Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
A TÖBBI LEVÉL
PÉTER ELSŐ LEVELE Hitükért szenvedő keresztények erősítése - ez a levél alaptémája. A címzettek Kis-Ázsia több, felsorolt tartományában, „szórványban élő jövevények" (1,1). A „szórvány" és a Jövevény" megjelölés a keresztények helyzetét határozza meg: a hívők szétszórtan élnek a világban, s Isten népének igazi otthona a menny. Ahogyan a szerző a levél másik helyén megismétli: „kérlek titeket, mint idegeneket és jövevényeket" (2,11). Az olvasók nem régen megtért pogánykeresztények, akiket kísért a múltjuk: „ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek" (1,14). Váratlanul éri őket a szorongattatás: „A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket" (4,12). Ettől az intéstől kezdve mintha fokozódnék a szenvedésük mértéke a levél hátralévő részében. Magyarázatul szolgálhat az a feltételezés, hogy a levélíró közben újabb, fenyegetőbb híreket kapott olvasói helyzetéről. Mindenesetre nem véres keresztényüldözés húzódhat meg a sorok mögött, mint a Jelenések könyvében. Több utalás arra mutat, hogy a pogány környezet részéről rágalmak, gyalázkodások érték a hívőket, akiknek megváltozott, erkölcsös életmódját nem bírják elviselni: „Azért haragusznak rátok, sőt káromolják Istent, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába" (4,4). Mégsem pusztán szóbeli bántalmaknak lehettek kitéve, mert a levél állandóan a „szenvedni" szóval jelöli meg állapotukat. Sötét viharfelők gyülekeznek fejük fölött: „Itt van az az idő, amikor az ítélet elkezdődik az Isten háza népén" (4,17). A levél a közeljövő súlyosabb megpróbáltatásaira is fel akarja készíteni az olvasóit. A levél írója ismeretlen. Nem lehet Péter apostol, sem Szilvánusz, Pál munkatársa. írását Péter apostol tekintélye alá helyezi, Szilvánusz írnoki szerepét pedig azért említheti, hogy ezzel megértesse, miért képvisel a levél teológiája páli örökséget (1,1; 5,12). Mindez megfelel az első század végi felfogásnak: a vértanú Péter és Pál apostol missziói munkájukat egyetértésben végezték. A szerző a római gyülekezet üdvözletét is küldi (5,13). „Babilon" Róma fedőneve az üldözések idején. A történeti viszonyok Domitianus császár uralkodási idejére utalnak (+Kr.u.96). A levél nagy része parainézis, erkölcsi intelem a szenvedésben való helytállásra. Az intelmek anyagát a szerző főként előszóbeli és különböző eredetű - köztük nem keresztény - hagyományból veszi. Ezért találunk nem szó szerinti, hanem tartalmi párhuzamokat páli és másodlagos páli levelek intelmeivel. Ám a szerző az átvett anyagot az olvasók helyzetére, a szenvedés témájára alkalmazza, s egységes vezérgondolatnak - a keresztények helytállása a szenvedésben - rendeli alá (E. Lohse). Ugyanakkor az intelmek hitbeli megalapozását is nyújtja. Ehhez felhasznál a hagyományból hitvallási és énektöredékeket is, melyekkel a keresztények szenvedését Krisztus szenvedésével hozza kapcsolatba (1,17-21; 2,21-25; 3,18-22). Ezzel kapja meg a parainézis a tulajdonképpeni megalapozását. Az alapvető magatartás, amelyet a keresztényeknek az őket ért sérelmek között tanúsítaniuk kell, a jónak változatlan cselekvése. „Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján" (2,12). A keresztényeknek a hitükért való szenvedés szorongató problémája volt abban az időben.
