Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

JELENÉSEK KÖNYVE

A JELENÉSEK KÖNYVE A ,jelenés" szó a régi magyar nyelvben látomást jelentett Ε könyv látomások sorozata. Innen kapta címfeliratát a magyar fordításokban. A görög címben az apokalipszis szó szerepel, melynek jelentése: kinyilatkoztatás. „János apokalipszise" felirat utal a könyv kezdetére: „Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása". Abevezető sorok szerint a kinyilatkoztatást a megdicsőült Krisztus adta tudtára angyal által a keresztény hitéért és a tanúságtételéért Patmosz szigetére száműzött Jánosnak, akiről csak annyit tudunk, hogy a kis-ázsiai gyülekezetekben ismert és nagy tekintélyű személy lehetett. Ezért egyszerűen „Jánosnak" nevezi magát (1,1.4.9; 22,8). Istentiszteleti felolvasásra szánt könyvét a szerző prófétai beszédnek mondja. Ε művével kiemelkedő helyet foglal el az újszövetségi próféták között, akikről már Pál apostol is szólott (lKor 12,28; Ef 4,11). Akönyv tartalmát így foglalja össze: „aminek meg kell történnie hamar". Hozzáfűzi: „mert az idő közel van" (1,1-3). Ez a parúzia időpontjára és az azt közvetlenül megelőző eseményekre vonatkozik. Krisztus dicsőséges eljövetelének forró, közeli várása hatja át János művét. Az akkori zsidóság kegyes köreiben eleven volt a világ közeli végének és Isten új világa kezdetének a várása. Ez a reménység csapódott le az apokaliptika szerteágazó irodalmi műfajában. A zsidó apokaliptika nem csak Izrael és a környező népek történetét, hanem a világtörténelem menetét is a vég felé sietőnek látja. Ez a világ szörnyű katasztrófák közepette elpusztul, Isten világa leszáll a mennyből, és visszatér a paradicsomi állapot. Apokaliptikus részleteket már az Ószövetség késői irataiban is találunk (pl. Ézs 24-27. fejezete). A legrégibb apokalipszis a Dániel próféta nevét viselő könyv, mely a IV. Antiochus Epiphanes szír király (Kr.e. 175-164) által a jeruzsálemi templom pogány használatba vételére kiadott rendelkezéseket követő válságos időben keletkezett, és az apokaliptikus irodalmat elindította. A további zsidó apokalipszisek nem kerültek bele a kánonba. A zsidó apokaliptikus irodalom Kr.u. az első század végén virágzott. János apokalipszise szoros rokonságot mutat a zsidó apokaliptika gondolatvilágával, és merít annak gazdag anyagából. A zsidó apokaliptikusok álmokban és látomásokban tapasztalták meg, miként tart a történelem a vég felé. János ismételten eksztatikus állapotba kerül: „a Lélek által elragadtatásba estem" (1,10). Víziók és audíciók révén titokzatos kinyilatkoztatásban részesül. Azok a vonások, amelyekkel az egyes víziókat feljegyzi, az apokaliptikus hagyományból származnak. János könyvében nem csak azokat a látomásokat írja le, amelyeket átélt, hanem felhasznált átvett anyagot és motívumokat. Az egyes jeleneteket kijelentéssorozattá fűzi össze, közben pedig összekapcsolja a gyülekezet hitvallásával a megfeszített, feltámadt, megdicsőült és eljövó'Úrról (E. Lohse). A látomások leírása nem eksztatikus állapotban történt, s azokat ő formálja, magyarázza, tervszerűen szerkeszti. Egész műve keresztény apokalipszis. Könyvét hét kis-ázsiai gyülekezetnek küldi. Ezeknek szóló üdvözletében megcsendül a könyvön végigvonuló alaphang: Isten és a megdicsőült Krisztus dicsőségének és hatalmának magasztalása (1,4-6). Az első látomásban a megdicsőült Krisztus egyik vasárnap eksztázisban jelenik meg előtte, parancsot ad a könyv