Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
Előszó az első kiadáshoz
jelentését adja mai magyar nyelvünkön. Lehetőleg megőriztem a szöveg eredeti képét, nehézségeivel, egyszerűségével, zökkenőivel vagy homályával. A fordításban zárójelbe tett szavak kisegítő szerepet töltenek be, az eredeti szövegben nincsenek meg. A fordítás után jön a szakasz magyarázata versek szerint, végül összefoglalóan. A versek megjelölése a magyarázat folyamán vastag betűs, zárójeles számmal történik. Egyes fogalmak vagy öszszefüggő magyarázati kérdések tárgyalásakor a címszót vastag betűvel emelem ki. Harmadik ütemként a „Mai jegyzetek" következnek. Ennek során a levélbeli szakaszból adódó olyan témákat szólaltatok meg, amelyekkel fontos mai szemmel külön foglalkoznunk. Ezekben az írásaimban próbálom János gondolkozását belehelyezni mai világunkba, a mi időnkbe. Néha csak kapcsolódva hozzá, vagy beszélgetést kezdve vele, olykor pedig az ő írására is annyira jellemző képzettársítás révén új gondolatot felvetve. Tisztelettel emlékezem az Újszövetség fáradhatatlan kutatóira. Hálával gondolok mindazokra, akiktől tanultam. Könyvemet egyházamnak ajánlom, amelynek szolgálatában több mint harminc éve állok. A soproni oltártól egykor elindult fiatal lelkész különböző munkaterületeken és gyülekezetekben, hosszabb és rövidebb ideig tett közös utat sokakkal. Az el nem múló kapcsolatnak emlékével és szeretetével köszöntöm őket. Ε könyv lapjain most együtt kutatjuk az Írást és hallgatjuk az igét. Budapest, 1968 karácsonyán Veöreös Imre 6