kéziratokból hiányzik, mert talán bántotta a másolókat, hogy Krisztus angyal erősítésére szorult rá, de a legtöbb kéziratban benne van, s valószínűleg az evangélistától származik. Lukács „imádság-teológiájára" jellemző, hogy Jézus útjának fordulópontjain elhangzott mennyei megnyilatkozásokat Jézus imádságára adott feleletként rajzolja: megkeresztelkedésekor (3,21-22), a már említett megdicsőülésekor és a Gecsemáné-kerti vívódásában. Az angyal erősítése (22,43) Isten válasza volt Jézus imádságára: ,Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a pohárt. Mégis nem az én akaratom, hanem a tied történjék" (22,42). Az ,Atyám" megszólítás mutatja, hogy Jézus imádságai nemcsak az Istennek való alárendeltségét, hanem az Istenhez való közvetlen viszonyát is kifejezik. Amint a haldokló Jézus utolsó sóhaja, a bizodalmas zsoltárimádság:,Atyám, kezedbe teszem lelkemet" (23,46; Zsolt 31,6). 3. Lukács a Szentlélek fokozott szerepével is hangsúlyozza, hogy Jézus életében és munkálkodásában Isten a cselekvő. Működése kezdetekor a Szentlélek száll reá (3,22). A Lélek vezeti a pusztába, a kísértés helyére (4,1). A Lélek erejével tanít Galilea zsinagógáiban (4,14-15). A Lélek által hirdeti a beteljesült örömhírt Názáretben (4,16-21). A Szentlélektől indíttatva mond hálaadó imádságot (10,21). A Szentlélek erejével fogja felruházni Isten a tanítványokat Jézus mennybemenetele után (24,49). A felsorolt helyek 4,1 kivételével mind Lukács saját közlése. A Szentlélek működése meghatározza Lukácsnál Jézusnak az Atyától való függését. 4. Lukács nem beszél Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának külön üdvjelentőségéről. Engesztelő áldozat, helyettesítő áldozat, váltságdíj (megváltás)
