Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

PÁRHUZAMOS EVANGÉLIUMOK

Lukács evangéliuma 65 SZEMLÉLETVÁLTOZÁS Jézus Isten uralmának közeli beteljesülését hirdette. Ezt a reménységet vette át tőle az első kereszténység, mely a közelgő véget összekapcsolta - ez új mozzanat volt - Krisztus dicsőséges megjelenésével. Pál apostolt a közeli végső jövő és az eszkhatologikus, végső jelen bizonyossága hatja át. Az évek múlásával már számolnak a vég késésével; Pál is szembenéz késői leveleiben az előbb bekövetkezhető halálával, de ez nem változtat azon a meggyőződésükön, hogy „az Úr közel" (Fii 4,4). Az őskeresztény hagyomány ennek a szemléletnek a jegyében alakul, s Márk és Máté evangéliuma is ugyanezt képviseli. Lukács azonban tudatosan számol aparúziának, Krisztus visszajövetelének és a végnek hosszas késésével. Ennek következménye, hogy Lukács üdvtörténeti szemléletében Jézus története nem az idő vége, hanem - mint láttuk - „az idő közepe", amelyet még újabb periódus, az egyház időszaka követ. Lukácsnál Jézus halála és feltámadása a teljesülő ígéretek egy pontja, noha legjelentősebb csúcsa, ám az üdvtörténeti vonal továbbfut: pünkösd napja újabb teljesülést hoz, új szakasz kezdetét (Lk 24, 49. ApCsel 1,4-5.8). Ajelen már nem eszkhatologikus, végső jelen, hanem közbeeső idő pünkösd és az ismeretlen időpontú vég között. Az egyháznak hosszabb várakozási idővel kell számolnia Ura megérkezéséig. Lukács e szemléletváltozásnak megfelelően formálja a jézusi hagyományt. Annak a mondásnak, amivel Márk evangéliuma indul: „Közel van az Isten országa" (Mk 1,1) és amelyet Máté is közöl (Mt 4,17), Lukácsnál nincs párhuzamos helye. Inkább olyan jézusi igét találunk nála, mely óv azoktól, akik már most hirdetik: „Az idő elközelített" (21,8). Világkatasztrófák Lukácsnál nem jelzik a vég kezdetét, mint Márknál (Mk 13,8). Háborúk és lázadások híréből nem következik, hogy „rögtön [itt] a vég" (21,9). A vég közeli várásának háttérbe kerülése azonban nem jelenti azt, hogy Krisztus dicsőséges megjelenése kiesnék Lukács látóhatárából. Csak a végvárást függetleníti az időpont kérdésétől, s ezzel a szemlélettel veszi fel evangéliumába a Jézus-hagyomány apokaliptikus mondásait. Ε látásmódjában nagyobb hangúlyt kap nála a vég idői váratlansága, s ebből eredően a készenlét fontossága (12,40). Miután számol hosszabb hátralevő idővel, előtérbe lép a hétköznapok etikája. Jézusnak tanítványaihoz intézett intéseiből életszabályokat vezet le a keresztények számára: bíztatás a kitartó imádságra (18,1-8); intés az Isten előtti alázatra (a farizus és a vámszedő példázatának eredeti mondanivalóját a hozzáfűzött záró tanulsággal részben el is fedi: 18,9-14); figyelmeztetés a földi javakkal való helyes és helytelen élésre (16,1-9.19-26). Lukács felkészíti a keresztényeket a szenvedés, az üldöztetés tartós idejére az állhatatosság hangsúlyozásával. A magvető példázatának magyarázata csak Lukácsnál végződik a hosszútűrésre való figyelmeztetéssel: „... és termést hoznak türelemmel" (8,15). MÁS JELLEGZETESSÉGEK 1. Lukács teológiai gondolkozása teocentrikus, Isten-központú. Isten áll az események mögött (Dóka Zoltán). Az üdvterv Isten terve; Jézus eszköz annak végrehajtásában. Az angyaloknak egyedül Isten parancsol, s azok Isten szolgálatában állnak (4,10. Vö. Mk 1,13). Ezért Lukács elhagyja Jézusnak az Emberfia eljöveteléről szóló mondásaiból ezt a Márknál olvasható részletet: „És akkor elküldi majd