Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
A TÖBBI LEVÉL
124 Az Újszövetség színgazdagsága tűz által történik. El fog jönni az Úr napja, „amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek" (3,5-7.10). 2. Istennek más az időszámítása: „az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap" (3,8). 3. A parúzia késése az Úr kegyelmének jele, lehetőséget ad a megtérésre (3,9). 4. Az Úr napja váratlanul jön el, mint éjjel a tolvaj (3,10). Ezért legyenek készen érkezésére feddhetetlen élettel (3,11-13). Az érvelés mutatja, hogy már messze vannak az őskeresztény időktől. Az őskeresztény szemlélet szerint a vég Jézus jövetelével megkezdődött (Mk 1,15). A második Péter-levélben az eszkhatologia csupán egy része az egyházi tanításnak, az őskereszténységben viszont a Krisztusról szóló igehirdetés, a kérügma, mindenestül eszkhatalogikus. Az isteni időszámítás más volta pedig tárgytalanná teszi a parúzia közeli várását, amely az őskeresztény reménység jellemzője volt. A levél etikája magán viseli a hellinisztikus gondolkodást (1,3-11). A cél, hogy „az isteni természet részeseivé" legyenek. A hozzá vezető láncsor nem egy tagja a hellenisztikus erénykatalógusra emlékeztet (1,5-6): erény (az areté szót mai bibliafordításunk „igaz emberségnek" fordítja, a katolikus bibliafordítás a szó eredeti jelentését használja: „erény", s ezzel hívebben adja vissza annak tartalmát); önuralom; kegyesség (a görög világban az egész vallásos életet átfogó fogalom). A szerző ismeri Pál apostol leveleinek bizonyos gyűjteményét. Reá hivatkozik az Isten „hosszú tűrésének" gondolatával kapcsolatban (3,15; 3,9. Vö. Róm 2,4; 9,22). A páli levelekben „van néhány nehezebben érthető dolog, amelyet a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére" (3,16). A „más írásokat" közelebbről nem nevezi meg. Gondolhatunk az Ószövetségre, őskeresztény iratokra vagy a késői zsidóság apokaliptikus irodalmára. A levélírónak ez a megjegyzése mutatja, hogy Pál leveleinek magyarázata gondot okozott azokban az időkben. A szerző megállapítása csírájában már magában foglalja azt a katolikus gondolatot, hogy szükség van az egyház mértékadó értelmezésére, nehogy egyesek félremagyarázzák a szent iratokat. Péter második levele sok problémát vet fel a kutatók előtt. E. Käsemann három súlyos, nyitott kérdést hoz elő a levélről írt alapos tanulmányának a befejezéseként. Milyen eszkhatologia az, amely - mint ezé a levélé - csak a hívők Isten örök országába való győzelmes bevonulásának a reménységét és az istentelenek megsemmisítését ismeri? Milyen kánon az, amelyben helye van Péter második levelének, a korai katolicizmus legvilágosabb bizonyítékának? Milyen egyház az, amely az eretnekek ellen úgy védekezik, hogy nem tesz különbséget a Lélek és a betűk között, vallásos világszemlélettel azonosul, az írásmagyarázatot tantétellel irányítja, és a hitből ortodox dogmatikára való igent mondást formál? Ezek a kérdések nem szolgálhatnak arra, hogy a mai egyház kivegye Péter második levelét az Újszövetségből, de figyelmeztethetnek, hogy az írásmagyarázatnak a teológiai kritika is eszköze a Szentírás helyes megértésében. Ε levélnek vannak megszívlelendő részletei. Ki tudja, hány hívő merített belőle tanácsot és erőt közel 1900 esztendő folyamán, mint ahogyan az egész Bibliából?! Mi is azzal az alázattal vesszük kezünkbe, hogy meghalljuk belőle az evangéliumot Isten türelmes kegyelméről, amely lényegében ellentétben van a szerző véleményével az istentelenek pusztulásáról (3,9. Vö. 3,7; 2,4-17).
