Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

Ebben a versben az „Isten szeretete" magában véve nem árul­ja el, hogy Istennek irántunk való szeretetéről, vagy fordítva a keresztyén embernek Isten iránti szeretetéről van-e szó. A kettő ugyan — mint a negyedik fejezetben látjuk — egy áramkört al­kot, de azért a levél egyes helyein hol az egyik, hol a másik irá­nyára esik a hangsúly. A most olvasott versben az összefüggés alapján egyes kutatók arra következtettek, hogy az Isten iránti szeretetről van szó, mert parancsainak megtartása az iránta való szeretet leghatalmasabb formája. Mégis inkább a másik értelme­zést kell elfogadnunk: Isten irántunk való szeretete „jutott tel­jességre" az igéje szerint élő hivő emberben. A görög ige jelen­tése: befejezni, bevégezni, teljessé tenni. A mondatban szenvedő igealakban szerepel. Isten szeretete azzal lesz teljessé a keresz­tyén emberben, hogy cselekszi Isten akaratát a mindennapi élet­ben. Isten felénk forduló szeretete nemcsak bűneink bocsánatát adja, hanem tovább dolgozik bennünk, hogy Istennek engedel­meskedve másokért éljünk. Isten szeretete akkor van jelen hiány­talanul, a maga teljességében a hivő lelkében, ha tettekké válik életében Isten hozzá szóló szava. Az igealak, noha a jelenben meglevő eredmény mozzanatát hangsúlyozza, itt mégsem a befe­jezett állapotot jelzi, hanem jövőre utaló értelme van (Debrun­ner). Ez arra figyelmeztet, hogy nem láthatjuk soha befejezett­nek keresztyénségünket. Isten tölt meg minket a szeretetével, mely szüntelenül mozdít a szeretetben szolgáló életre. „Erről tudjuk, hogy őbenne vagyunk." Az „őbenne" Jézusra vonatkozik, amint a következő mondat értelme mutatja, „őbenne lenni" a Krisztussal való közösség kifejezése, amely a hitnek és engedelmességnek együttes eseménye. Sőt — tág értelemben hasz­nálva a jelzőt — misztikus kapcsolatra utal, noha e közösség sze­mélyes, akarati és erkölcsi jellege soha nem szűnik meg. Ebben a mondatban ismétlődik a 3. vers megállapítása. Ott Istenre, itt Jézusra vonatkozik: az Istennel, Krisztussal való valóságos kö­zösség ismertetőjele a cselekvő keresztyén élet. (6) „Aki azt mondja, hogy őbenne marad, neki is úgy kell jár­nia, amint ő járt." A szakaszban eddig az „ő" — az utolsó mon­datot kivéve — Istent jelölte: az Isten megismerését és paran­csainak megtartását (3—4. v.), az Isten igéjét (5a. v.). Itt azonban értelemszerűen világos, hogy Jézusra mutat: hiszen a „járt" — életfolytatást jelent (magyarázat 1,6-nál). Ebből a mondatból kö­vetkezik, visszafelé tekintve, hogy az előző versben az „őbenne 74

Next

/
Thumbnails
Contents