Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
világíthatjuk meg leginkább mondatának értelmét (2 Móz 20,5; 34,14. 5 Móz 4,24 stb.). Az Ószövetség idézése magyarázatunkban ezen a helyen annál inkább helyénvaló, mert a levél e részletében — mint említettük a feltevést — a Jakab-levéllel kapcsolatos hagyományanyag jut szóhoz. Annak zsidó háttere pedig nyilvánvaló. Megcsendül János levelének ebben a versében Jakab levele hasonló gondolata: „Nem tudjátok, hogy a világ barátsága ellenségeskedés Istennel? Aki tehát a világ barátja akar lenni, Isten ellenségének bizonyul. Vagy azt vélitek, hiába mondja az Írás: 'féltékenyen kívánja a lelket, amelynek bennünk szállást készített'?" (Jk 4,4—5). Jakab levele a vonatkozó helyen valószínűen hellénisztikus-zsidó tankölteményt idéz. Ebben a mondatban a levélíró ismét a jánosi nyelvhasználattól eltérő módon alkalmazza a „szeretni" igét, mint a vers első felében is teszi. „Az Atya szeretete" már jellegzetes jánosi szókapcsolat, a szeretet jánosi értelmében. A mondat jelentése azonban világos: arról van szó, amikor a keresztyén ember életében Isten helyett más kerül az első helyre. Luther ragadta meg ezt a keresztyén igazságot erőteljesen az első parancsolat magyarázatában: „Istent minden dolog fölött féljük, Szeressük és benne bízzunk" (Kiskáté, szó szerinti fordítás). A Nagykátéban pedig: „Másszóval: egyedül bennem lásd Istenedet!... Amin szíved csüng, és amiben valósággal bizakodik, az valósággal a te Istened". Jakab levelének idézett mondatában a „világ barátsága" pogány életmód átvételére vonatkozik. János levele hasonlóképpen nem az embervilág iránti odaadó, áldozatos szeretettől óv (mint a „szeretni" szó jánosi jelentéséből következnék), hanem a világ lényegéből, Istentől elszakadt mivoltából fakadó életstílustól, az ösztönök, az önzés által hajtott élettől akarja visszatartani a keresztyéneket. Ez áll teljes ellentétben Isten szeretetével, annak mindkét viszonylatával, Isten irántunk való szeretetével és a mi feléje forduló szeretetünkkel. A mondat ilyen magyarázatát megerősíti a következő vers: (16) „mert minden, ami a világban van, a test (bűnös) vágya, a szem (bűnös) vágya és a jómód hivalkodása, nem az Atyától van, hanem a világból". A világ továbbra is Istentől elszakadt állapotában lebeg a levélíró szeme előtt, ezért mondhatja általánosítva, hogy az embervilágnak minden jelensége nem Istentől, hanem a „világból" veszi eredetét, vagyis áthatja azt az isten94
