Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

JÁNOSI IRATOK

106 Az Újszövetség színgazdagsága sének a törvény teljesítéséről. János evangéliuma és levelei nem az ószövetségi törvény rendelkezéseit értik azon a görön szón, amelyet „parancs"-nak fordítottam említett könyvemben is, s ugyanezt teszi a később megjelent magyar katolikus bibliafordítás. A „parancsolat" régies szavunk ugyanis ma vallási értelemben a tízparancsolat törvényeit jelenti (Magyar értelmező' szótár). Isten „parancsai": Istennek a Jézus Krisztus által megmutatott akarata a hívő ember életében, s a hit és szeretet parancsában vannak összefoglalva (3,23-24). A kettő pedig egybetartozik, amint láttuk előzőleg. Isten, Jézus parancsai tulajdonképpen a szeretet „egyetlen parancsának kisugárzásai az engedelmes élet változatosságában" (G. Schrenk). Jánosnál a törvény előírása helyet ad az Istennel és Jézus Krisztussal való szeretetkapcsolatnak és az abból folyó cselekvésnek (Jn 15,10-11). A gnoszticizmus ellen folytatott harc képezi a hátteret a levél idevonatkozó fejtegetéseinek (2,3.5; 5,3 stb.). A gnosztikusok az Istennel való misztikus kapcsolatukkal büszkélkedtek. Rájuk vonatkozik: „Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsait, az hazug, és abban nincs meg az igazság" (2,4). Velük szemben hangoztatja a levél, hogy az Isten iránti szeretet a parancsainak megtartása, s ezt a mondatot is megelőzi az egymás iránti szeretet parancsa (4,21; 5,3). Az Isten „parancsai nem nehezek" megállapítás pedig érthetó'lesz a rákövetkező versből: „Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk" (5,4). Isten gyermeke örvendező szívvel kész arra, hogy tegye Isten akaratát (J. Schneider). Vétkei tudatában, a bűnbocsánat bizonyosságában (1,8-9). A „világ legyőzése" nem az Istentől idegen embervilág meghódítására céloz. A „világ": az istenellenes lét. Isten a hívőket gyermekeivé tette, ezért győznek azon az erőn, amely az igazi Krisztus-hittől való elfordulásra, Isten erkölcsi akaratának semmibe vételére, a szeretet parancsának megtagadására akarja őket bírni. A „legyőzte" szó igealakja a múlt adott pontjára utal. A legsúlyosabb támadást, a Krisztus-hit meghamisítását (és az egymás iránti szeretet megtagadását) elhárították. Ez a győzelem Krisztus erejének, a bennük maradó Szentléleknek a győzelme. A megtartott hit - ez maga a győzelem. A LEVÉL CÉLJA A levél bevezetése összefoglalja írójának szándékát (1,1-4). Vallja, hogy Jézusban Isten Fia jelent meg a földön, s vele az örök élet. Teszi ezt szorosan kapcsolódva János evangéliumának bevezetéséhez (Jn 1,1.4.14). Az örökkévalóságban elrejtett Krisztus a testté létei által lett elérhető az embereknek. A szerző többes szám első személyben beszél: „Amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla" (1,1-2). Az elsődleges értelemben fizikai látást, hallást, tapintást jelentő szavak halmozása határozottan utal a Jézus korabeli hívő szemtanúkra. A levél írója mégsem Jézus kortársa. A második század elején rója sorait. A többes szám első személy használata nem azt jelenti, hogy abban az időben a szem- és fültanúknak nagyobb köre még életben volt. Ez a „mi" a levél íróját és társait a hagyomány hordozóihoz kapcsolja, akik hívő szemtanúktól átvették és továbbadták a személyes tapasztalatot Jézusról. Ezekben a mondatokban a Jézus Krisztusról szóló üzenetnek a történeti alapja lesz nyilvánvaló, mely beleér az író és olvasói jelenéb^. Avallástételben a hívők mindenkori egyidejűsége jelentkezik Jézus történetévet, a Krisztus-