Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

JÉZUS ÉS AZ ŐSKERESZTÉNYSÉG

JÉZUS ÉS AZ ŐSKERESZTÉNYSÉG Az Újszövetség egyes iratai között számos különbség, nem kevés eltérés van, mégis egységbe foglalja őket a megfeszített és feltámadt Krisztusról szóló evangélium, örömhír. Az Újszövetség középpontjában Krisztus áll, s ez a különböző helyzetekben keletkezett iratokra vonatkozóan általában érvényes, csupán egy-két, teológiai szempontból nézve peremen levő levélben csak közvetve tanúsítható. Közelebb lépve a hitünk és életünk számára drága könyvhöz, benne „a prédikált Krisztussal" találkozunk - ahogyan kerek száz évvel ezelőtt egy mély hitű teológus kifejezte (Martin Kahler). Ez a prédikált Krisztus, akiben az Újszövetség emberei hittek, a valóságos Krisztus. „A valóságos azaz a hatékonyan munkálkodó Krisztus, aki a népek történetén halad át, akivel milliók találkoztak gyermeki hitben, akivel a hit nagy tanúi tartottak kapcsolatot vívódva, elfogadva, győzve és továbbadva - a valóságos Krisztus a prédikált Krisztus." „Az egyházalapító prédikáció okmánya" - ahogyan ugyancsak ő nevezte az Újszövetséget - valóban annak, a szó legtágabb értelemében vett igehirdetésnek a lecsapódása, történeti emléke, amely az első században a kereszténységet létre hívta és éltette, s azóta is hordozza, megújítja az élő Krisztusról szóló, hitet teremtő bizonyságtételt. A viva vox evangelii, az evangélium élő szava minden időben új szívekben kelt visszhangot, és új ajkakon hangzik tovább, hogy népet gyűjtsön Istennek szerte a világon, nemzedékről nemzedékre. AZ ŐSKERESZTÉNYSÉG Az Újszövetség központi üzenete Krisztusról először húsvétkor csendült fel: „valóban feltámadt az Úr" - ahogyan későbbi elmélyült hittartalommal, az „Úr" megnevezéssel Lukács evangéliumában olvassuk (24,34). Jézus feltámadása tanítványait és más követőit teljesen új helyzetbe állította, melynek három, mindent felkavaró következménye volt. Az egyik: a hit döntése az isteni lét részesének bizonyult Jézus mellett. A másik: ennek a felfoghatatlan eseménynek boldog továbbadása a várható kockázat ellenére. És a harmadik, amire alig figyeltek fel eddig a hívő bibliaolvasók: a megkezdődő lázas gondolkozási folyamat, hogy hittel keressék a velük történtek, elsősorban a húsvéti és nagypénteki esemény értelmét, jelentését. Húsvéttal (és a tőle elválaszthatatlan pünkösddel együtt) megszületett a keresztény hit, megkezdődött a keresztény igehirdetés és a teológiai munka. Bármennyire furcsán hangozhat a harmadik megjelölés, a „teológiai munka", hiszen az őskeresztény gyülekezet egyszerű emberekből állott s írás sem maradt fenn tőlük -, de a teológiai fáradozás nincs nagy tudósok íróasztalához és könyvtárához kötve, hanem tudva-tudatlanul minden hívő folytatja - akkor is, ma is. Az őskereszténységnek fel kellett dolgoznia hitében a Krisztus feltámadásával történt fordulatot, s