Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

ságban", „halálban" lenni, „gyűlölni". Ezek János első levelének létállapotot megjelölő szavai. Számára a „bűn": az egyes vétek. Ennek szem előtt tartása segít a levél gondolkozásának megértésében, éppen a keresztyén ember és a bűn viszonyának kérdésében. „Hű és igaz": Isten hűségéről János irataiban csak itt van szó. Nyilván Pál gondolata visszhangzik: Istenről ő írta le ezt legtöbbször az Újszövetségben. A másik jelzői állítmányban is Pál öröksége jelentkezik, ahogyan ő értette Isten „igaz" voltát: kegyelmes. Pálnál az Isten „igazsága" (görögül dikaiosűné) megkegyelmező ítéletében, üdvösségszerző cselekvésében nyilvánul meg. (Nem tévesztendő össze az alétheia görög szóval, mely Isten kinyilatkoztatott valóságát, önmagát feltáró lényét jelenti Jánosnál, amint 1,6-nál láttuk. A magyar nyelvnek a két egészen különböző jelentésű görög szóra ugyanaz a szava van: „igazság".) Isten igazságának e páli jelentése az Ószövetség evangélistájától, Második-Ésaiástól indult el. Már a Szeptuaginta ezzel a görög szóval fordítja Ésaiás könyvében a „segítség", „üdv" héber megfelelőjét. Pál nagy gondolata vetül János soraiban ezen a helyen, bizonyságául annak, hogyan találkoznak egymással az újszövetségi kinyilatkoztatás különböző lapjai. Mutatja az „igaz" szó kifejtett értelmét a mondat folytatása is: Isten hűsége és kegyelmessége abban nyilatkozik meg, hogy „megbocsátja bűneinket és megtisztít (Isten akaratának) minden megszegésétől". Az „(Isten akaratának) megszegése" szókapcsolattal fordítjuk azt a görög szót (adikia), melyre a magyar fordítások általában a „gonoszság", „hamisság" szót használják. (Tekintettel, hogy az „Isten akaratának" szavak nincsenek az eredeti szövegben, csak a görög szó tartalmi jelentésében rejlenek benne, ezért a fordításunkban zárójelbe tettük.) Az eredeti szó a Szentíráson kívüli vallásos használatban az emberekkel szemben való jogellenes magatartást jelölte. A görög Ószövetség már Isten ellen elkövetett bűn értelmében alkalmazza. Ez a szóhasználat folytatódik Jánosnál is. Jelentése a levélszakaszban párhuzamos a „bűn" szóéval, az egyes bűnös tett értelmében (vö. a 7. és 9. versek utolsó párhuzamos tagmondatát). Szinte azonos fogalom a „bűn" és az „Isten akaratának megszegése", csak az utóbbinak jelentésárnyalata Isten parancsainak áthágására figyelmeztet. Belső tartalmi kapcsolat van tehát e görög szó és a levél egyik fontos gondolata, Isten parancsának, illetve parancsainak megtartása között (lásd 2, 3-nál). 56