Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

NÁZÁRETI JÉZUS - PÁL APOSTOL - JÁNOS

NÁZÁEETI JÉZUS - PÁL APOSTOL -JÁNOS A kétszáz éve tartó Jézus-kutatás végén, mely rendkívüli és semmiképpen nem gyümölcstelen fáradozást jelentett, meglepően hatott a kudarc beismerése. Albert Schweitzer 1906-ban megjelent „A Jézus-élete-kutatás története" című klasszikus művében emléket állít e nagyszabású teológiai vállalkozásnak, és ugyanakkor gyászbeszédet mond felette. Jézus földi alakja a 20. század közepe óta látszik jobban és hitelesebben megközelíthetónek. Ez a fordulat a teológiai munkában E. Kásemannak köszönhető 1952-ben. A legtalálóbb és szinte olvasmányos összefoglalást a Názáreti Jézus életéről és tanításáról G. Bornkamm nyújtja 1956-ban kiadott könyében. Nyomban jelentős teológiai kutatók álltak be ebbe a sorba. Az első három, párhuzamos evangélium történetkritikai és teológiai vizsgálata nyomán Jézus igehirdetésének jellemző vonásai rajzolódtak ki viszonylagos élességgel, s megkülönböztethetők az őskereszténységnek a feltámadt Krisztus fényében formálódó bizonyságtételétől. Jézus életének mozzanatai közül nem egyet találtak megbízható forrásnak az evangéliumokban, főként életének a végét. Ahúsvét előtti Jézus alakja így magasodik fel a földi életét takaró homályból. Szükségesnek tartottam megtenni ezt a teológiatörténeti visszapillantást, noha csak a szakteológusokat érinti, ám megéreztethet valamit minden olvasóval a benne rejlő erőfeszítés nagyszerűségéből és irányából. Könyvünkből már kiviláglott, hogy az őskereszténység húsvét fényében nézett vissza Jézus életére, tehát a megfeszített és feltámadt Krisztusról tett bizonyságot földi életének beszámolóiban is. Pál és János az Újszövetség két nagy igehirdetóje. Mindkettőjüknek vannak követői. Ennek bizonysága a másodlagos páli levelek és János levelei, János evangéliumának 21. fejezetével együtt. Mindketten másként közelednek Jézus Krisztushoz. Ám bizonyságtételük a mélyben egybecseng. Pál üzenetének középpontjában az egyedül hit által való megigazulás hittétele világít. Aföldi Jézussal keveset foglalkozik, az ő életében még csak szájhagyomány, esetleg néhány pergamen létezett a későbbi, első három evangéliumból. De a feltámadt Jézus megjelent neki is (lKor 15,8). ,Amikor úgy tetszett (Istennek)..., hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel" (Gal 1,15-16). A római gyülekezetnek írt bemutatkozó levelében tömör összefoglalást ad küldetése tartalmáról: „nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, elsőként zsidóknak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: Az igaz ember hitből él" (Róm 1,16-17). Az ingyen kegyelemből, egyedül hit által való megigazulás lett Luthernél a reformáció létrehívója. Ezt a hitigazságot ma csak nagyon áttételesen lehet érvényesen megszólaltatni. „A jelen emberének és magának az egyházias protestánsnak ez a fogalom idegen, annyira idegen, hogy majdnem nincs útja az érthetővé tételének... Hogy a megigazulás tana számunkra újra valóban erőteljessé és jelentőssé váljék, nem marad más hátra, minthogy a jelen embere számára új