Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

A magyar nyelvben nem tudtuk tükrözni, amit a versben két görög szótő azonossága jelez: Isten „igaz" (dikaios) voltával szemben állnak a mi „nem-igaz", nem az ő szent akaratának megfelelő tetteink (adikia); éppen az ő kegyelmes igaz volta veszi el bűneinket. A „megbocsátja" eredeti jelentése: elengedi. A jogi gyakorlatból származik a szó: adósság elengedését foglalja magában. Már az Ószövetség használja a bűnök megbocsátására. A „megtisztít" szintén ószövetségi kép: a szenny lemosása. A bűnöktől való megtisztítás tartalmazza a bűnbocsánatot, de arra is utal, hogy Isten eltávolítja, kiirtja a bűnöket a keresztyén ember életéből. Ez a mozzanat a levél folyamán majd erős hangsúlyt kap. (10) „Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és igéje nincs bennünk." Ez a harmadik párhuzamos gondolat, amelynek azonban már nincs ellentétpárja („Ha azt mondjuk": 6.8.10. v.). Így csonkán is elegendő a gondolatmenet befejezéséhez. Megismétli más szavakkal a 8. verset, hogy még egyszer hangsúlyt tegyen a szakasz nyilván legfőbb tételére. A „vétkeztünk" igealakja a múltbeli cselekmény nyomán bekövetkezett állapotot jelzi: vétkesek vagyunk. Bűneink tagadásával Istent „hazuggá" tesszük. Ez Isten meghazudtolását jelenti, mivel ő bűnösöknek mond bennünket. De mélyebb értelme is van. A „hazug" szó a „hazugság" jánosi fogalmához kapcsolódik, mely az isteni valóság tagadását jelenti (lásd 1,6 magyarázatánál). János mindig, itt is a végső kérdésre vezet vissza mindent. Keresztyén ember részéről a bűntudat és bűnvallás hiánya — az „igazságnak", Isten önmagát feltáró lényének tagadása. Hasonlót jelent: „igéje nincs bennünk". Istennek Jézus Krisztus által elmondott szava hiányzik az ilyen keresztyén lelkéből és életéből. Visszatekintve a szakaszra (5—10. v.), elhibázottnak kell tartanunk azt a véleményt, hogy a kumráni zsidó közösség hagyománya jelentkezik benne (W. Nauck). A felhozható párhuzamokat megerőtleníti az a tény, hogy a bűnvallás gyakorlata az Ószövetségben és a zsidóságban általánosan szerepel. A kumráni közösségbe történt felvételkor elhangzott ugyan bűnvalló imádság, de ez is ószövetségi emlékeket tükröz. Hatására jellemző komolyabb nyommal nem találkozunk János most olvasott soraiban. Megfontolandó azonban az említett kutató másik következtetése, mellyel szálakat húz meg a szakaszból az őskeresztyén keresztelési hagyományhoz. János első levele a keresztséget sehol 57