Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

Szakkifejezések magyarázata

18 Az Újszövetség színgazdagsága hitnek ott jut páratlan szerepe, hogy ebben a keletkezési folyamatban az emberi, történeti tényezők mögött, immár a kutatás eszközeivel megállapíthatatlanul, Isten Szentleikének rejtett, csodálatos munkáját veszi észre. És ott jut szerepe a hitnek, hogy ebből az ókori iratgyűjteményből kihallja Isten mai szavát a Jézus Krisztusban megjelent szeretetéről és a szeretetével készített örök jövendőről. Ez a könyvem azért íródott, hogy jobban értsük az Újszövetséget, és így igazabban, helyesebben fogjuk fel belőle Isten önkinyilatkoztatását. Az Újszövetség a hit könyve, mert Krisztus-hitből született. És a hit könyve, mert belőle Isten igéjét meghallani csak Krisztus-hittel lehet. Ha a Szentírást kézbe vesszük, ne feledkezzünk el, hogy mögötte láthatatlan, transzcendens 6 háttér húzódik. „Isten igéje" mint könyv rámutat „Isten igéjére" mint történelmi, beszélő jelenlétre. A Biblia valódi alapja az a jelenlét, melyet az „Isten szól" kifejezés jelöl (N. Frye). Az újszövetségi iratok emberi keletkezésükkel együtt azt a „szent földet" jelentik, ahol Isten mai szavát meghallhatjuk. Közel kétezer esztendő tanúsítja ezt mindmáig. SZAKKIFEJEZÉSEK MAGYARÁZATA 1. apokaliptikus: a világ végéről szóló részletes jövendölésekkel foglalkozó 2. gnosztikus: egy jellegzetes antik vallástörténeti gondolkozásmód, mely több ponton érintkezett a kereszténységgel 3. hellenisztikus: a Krisztus születése körüli századok elgörögösödött világkultúrájához kapcsolódó 4. qmrani (kumráni) iratok: a Krisztus születése körüli századokban működő' zsidó szekta, az esszénusok könyvtárának maradványai (a holt-tengeri tekercsek) 5. szinkretista: a római császárság idején különféle vallási és filozófiai irányok keveredését mutató 6. szinoptikus: az első három evangélium összefoglaló neve. Jézus életéről párhuzamosan szólnak. 7. transzcendens: természetfölötti és megismerhetetlen, túlvilági, teológiai kifejezésként: isteni

Next

/
Thumbnails
Contents