Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
PÁRHUZAMOS EVANGÉLIUMOK
64 Az Újszövetség színgazdagsága a Márknál nem található anyagot, s majd az út végén kapcsolódjék Márk evangéliumához (18,15-19,27). Akérdés annál inkább jogosult, mert noha közben néhányszor visszatér az a megjegyzés, hogy Jézus úton van Jeruzsálem felé, de azután ez a szempont hosszú részleteken át eltűnik. Jeruzsálembe menetele tehát ennek a résznek nem annyira az anyagát, mint inkább a keretét alkotja (Proliié Károly). Viszont ez a jellemző'utazási motívum Lukács tudatos szerkesztői munkája (Bultmann, Conzelmann stb.). Conzelmann szerint Lukács a hosszú úttal Jézus szenvedéstudatát fejezi ki. Az utazás krisztológiai szükségszerűségét a 13,31-33-ban elbeszélt jelenet mutatja (krisztológia: Krisztussal kapcsolatos tanítás). így hangzik itt Jézus szava: „Ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert lehetetlen, hogy egy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el" (33.v.). A hagyományanyag utazásként való elrendezése Lukács szerkesztői szándékát jelzi: tanúságot tesz a szenvedés útján haladó Messiásról, s az út végén a feltámadott Jézus világosítja meg a titkot: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie Krisztusnak (a Messiásnak), és bemennie dicsőségébe?" (24,26). Lohse magyarázata tovább megy. Ο felfigyel arra, hogy Lukács Jézust ezen az úton Samárián keresztül vezeti, amelyet a kegyes zsidó Jerzsálembe menet mindig elkerült, mert népét idegennek tartotta. Az út kezdetén jelzi, hogy üdvtörténeti ígéret teljesül; Jézus életének utolsó, legfontosabb szakasz kezdődik: Jézus amikor Jeruzsálembe indul - a kereszt, feltámadás, mennybemenetel felé tart (e hármat foglalja össze a „felvitel" szó): „Történt, hogy amikor beteltek felvitelének napjai, és arcát szilárdan a Jeruzsálembe menetel felé fordította..." (9,51). Az első samáriai faluban nem fogadják be, ő azonban nem fordul vissza, hanem tovább halad (9,52-56). A továbbiakban földrajzi jelzések hiányoznak, csak egyszer említi Samáriát; bár pontatlanul, ami nem feltűnő, mert helyismerete másutt is hiányos (17,11). A közölt történetek és a samáriai út kerete között nem egyszer feszültség van, mert egy-egy jelenet inkább illenék Galileába (például 13,31-33). Ám a samáriai utazás teológiai koncepcióját alátámasztja az irgalmas samaritánus és a hálás samaritánus története (10,30-37; 17,11-19). Lukács az egyes hagyományrészleteket alárendeli üdvtörténeti nézőpontjának: Jézus földi útjának ezzel a szakaszával előre megrajzolja azt az utat, amelyet tanítványainak meg kell majd tenniük tanúságtételükkel a feltámadott és mennybe menő Úr ígérete és megbízatása szerint: „és lesztek nékem tanúim... Samáriában" (ApCsel 1,8). Lukács samáriai útirajzában Jézus maga mutatta meg tanítványainak, hogy Uruk küldöttei nem állhatnak meg Izrael határánál. Úti tudósítását evangéliumának középső, nagy részében üdvtörténeti teljesülésként Jézus missziói cselekvése határozza meg. Conzelmann és Lohse magyarázatát együtt nézhetjük, mert a Jeruzsálembe vezető hosszú samáriai út lukácsi kerete a szenvedése és megdicsőülése felé tartó Jézus vallási és népi határt áttörő missziói tevékenységét hirdeti. Az úti tudósítás lukácsi kompozíciójának mindkét megvilágítása csak feltevés marad, mert Lukács elgondolásának biztos indokát nem ismerhetjük. Az Újszövetség színgazdagságában ez a részlet mindenesetre Lukácsnak köszönhető, mert Márk samaritánusokat egy szóval sem említ; Máté pedig csak egyszer, éppen ellenkező előjellel, amikor Jézus ezt mondja tanítványai első kiküldésekor: „Pogányokhoz vezető útra ne térjetek le, samaritánusok városába ne menjetek be" (Mt 10,5).
