Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

nála nemcsak tárgyszerű megjelölés, hanem lényegmeghatározás is. Innen érthető a „világból lenni" gyakori szókapcsolat, mely a világ lényegével való azonosságot, az Istentől való elszakadást jelenti (J 8,23—24; 15,19. 1 J 4,5). Mármost aszerint, hogy mely oldalról nézi a világot, tűnik szemébe a világról két ellentétes látvány: a világ az Isten rá irányuló szeretetében, illetve saját istenellenes mivoltában. A levél fenti mondatában a „világ" nem az Isten szeretetének tárgyaként, hanem az istenellenes maga­tartás alanyaként jelenik meg, mint a gonosz uralma alatt levő terület. A levélíró itt úgy néz az embervilágra, mint amelyben az Istentől való elszakadtság fonja át az életet. A hangsúly mon­datában nem a világot alkotó embereken, hanem a világ belső lényegén van, mely meghatározó módon rányomja bélyegét az emberi élet jelenségeire. Ennyiben a „világ" mint az emberiség megjelölése és mint az Istentől való elszakadtság állapota szorosan összetartozik Jánosnál. Figyelemre méltó, hogy a levélíró itt a „szeretni" (agapaó) szót a jánosi iratoktól eltérő módon használja. Ez a csodálatos mély­ségű és távlatú páli és jánosi fogalom (magyarázata 2,5-nél) ezen a levélbeni helyen más értelemben használatos. Nem az isteni, ál­dozatos, másokkal törődő szeretetet jelzi, hanem valamihez ra­gaszkodást, valamin csüngést fejez ki. Ebben a fogalmazásban a „szereti" elveszíti igazi agapé-tartalmát és az erósz jelentését szívja magába: az élet vonzó varázsa felé odafordult embert áb­rázolja vele az író. Ettől az életmagatartástól óv. Ne tapadjatok oda szívetekkel mindahhoz, amit az embervilágban mint rosszat láttok, tapasztaltok — ezt jelenti a mondat. A hivő keresztyén emberhez nem méltó életstílustól akarja visszatartani olvasóit, amint a következő versben részletezi, szemlélteti is (16.). Mert a világ belső mivoltából fakadó életfolytatás — mondja — össze­egyeztethetetlen az Isten szeretetétől áthatott élettel: „Ha valaki szereti a világot, az Atya szeretete nincs benne." János itt is az ellentétek szembeállításának módszerével dolgo­zik, nem ismer közbenső fokot. Egymást kizáró ellentétnek tartja Isten szeretetét és — az Istennel való szembefordultságában szemlélt — világ szeretetét. Az Isten szeretete kizárólagos jel­legű. A hivő ember életében egyeduralomra tör, máskülönben nincs meg benne valóságosan — ezt tartalmazza a gondolat. Az Ószövetségben ismételten szereplő „féltékeny Isten" alakjával 93

Next

/
Thumbnails
Contents