Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
JÉZUS ÉS AZ ŐSKERESZTÉNYSÉG
26 Az Újszövetség színgazdagsága 5,45). Tanítványait gyermeki bizalmas viszonyba hozza Istennel a Mi Atyánk imádságos megszólítással (Mt 6,8-9). Bűnbocsánatot közlő szava az irgalmas Isten jelenlétét hirdeti (Mk 2,5). Isten irgalmas szeretetét a pszichés eredetű betegségek gyógyítása, az „ördögűzés" - feltehetően ezek tartoznak az eredeti csodák közé tettben fejezi ki. Hasonlóan tetté vált Isten irgalmas szeretetének hirdetése azzal, hogy a vámszedőket és bűnösöket közösségébe vonja. Atékozló fiúról szóló példázat középpontjában a megbocsátó atya áll, akinek alakja Isten irgalmas szeretetét tükrözi. Ahol az evangéliumi történetekben Jézussal kapcsolatban a hitről esik szó, a Jézus szavában, cselekedetében jelenlévő irgalmas Istenbe vetett bizodalom értendő. Isten irgalmas szeretetének hirdetése szóban és tettben - ez volt Jézus evangéliuma a földön jártában. Jézus örömhíre az evangéliumokban saját szavaiból és az őskereszténység tanúságtételéből fonódik össze. Végeredményben a kettőt pontosan nem tudjuk elkülöníteni egymástól. De tulajdonképpen az utóbbi mögött is ugyanaz a Jézus áll. Az evangéliumokba beleszövődő őskeresztény igehirdetés a feltámadott Krisztus üzenetét jelenti: „Jézusnak a gyülekezetéhez intézett szava nem korlátozható a történeti Jézusnak bizonyosan saját szavai (az ipsissima uerba) körére, hanem a Megdicsőült szavát is magában hordozza a mindenkori új szituációban megszólaltatva. Amit a kritikai kutatás hagyománytörténeti szempontból „nem valódinak" és „gyülekezeti képzó'dmények" mond, innen nézve nagyon fontos pozitív értelmet nyer." (G. Bornkamm) „Miért lenne a történeti Jézus szavának nagyobb teológiai súlya, mint a Megdicsőültének? A döntő, hogy Jézus szól, és nem az, hogy melyik szól, a földi vagy a megdicsőült" (H. G. Pöhlmann). Húsvét után Jézus mérhetetlenül többet mondott el Isten dolgairól a Lélek által övéinek, mint az egykori Mester a tanítványainak. Jézus saját szavainak és az őskereszténység bizonyságtételén át mondott szavainak hitünk számára azonos az értéke. Krisztus itt és most hangzó szavaként olvassuk, hallgatjuk. Nem mehetünk további részletekbe. Akárhol pillantunk is bele valamelyest megállapítható módon Jézus földi életébe, mindenütt ugyanaz a kettősség: a látványt, amely bennünket fogad, szétfeszíti és ugyanakkor beteljesíti a húsvét utáni kép. így van az egyház kérdésével: Jézus tanítványokat gyűjtött maga köré; tizenkettes számuk az egész Izraelnek, az egykori 12 törzs korabeli maradányának meghívását jelezte; a körülötte élőket, a vele találkozókat részesítette Isten közelségében, szeretetében. De egyházat a megfeszített és feltámadott Krisztusba vetett hit teremtett a Szentlélek által, minden nép felé nyitottan. A földi Jézus már evangéliumot hirdetett, mint láttuk, de a róla, a megfeszítettről és feltámadottról szóló evangélium csak húsvét után csendült fel. Életének földi keretéből történetileg annyi bizonyos, hogy Galileából ment tanítványaival Jeruzsálembe, ahol elítélték és keresztre feszítették. De keresztjének üdvösséget kínáló, Istentől való jelentősége feltámadása után világosodott meg a benne hívőknek. Itt említjük meg, hogy Jézus nyilvános fellépése Kr.u. 28-ra datálható. Keresztre feszítése pedig Kr.u. 30 tavaszára esik. Közelebbről niszán hónap (márc.-ápr.) 14-én, pénteki napra. Másnap volt a zsidók nagy ünnepének, a kovásztalan kenyerek ünnepének első napja. Ezzel János evangélumának közlését fogadjuk el bizonyos okokból, amelyeknek kifejtése túlmenne könyvünk tartalmi keretén. A szinoptikus evangéliumok szerint ez a péntek abban az évben niszán hó 15-e volt, a zsidók páskaünnepe.
